Borítókép: Daily News Hungary
Nyelvcsaládunk: a finnugorok
Ahogy azt mindenki megtanulta már kisiskolás korában magyar órán: nyelvünk a finnugor nyelvcsaládba tartozik. Hajlamosak vagyunk arra következtetni, hogy akár genetikai rokonság is összeköt minket, azonban ez nem több nyelvi rokonságnál. Magát a finnugor alapnyelvet közel 6000 évvel ezelőtt beszélték az Urál hegység két oldalán, azóta pedig mi magyarok, és a finnek is különböző utat jártunk be. A tucatnyi más-más finnugor nyelvcsaládba tartozó népek közül csupán a legnépesebbek, a magyarok, finnek, és észtek hoztak létre államiságot, s maradtak is fenn. Társaik beolvadtak bizonyos országokba: számik (más néven lappok) Skandinávia északi részén telepedtek le; lívek hazája a mai Lettország területe; karjalaiak, vótok, hantik orosz térségben élnek. Eleink tették meg a leghosszabb utat a ma is létező országunk területére, emiatt is hívnak minket a legdélibb és a legnyugatibb finnugor népnek.
Kapcsolatunk a finnekkel
Mi magyarok a finnekhez képest a nyelvcsalád teljesen másik felén helyezkedünk el. E távolság években hatezret jelent, kilométerben pedig kétezret. Ez a nyelvi messzeség megközelítőleg a svéd és horvát nyelvekéhez hasonlatos az indoeurópa nyelvcsaládban. A svédek skandináv társaikban érdekeltek (dánok vagy norvégok), a horvátok másrészről nyilvánvalóan a többi szláv nyelvrokonaikkal (lengyelek vagy szlovénok), ugyanis mindkét esetben a földrajzi közelség a fontos számukra. A mi esetünk ezekkel ellentétben nem ilyen egyszerű: szomszédságunkban nincsenek magunkfajták, elszigeteltek vagyunk Európában, ekképpen számunkra fontos a finn-magyar nyelvi kapcsolat kiteljesedése, és fenntartása. Teljesen normális, hogy minden nemzet a hozzá hasonlókat keresi, így tartozhat valahová.
Nyelvtani szempontból az alapszókincsünk tekintetében egyezés fedezhető fel. Ez amiatt is fontos, mert a szókincs azon rétegéről van szó, amely a nyelvvel egy időben jön létre. A hangok, kiejtés a sok évezredes távlatból természetes, hogy más irányú változáson ment keresztül. Bizonyos távolságból nehéz eldönteni melyik nyelvet halljuk, a hasonló hangsúlyozás és hanglejtés okán. (Csepregi Mária)
Az eddig kifejtett tények Csepregi Márta (M)ilyenek a finnek című kiállítási katalógusból valók.
Barátság a nemzetért
A nemzetek közötti nyelvi rokonságának felvetése már a 18. században megszületett. Sokáig nem kívántuk elismerni ezt a tényt, ugyanis abban az időben a finn kultúra még igen fiatal volt, nem akartunk egy szerintünk ‘kezdetleges’ néphez csatlakozni. Azonban a kapocs mégis megalakult, elsőként utazásokkal, mint például tőlünk Reguly Antal, finn részről pedig Erik Aleksanteri.
A legkiemeltebb kulturális alak Antti Jalava finn újságíró volt, aki élete céljául tűzte ki azt, hogy betekintést nyújtson a magyar kultúrába, és történelembe saját nemzete körében. Személye történelmileg is érdekesnek mondható, magyar szemmel is: barátja volt Görgei Artúrnak, valamint testközelből láthatta Liszt Ferencet, illetve még Jókai Mórral is találkozott, akitől sok művet fordított finn nyelvre. A 20. század elején jelentette meg Széchenyi Istvánról, illetve Deák Ferencről szóló életrajzi fordításait, egészen pontos leírásokkal. Akkortájt a finnek közel egy cipőben jártak a magyarokkal, közös vonásokat fedeztek fel az Oroszországgal való kapcsolatuk és a magyar-osztrák kiegyezés párhuzamában. Mindkét nemzet esetében volt passzív és aktív ellenállás a fölényes néppel szemben. Finnország ekkor autonóm nagyhercegségként működött az oroszok területéhez csatolva, ezeket az éveket úgy emlegetik, mint egy elnyomás időszakát. A finnek ekkor nem kaptak szabad kezet, folytonos orosz behatás alatt álltak, nem engedtek nekik nagyobb szabadságot. Így számukra szimpatikus kép volt az, amit az Osztrák-Magyar Monarchia békés egysége képviselt, mindamellett, hogy a múlt magyarsága mennyit szenvedett, mégis létrejött egy igazságos kompromisszum.
