A Fekete pont, az idén szeptemberben megjelent filmdráma Szimler Bálint rendezésében, az elmúlt évek egyik, ha nem a legfontosabb magyar filmje. Véleményem szerint ezt az alkotást mindenkinek érdemes látnia – sorolom is, hogy miért.
A film beharangozásakor a legtöbben valószínűleg egy újabb magyar iskolafilmre számítottunk, ami a megszokott módon kritizálja a maradi rendszer nyomasztó problémáit, esetleg a cselekmény előrehaladtával hőssé emelve a lázadó, rendszert megváltó tanárt és osztályát.
A film kezdetben pontosan megfelelni látszik ezeknek az elvárásoknak, a nyitóképek elképesztő realitással mutatják be a mindenki számára jól ismert magyar iskolai élet mozzanatait: ájuldozó diákok a véget nem érő évnyitón, a tanárok már-már rettegésbe forduló tisztelete, és természetesen az omladozó, életveszélyes iskolaépületek.
Nemsokára feltűnik az említett hősies tanárnő is, Juci néni, Mészöly Anna alakításában. A kezdő tanárnő meg is kapja az iskola egyik “problémásabb” osztályát, ahová ráadásul most érkezett Palkó, a Berlinből hazaköltöző ötödikes fiú. A tanárnő a várható módon innovatív, játékos módszerekkel igyekszik oldani az iskola komor, barátságtalan hangulatát – és itt kezd ez a film sokkal többet jelenteni.
Megdöbbentő, szívszorító és mindenek felett elkeserítően valósághű ábrázolása kezdődik meg a külföldön szocializálódott gyermek kirekesztésének, a fiatal, naiv tanárnő próbálkozásainak, valamint a tanárok és szülők általános hozzáállásának, ami kicsit sem mondható gyerekközpontúnak.
A rendező egy találó metaforával megragadja az oktatási rendszer embertelen, idejétmúlt és majdhogynem megváltoztathatatlan valóját, amikor az iskola rozoga ablakait nem hajlandóak egyesével kicserélni, hiszen “ez egy rendszer, vagy az egésznek mennie kell, vagy minden így marad”.
Innentől kezdve a cselekmény több szálon fut, ebben a filmben nem lehet egyszerűen a gyerekek nézőpontjával azonosulva a tanárokat utálni, hiszen nyomasztó közelségből láthatjuk az ő megpróbáltatásaikat is.
A film pedig még mindig tud újat mutatni, amikor váratlanul kiterjeszti a feldolgozott nehézségek körét az általános iskolától az egész országra. Olyan aktuális társadalmi problémákat érint, mint az elszegényedés, a családok támogatásának hiánya, a nők helyzete a munkaerőpiacon, vagy ami talán a legmegrázóbb, a rendszerbe belefásult emberek közönye.
Ezek után mondanom sem kell, hogy azt a bizonyos ablakot nem cserélik ki, a film nem hollywoodi módon ér véget, hiába reménykedtünk. Így viszont még többet tud adni a nézőnek.
Talán nem ez az ideális választás egy laza esti filmezéshez, mert garantáltan mély benyomást tesz az emberre, nyomasztó érzést hagy maga után, hiszen mindenki tudja, a film minden perce akár a valóság is lehetne.
Mégis csak ajánlani tudom ezt a remekművet bárkinek, akár figyelemmel követte eddig az aktuális problémákat, akár nem, hiszen a személyes kötődés miatt sajátunknak érezhetjük a rendszer nehézségeit, mindemellett pedig pozitív hatással lehetnek ránk a látottak, a film közben nem egyszer gondoljuk át, mit csinálhatnánk mi másképp, hogyan lehetne mégis megoldható ez a megoldhatatlannak látszó dolog. Már csak azzal, hogy a bemutatott mintákat felismerjük a mindennapi életünkben, talán elindulunk a rendszerszintű változtatás útján.
