Borítókép: borito.png Forrás: bing ai
Szociális ellátórendszerek
A második ipari forradalom idején kialakuló szociális háló tipikusan európai fejlemény. Az állami intézmények vagy civil szervezetek által működtetett nyugdíjpénztárak, munkanélküli segélyek, beteg- és balesetbiztosítási alapok, ingyenkonyhák és élelmiszerbankok a jóléti társadalom szerves következményei voltak. Az állam és a polgárság egyrészt a szegények iránt érzett szánalomból, másrészt egy prózaibb, gazdasági törvényszerűség miatt vett részt ezeknek a létrehozásában, miszerint a megsegített munkásokból álló széles középosztály stabil vásárlóerőt biztosíthat a termékeik számára – az államnak pedig kevésbé kell félnie a radikális mozgalmaktól.
Ezek az okok nagyrészt ma is érvényesek, és a személyes, illetve vállalati szociális felelősségvállalás eszméje folytán erősebbek, mint valaha, viszont egyfajta illúziót is keltenek bennünk. Azt gondoljuk, hogy bár vannak szegények – meg ugyebár mindig is lesznek –, a helyzetük kellemetlen, de elviselhető, és a szociális háló miatt nem éheznek. Abban a hitben élünk, hogy a hajléktalan az aluljáróban simán elmehetne egy hajléktalanszállóba, kap meleg ételt egy ingyenkonyhán, vagy vesz magának az összekoldult kétezer forintból. Pedig ez sok esetben nem így történik, és még a lakhatással rendelkező szegény családok számára sem ismeretlen az élelmiszer-bizonytalanság.
Az EU-ban 96 millió embert (nagyjából a népesség 22%-át) fenyegeti a mélyszegénység és a társadalmi leszakadás. Az Élelmiszerbankok Európai Szövetsége (FEBA) 2019-ben 768 ezer, 2020-ban 860 ezer, 2021-ben 907 ezer tonna ételt osztott szét, azonban 2022-re ez a szám 876 ezer tonnára csökkent. A probléma tehát nemcsak reális, de az utóbbi évben még súlyosbodott is az Európát ért csapások hatására.
Járvány, válság, háború
A COVID-19 okozta ellátásilánc-nehézségek hatása jelentős volt az élelmiszeriparban. Sok gyárnak be kellett zárnia, vagy vissza kellett fognia a termelését a karanténok miatt, a hiány eredményeképp pedig felszöktek az élelmiszerárak. Az orosz-ukrán háború következtében szintén csökkent az alapélelmiszerek elérhetősége, mivel Oroszország (1.) és Ukrajna (5.) a legnagyobb gabonaexportőrök közé tartoznak a világon. A pandémiából, háborúból és szankciókból kigyűrűző gazdasági válság és elszabaduló infláció tovább súlyosbította a szegényebb néprétegek helyzetét: a 2022 elején megugró élelmiszerárak EU-s átlagon is 50%-kal nőttek 2015-höz viszonyítva, Magyarországon pedig már kétszer annyit kellett fizetni egy kiló kenyérért, mint 7 évvel azelőtt.
Ezek a rettenetes események a szociális ellátórendszerek ellenére is számos európainak tették nehézkessé, hogy kihúzza a hónap végéig. A társadalom vagyon szerinti alsó 20%-ában 10%-kal csökkent a medián jövedelem 2020-ban. Az infláció, ami fokozatosan növekedve 2022-ben már 9,2% volt, tovább rontott a helyzeten.
Vagyonkoncentráció
A kapitalista berendezkedésből adódóan a tőke felhalmozódik Európában is, de nem mindegy, milyen mértékben. Sajnos a gazdagok csak egymásnak szeretnek dicsekedni legújabb szerzeményeikkel, az Eurostatnak pedig nem, ezért csak bátor feltételezéseink lehetnek a jelenlegi tőkekoncentrációs mutatókról. A legfrissebb Európai Vagyonjelentés szerint megállja a helyét a kijelentés, miszerint a módosabbak részesedése az összeurópai vagyonból nőtt a pandémia miatt, és az elkövetkező gazdasági fellendülésben is valószínűleg nőni fog. Ez reális elképzelés, hiszen a gazdagoknak egyértelmű volt, hogy Zoom-ba meg Pfizer-be kell fektetni, a szegényeknek viszont főhetett a feje amiatt, hogy mikor vesztik el a munkájukat, vagy jövő héten meg tudják-e fizetni a kenyeret.
A svájci UBS által készített Globális Vagyonjelentés kissé konkrétabb információkkal szolgál. Franciaország és az Egyesült Királyság esetében 2022-re állt vissza az a vagyonbeli egyenlőtlenségi szint, ami a 2001-2007 közötti időszakban lecsökkent, vagyis 70,2 körüli a Gini-index. Németország, Ausztria és Svájc trióját tekintve fokozatos egyenlősödés figyelhető meg, 2022-ben a Gini 76,1 Ausztriában és 77,2 a másik kettőben. Az alsó 6 decilis részesedése a vagyonból 2000-2022 között 2,8%-ról 6,6%-ra változott. A skandináv országokban a koncentráció nem igazán módosult, ők 77,6-os Gini-indexüket magas vagyoni, de alacsony jövedelmi egyenlőtlenségeikből nyerték. Olasz- és Spanyolországban 2000-2022 között 63-ról 68,1-re nőtt az egyenlőtlenség, míg a görögök 69,2-ről ugyanerre az eredményre süllyedtek. Általánosan elmondható, hogy a 21. századi Dél-Európában a 2008-as válságig csökkentek az egyenlőtlenségek, azóta viszont folyamatosan nőnek.
A vagyoni egyenlőtlenségek a szegényebb országokban természetesen jobban megviselik az alsóbb rétegeket, a módosabb régiókban viszont kevés magyarázóerővel bírnak a mélyszegénység okainak megválaszolásában.
Európa “beteg embere” maga Európa?
A kiábrándító valóság az, hogy elképzeléseink ellenére Európában is valós aggodalmat jelent a mélyszegénység és az éhezés, minden jószándék és neokolonizáció ellenére. A még elkeserítőbb felfedezés viszont abban rejlik, hogy a téveszméink és a valódi állapotok közül valószínűleg az előbbiek fognak hamarabb megváltozni. A jövő inkább kiéleződő vagyoni különbségeket és társadalmi leszakadást tartogat “a vén Európa” számára, akár önmagához, akár a világhoz mérten. Szóval az lehet a legegészségesebb, ha felkelünk az előző 500 évben megszerzett babérokról, és idomulunk az átalakuló világpiaci miliőhöz.
