Borítókép: Pixabay
Az elköteleződés különböző életszakaszokban és különböző tapasztalattal rendelkező emberek számára mást jelent és más nehézségeket tartogathat. Stefanie Stahl írása a kapcsolatokban természetesen felmerülő problémák előtt kapcsolódik be és a kapcsolatfóbia különböző megjelenési formáit, okait mutatja be. A két utolsó rész mind az érintetteknek, mind a partnereknek kínál lehetséges kiutakat.
Néhány megjelenési forma
Stefanie Stahl a kötelékfóbia több megjelenési formáját is azonosította. Az első csoportot “vadászoknak” nevezi, akiket kimondottan addig érdekel egy lehetséges partner, amíg meg nem szerzik őt. Látszólag rendíthetetlenek és kitartóak, majd ahogy a másik fél már komolyabbra fordítaná a szót, meghátrálnak. A következő csoportba azok tartoznak, akiknek “senki sem elég jó”. Hajlandóak kapcsolatot létesíteni, és az első, heves, érzelmes időszakot a második szakasz, a partner leértékelése követi, majd elkönyvelik úgy, hogy mindig szerencsétlenül választanak. A harmadik csoport a falépítőké, akik látszólag belemennek egy tartós kapcsolatba, ám különböző módszerekkel tesznek azért, hogy folyamatos legyen a távolság köztük.
A kötelékfóbia tehát nem csak azt jelenti, hogy az egyén nem hajlandó kapcsolatot létesíteni. Lehet, hogy évek óta párkapcsolatban él, hisz valamilyen módon vágyik a közelségre, az intimitásra.
Ami közös minden kapcsolatfóbiásban, hogy ők maguk jelölik ki a kapcsolat határait. Tőlük függ a találkozások gyakorisága, minősége. Nem kötelezik el magukat, mindig hagynak kiskapukat, hogy esetleg másképp dönthessenek. Amikor elhangzik a bűvös mondat, hogy “még nem állok készen rá”, egy ördögi kört alkotnak meg, hisz a partner általában úgy értelmezi, hogy most még nem, de lehet, hogy később igen.
Védekezési stratégiák: menekülés, támadás, hullareflex
A kapcsolatfóbia valójában félelmet jelent, – írja az írónő – ezért az érintettek viselkedése is egy “fenyegető” kötődésre adott jellegzetes válasz. Az első ilyen védekezési stratégia a menekülés. Ez megtörténhet a kapcsolat kialakulása előtt, mielőtt a kötöttségek beépülnének a hétköznapokba. A közelség és a távolság egyfajta játéka, az elérhetetlenség, a futókalandok jellemzik. A második lehetséges menekülés a szakítás, amikor a kötődésfóbiás úgy érzi, hogy túlságosan korlátok közé szorították. Gyakran nincsenek tudatában félelmeiknek, és a kapcsolat bármelyik szakaszában jelentkezhet az az irracionális felismerés, hogy mostantól örökre “tömlöcbe verve és láncra verve kell élniük”.
A harmadik menekülési mód a közelség kerülése. Ezeknek a technikáknak a segítségével sokáig képesek lehetnek kapcsolatban maradni, hisz így fenntarthatják a távolságot és úgy érezhetik, övék az irányítás. Csak, hogy néhány példát említsünk: munkába menekülés, hobbik túlzott előtérbe kerülése. Különösen fájdalmas esetekben a hűtlenség is egy olyan stratégia, amely arra szolgál, hogy ne kelljen ténylegesen elköteleznie magát az egyénnek és távolságot teremtsen a fő kapcsolattól.
A támadás szintén a távolságteremtés eszköze. A szükséges veszekedésektől eltérően, amelyek azt a célt szolgálnák, hogy a kapcsolatot előre vigyék, a kötelékfóbiás emberek esetében valóban romboló indíték motiválja. A partnereket váratlanul éri az agresszió ilyen megnyilvánulása. Akár a legharmonikusabb pillanatokat is képesek tönkretenni.
A “hullareflex” erősen kifejlett kapcsolatfóbia esetében fordulhat elő. Ez valóban egy olyan reflex, amelyet az érintett személy nem képes tudatosan befolyásolni. Ilyenkor a kötelékfóbiás felek “lekapcsonakl” és elveszítik a kapcsolatot a saját érzéseikkel. Hiába vannak jelen fizikailag, olyan, mintha a partnerük iránti vonzalomban szünet állt volna be és lélekben valahol egészen máshol járnak. Ez többnyire a partner számára is egyértelmű, viszont különösen nehezen kezelhető helyzet, hisz akár agressziót is kiválthat a kötelékfóbiás társból, ha túl sok közelséget követel magának.
A kötelékfóbia okai
Mély, tudatalatti síkon működő félelem, amelynek eredete a nagyon korai gyerekkorba nyúlik vissza. A kötelékfóbia a gyermekkornak korai szakaszában alakulhat ki, amikor a gyermek egzisztenciálisan a szülők gondoskodásától és odafigyelésétől függ. A csecsemő életbenmaradása tehát attól a személytől függ, aki gondját viseli. Az elsődleges az édesanya, és az első két életévünkben a vele való kapcsolat minősége dönti el, hogy agyunk a kötődést a biztonsággal, melegséggel vagy az elhagyatottsággal és félelemmel köti össze. Számos tényező befolyásolhatja még pszichológiai programunkat, például más személyekkel, nagyszülőkkel, testvérekkel kialakított kapcsolat és persze későbbi tapasztalataink.
Azokban az esetekben, amikor minden rendben volt, a gyerekek biztosan kötődnek a szüleikhez, és ezt a kötődési stílust később is megőrzik. Rendben van az önbizalmuk és készek megbízni másokban. Akikben a bizonytalan kötődés alakult ki, ott a szülők múltbéli viselkedése, reakciói alapján különböző jellegzetességeket ölt magára mindegyik problémás kötődésstílus. Általában nehezen viszonyulnak az elvárásokhoz, mivel úgy érzik, nem mondhatnak nemet, hisz akkor veszélyeztetik a kapcsolataikat.
Társadalom
Noha azt hinnénk, hogy manapság jóval több a kötelékfóbiás ember, mint régebben, az írónő erre egyértelműen rácáfol. A gyereknevelésről többet tudnak a szülők és akkor is több lehetőség áll rendelkezésre, ha a gyermekük lelki és testi jólétéről van szó. A munka és a család kettős jelenléte persze megterheli a szülőket, hisz a cél számos esetben az, hogy mindkét szülő mihamarabb munkába álljon a gyerek születése után. A tömmegkommunikációs eszközök elterjedésének hatása még nem teljesen tisztázott ezen a területen. A 21. század azonban tökéletes teret biztosít arra, hogy a kötelékfóbiával rendelkező emberek problémás igényeiknek megfelelő életet éljenek. A válás hétköznapi jelenséggé vált, a kötelékfóbiás emberek, akik korábban házasságra adták a fejüket, szabadon dönthetnek arról, mit építenek maguk köré. Ami persze nem is meglepő, hisz rengeteg olyan lehetőség kínálkozik, amelyek a kötetlen életmódot vonzóvá, könnyen elérhetővé teszi.
A kötelékfóbiához kapcsolódó jelenségek természetesen nem húzhatók rá minden helyzetre. Lehet, hogy teljesen más jellegű a probléma, amellyel éppen szembe kell néznünk. Ha úgy érezzük, távol állunk a megoldástól, ne hagyatkozzunk az interneten talált információkra, az elolvasott könyvek tartalmára. Bátran forduljunk inkább szakemberhez.