Jalava a finn nemzet felemelkedésében tevékenykedett akkoriban, és a két magyar nemzeti naggyal kívánta ösztönözni a népét. Úgy vélte a nemzeti fellendülést szellemi fejlődéssel, higgadtsággal és erkölcsi bölcselettel lehet elérni, ahogyan kis hazánkban a reformkor idején Deák és Széchenyi is tette. A finnekre ez bátorító hatást gyakorolt, amikor nemzetükért vívtak csatát.
Finn – Magyar anekdoták
Az 1969-es finn-magyar barátsági héten az akkor Finn Köztársaság elnökét, Urho Kaleva Kekkonent az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem díszdoktorává avatta s ettől kezdődően ő vállalta a fővédnök szerepét is. Hitt a két nép erejében, és nemzeteink kapcsolatának fenntartásában. Utódja Mauno Koivisto szintén e szellemben utazott a baráti hetekre hazánkba, aki hallhatta Kádár János pohárköszöntőjét is. Kádár szép szavakkal illette a finn-magyar barátságot, és szerinte még közel sem merítették ki eléggé a két nemzet kapcsolatát. Finnországot békeszeretőnek nevezte, illetve kiemelte szerepüket az északi atommentes övezetben.
Írásomban forrásként Barátok, rokonok: Tanulmányok a finn – magyar kulturális kapcsolatok történetéből / [szerk. Päivi Heikkilä, Karig Sára] / [írta Mikko Korhonen et al.] ; [ford. Bernáth Katalin et al.] kötetre támaszkodtam.
A II. világháború csatáiból Finnország sem maradt ki, ezúttal ugyanis a Szovjetunió ajánlatait visszautasítva, Sztálin megtámadta őket. Az ekkor még semleges Magyarország egy önkéntes zászlóaljat toborzott a finnek támogatására, amely 342 főből állt. Azonban katonáink nem jutottak el könnyen célállomásukra: Németország gátolta az átjutást. Ennek okán Olaszországból indulva utaztak az önkéntesek, turistáknak álcázva magukat. Finnországban kiképzést is kaptak, viszont mire fegyverzetbe állhattak volna már véget ért a háború, a finnek morális megbecsülését azonban kiérdemelték.
Nemcsak katonákkal, de adományokkal is hozzájárultunk a finn-szovjet háborúhoz. Adománygyűjtő hangversenyeket rendeztek, továbbá még Szent-Györgyi Albert is felajánlotta Nobel-díját a finn barátainknak. A legkiemelkedőbb ilyen kezdeményezés a Salgótarjáni összefogás. Nemes gondolattól vezérelve hadiárvákat kívántak befogadni, közel háromszáz, 8-14 éves korosztályban lévő gyermeket, akik ellenben sosem érkeztek meg. Finnország az akkori hadiállapotokra hivatkozva nem engedélyezte az utazást. Ez mégsem törte le a kedélyeket, ugyanis a pénzadományok nem fejeződtek be, a Magyar Evangélikus Szövetség 3400 pengőt küldött a bajba jutott finneknek. Ez nem csupán civil mozgalom volt, még Horthy Miklósné is hozzájárult 5000 pengővel a támogatásokhoz.
Magyar – Finn Társaság
Teljesen hivatalossá a baráti kapcsolatunkat a Magyar-Finn Társaság megalapításával tettük, amely 1937-re datálható. A II. világháborút követő politikai bizonytalanság okán csupán az 50-es években bontakozódhatott ki a kezdeményezés, amely testvérvárosok megjelenését is jelentette. A Társaság fő feladata a magyar – finn körök külföldi, és hazai tevékenységeinek lebonyolítása. Ennek finn megfelelője a Finn – Magyar Társaság, amellyel szoros együttműködésben állnak.
Végszóként pedig kimondható: a finn – magyar kötelék kivételes, a hatalmas távolság ellenére is fennáll lassan másfél évszázada, s a politikai viszontagságok mellett is megőriztük e nemes kapcsolatot.
