Tűzijáték ünnepek borító

Hogyan ünnepelnek mások? II. – Mexikó, Brazília

Ünnepi vacsorára taco? Vízen lebegő karácsonyfa? Cikksorozatunk második részben két olyan parádés országot mutatunk be, melyeknek hagyományos ünnepi szokásait megannyi sajátosság jellemzi.

Mexikó

Mexikó a világ második legnagyobb katolikus országa, így a karácsonynak igen nagy szerepe van náluk. A naptár szerinti ünnepi időszak december 12-én kezdődik a Dia de la Virgen de Guadalupe-val, vagyis a Guadalupei Szűz napjával. Az egész országból zarándokok érkeznek a mexikóvárosi guadalupei bazilikához és megnézik a la Virgen Morena-t, azaz Szűz Máriát. Estefelé tűzijátékoznak, látványos felvonulást rendeznek, az utcán zenélnek és egy hagyományos, spanyol eredetű karácsonyi édességet, buñuelos-t esznek. Ez leginkább a fánkhoz hasonlít, amit többnyire édesen fogyasztanak, de néha sósan is. A legnépszerűbb ízesítés az ánizsos.

December 16-tól 24-ig tart a Posada, amelynek a lényege, hogy a felvonulók újrajátsszák Mária és József szállás utáni keresését. A gyermekek házról-házra járnak és a Las Posadas című dalt éneklik, miközben bejárást kérnek a házakba. A felvonulás minden este más családnál ér véget, akiknél aztán hatalmas lakomát csapnak és krepp papírból készült, gyümölcsökkel, édességekkel megtöltött piñata-kkal játszanak. 

December 24-e, a Nochebuena. Ezen a napon a családok összegyűlnek, éjféli misére mennek és együtt étkeznek. A legnépszerűbb mexikói karácsonyi ételek közé tartozik a pulyka, a taco, a tamales, a fajitas, az enchilada és még megannyi fűszeres finomság. 

Az újévet hasonlóan ünneplik Mexikóban is, mint Európában vagy Amerikában: az emberek tűzijátékoznak és partikat szerveznek, ám nem mindegy, hogy milyen színű alsóneműt vesz fel valaki, hisz a következő éve az alapján fog alakulni. A piros fehérnemű szerelmet és szenvedélyt hoz, a sárga jólétet és boldogságot, a zöld gazdagságot, a fehér pedig reményt és békét. A színeket viszont nem szabad keverni, ugyanis akkor nem lesz szerencsés az újév.

Január elsejével azonban nem ér véget a mexikói ünnepi áradat. Pár nap elteltével, hatodikán ünneplik a Dia de Reyes-t, vagyis a Három bölcs napját. A gyerekek gyakran kapnak aznap is ajándékot, de a fő attrakció a Rosca de Reyes elfogyasztása. A Rosca de Reyes egy olyan kuglófhoz hasonló sütemény, amit gyümölcsökkel, cukros mázzal öntenek le és a belsejébe egy kis Jézus figurát sütnek. Aki étkezés közben megtalálja, az meghívja az összes jelenlévő vendéget a február másodikán tartott Día de la Candelaria-ra, a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére, ahol aztán közösen tamale-t fogyasztanak. 

Kép: hellovilagvlog.hu

Brazília

Akárcsak Mexikó, Brazília is az egyik legnagyobb katolikus ország, így a vallási hagyományok – melyek Portugáliából származnak – nagy jelentőséget és népszerűséget élveznek. Egyik ilyen például a Presépio, vagyis betlehemi jelenetek felállítása, vagy az Os Pastores (A pásztorok) nevű karácsonyi színdarab előadása.

Mivel Brazíliában a karácsony és az újév nyári évszakra esik, így a műhóval fedett műfenyők és a LED-égőkkel feldíszített pálmafás tengerpartok érdekes látványt nyújtanak. Hasonlóan lenyűgöző az ország egyik fő ünnepi látványossága, a világ legnagyobb úszó karácsonyfája. December elsején állítják fel a Rodrigo de Freitas-tavon. A műfenyő nagyjából 540 tonnát nyom, és több millió LED-égővel van díszítve. Ennek felavatását hatalmas parádéval ünneplik: tűzijátékoznak és hangos zenére vonulnak fel táncolva. Így kezdődik meg a brazil ünnepi szezon.

A karácsonyi várakozás megkezdéseként a gyermekek december elején zoknikat helyeznek az ablakba és egész hónapban arra várnak, hogy Papai Noel, vagyis a Mikulás kicserélje ajándékra.
Szintén a várakozáshoz tartozik az amigo secreto (titkos barát), amit nálunk többnyire angyálkázásként emlegetnek. A barátok és családtagok mind húznak egy-egy nevet és egész decemberben apró ajándékokkal kedveskednek az általuk húzottaknak, majd 24-én felfedik magukat. 

A szenteste előtti napon a brazilok, különösen a katolikusok éjféli misére mennek: ezt hívják Missa do Galo-nak, és hajnali egyig tart, ami után tűzijátékoznak. Sokan aznap, vagyis december 24-én újra elmennek templomba, azonban ilyenkor már csak napközben vannak misék, a délutánt és az estét ugyanis a családok együtt töltik. 

Az ünnepi vacsorára általában Szenteste tíz órakor kerül sor. A legkedveltebb brazil karácsonyi ételek a sertéshús, a pulyka, a sonka, saláták és gyümölcsök. Mindezek mellé rizst esznek, amibe mazsolát és egy kanálnyi farofa-t (fűszeres manióka liszt) főznek. Desszertnek trópusi gyümölcsöket és fagylaltot fogyasztanak. 

Újévkor a brazilok ismét tűzijátékoznak és az utcára vonulnak a szilveszteri karneválra. A résztvevők kizárólag csak fehér ruhát hordhatnak, mivel náluk ez a szerencse színe. A ruhák alá viszont különböző színű fehérneműt vesznek fel – attól függően, hogy milyen új évet szeretnének –, hasonlóan a mexikóiakhoz. A fehér békét hoz, az ezüst előrehaladást és fejlődést, a kék higgadtságot és barátságot, a piros szenvedélyt, a sárga vagy arany pénzt és boldogságot, a rózsaszín szerelmet, a lila spiritualitást, a narancssárga kreativitást, és végül a fekete függetlenséget. A színeket viszont ez esetben sem lehet keverni egymással, csak egy félét lehet felvenni.

Január elején a tengerparton egy spirituális szokással hódolnak Iemanjá-nak, a tengerek és óceánok istenségének. Ilyenkor főleg fehér virágokat, szappanokat, fésűket és nyakláncokat ajánlanak fel az istenségnek. A virágokat a homokba “ültetik”, meglocsolják pezsgővel, imádkoznak felettük, majd a vízbe dobják őket. Ezután hét hullámot ugranak át – mindegyik egy-egy napját reprezentálja egy hétnek –, és mindegyiknél kívánnak valamit. Ezután viszont nem szabad hátat fordítani a tengernek, ugyanis az balszerencsét hoz. Addig kell hátrálni, amíg a lábukat nem éri víz, csak eztán lehet megfordulni és elkezdeni az új évet. 

Kép: divany.hu