Hogyan sétálj, hogy ne támadjanak meg?

A járásunkból sok minden kiolvasható: milyen hangulatban vagyunk, mennyire vagyunk magabiztosak és az is, hogy mennyire vagyunk könnyű célpontok egy potenciális támadó szemében. Jó hír azonban, hogy van „helyes” módja a sétálásnak, amivel elkerülhetjük az áldozattá válást.

Nem is olyan rég arról írtunk, mennyi mindent elárulhat rólunk a kézírásunk. Ahhoz egészen hasonló módon, a mozgásunk, jelen esetben a sétálásunk, is számtalan rejtett (vagy annyira talán mégsem rejtett) információt hordoz. Nagy különbség azonban, hogy míg a kézírásunk kielemzéséhez szakember szükséges, a séta ennél könnyebb tészta. Bárki, adott esetben akár egy bűnöző is, képes lehet mozgásukban olvasni.

Kísérlet az amerikai rabokkal

Bizonyára mindenkinek vannak olyan barátai, de legalábbis hallott már olyan emberekről, akiket szinte menetrend szerűen, évente, pár évente kirabolnak vagy valamilyen utcai konfliktusba keverednek elszenvedő félként. Olyanokról is tudunk, akiket úgy tűnik, valamilyen szerencse folytán, egész életükben elkerülnek ezek az incidensek. Mi pedig csak reménykedhetünk, hogy a második kategóriához tartozunk.

Ilyesmi gondolatokon kezdett el töprengeni két amerikai kutató még az 1980-as években.  Betty Grayson és Morris I. Stein, New York-i pszichológusok, azt szerették volna megtudni mik azok a tényezők, amelyek mentén egy bűnöző kiválasztja áldozatát.

A kutatáshoz rövid felvételeket készítettek a New York utcáin sétáló emberekről. Ezután a filmeket elvitték egy keleti parti börtönbe, ahol összesen 53 elítéltnek mutatták meg őket. A bűnözők egytől-egyig erőszakos bűncselekményeket (pl.: rablást, gyilkosságot) követtek el számukra ismeretlen áldozatokon. A kutatásban résztvevő elítélteknek az volt a feladatuk, hogy egy 1-10-ig terjedő skálán osztályozzák mennyire „megtámadhatóak” az egyes járókelők.

Fotó: pexels, lalesh aldarwish

Eredmények és következtetések

Az eredmények többsége nagyjából az előre várt szempontok mentén alakultak. A bűnözők többsége könnyebb célpontnak találta a nőket a férfiaknál, az idősebbeket az fiataloknál, de voltak érdekes eredmények is. Volt pár olyan járókelő, akiknek, az eredmények alapján, a legkevésbé könnyű célpont kategóriába kellet volna esniük (fiatal felnőtt férfiak), de mégsem oda kerültek. Sőt, szinte minden bűnöző, 7 és 10 közötti értéket adott nekik.

A pszichológusokat ez a részlet izgatni kezdte, és az említett személyek mozgását kielemezték az LMA (Laban Movement Analysis), mozgáselemző rendszerrel. A rendszert Lábán Rudolf, modern táncművész és teoretikus, dolgozta ki. Az LMA-vel le lehet írni táncosok, színészek, sportolók és többé kevésbé bárki mozgását.

A Garyson és Stein által vizsgált, könnyen megtámadhatónak minősített, fiatal férfiak szinte mindegyikének a mozgása, a rendszer szerint, kevésbé volt koordinált, mint a többieké.

A tudósok felismerték a mozgás és a „sebezhetőség” közti kapcsolatot, ugyanakkor számos kritikát is kapott kutatásuk. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a használt felvételeken túlságosan sok zavaró tényező van, ami befolyásolhatta a bűnözők döntéshozását, mint hajszín, ruházat, értéktárgyak stb…

Későbbi fejlemények

2002-ben három kutató, Rebekah E. Gunns, Lucy Johnston és Stephen M. Hudson, a Canterbury egyetem kutatói újra a témához nyúltak és publikálták eredményeiket. Grayson-ék kísérletét továbbgondolva, és hibáikat javítva, a kutatáshoz nem emberekről készült felvételeket, hanem egy úgy nevezett point light technológiát használtak. Ez a film és játékiparban gyakran használt technológia arra épül, hogy az ember hajlataira világító gömböket, referencia pontokat, aggatnak és ezeket később elválasztják az ember testétől. Így tiszta képet lehet alkotni az emberek mozgásáról minden egyéb tényezőt leszámítva. A technológiával modellezni lehet a férfi és a női mozgás közti különbséget, de a testsúly, és a lelki állapot mozgásra gyakorolt hatásai is láthatóak.

Point light technológiával készült emberi modell / mdpi.com

A kutatásban még egy dolgot lecseréltek. Most börtönviselt bűnözők helyett, önkéntesek nézték a felvételeket és mondtak ítéletet az emberek megtámadhatóságáról. Ebből pedig kiderült, hogy egyes emberek, ilyen fénypontos modellként mozogva is, könnyebb célpontnak számítanak társaiknál.

És akkor a lényeg…

A kutatók nem csak azt vizsgálták számít-e hogyan sétálunk, hanem azt is, hogy lehet-e javítani ezen. Az egyik kísérletben oktatással próbálták megváltoztatni a könnyű célpontnak ítélt emberek mozgásában azokat a tényezőket, amelyekről azt gondolták, hogy a legnagyobb szerepet játsszák a sebezhető kép kialakulásában. Ezek elsősorban a mozgás energikussága és rendezettsége.

A kísérlet eredményesen zárult. A csoportban résztvevő, „betanított”, emberek később sokkal kisebb eséllyel lettek kiválasztva, mint megtámadható személyek.

Ha szeretnénk összefoglalni hogyan sétáljunk:

Mozgásunk legyen magabiztos Közepes lépéshosszal, gördülékeny, határozott, erőteljes léptekkel sétáljunk! A karjainkat enyhén, a természetes, séta közbeni mozgásnak megfelelően, könyöknél felváltva hajlítsuk be és semmiképpen se lóbáljuk! Testtartásunk legyen egyenes, sebességünk pedig a körülöttünk lévő emberekével egyezzen meg, esetleg egy picit lehet gyorsabb.

Borítókép: Pxhere