Ami örök, az igaz, az állandóként fennmaradó igazságok konzisztensek és valósak. Ibrában mi az igaz? A góljai, a technikája és a különleges mozgása. A kérdés adott, miért nem soroltam ide a túlzott magabiztosságát, a nagyképűségét? Mert az nem igaz.
Ő az oroszlán, a király, az Isten. Legalábbis ezt mutatja magáról. Az interjúk, amikben ezeket hangoztatja, valósnak tűnnek, hisz nem remeg a hangja és nem szégyelli el magát. Ezek miatt nyugodtan gondolhatná mindenki, hogy ő egyszerűen ilyen, ő Ibra. Az, hogy az Ibra jelenség miért csak egy jelenség, egy álca, és nem egy valós személy, nem is példázhatja semmi jobban, mint a BL egyenes kieséses szakaszában szerzett góljainak a száma. 42 meccsen 10 gól, ez nem tragikusan kevés, de olyantól nagyon kevés, aki mitológiai hősként tekint magára. Hiszen az oroszlán, a király, az Isten pont a legnehezebb pillanatokban is a csapata vezére tud lenni. Nem lehetséges, hogy azzal a képpel, amit mutat magáról, csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy a kulcspillanatokban rendre besült?
Az ő személyes tragédiájaként éljük meg azt, hogy ő sose lett BL győztes, és éppen szerencsétlenül igazolt egyik csapatból a másikba. Nem lehetséges az, hogy részben Ibra személye volt a gátja minden csapatánál, hogy a csúcsok csúcsára érjen? Talán érdemes ízlelgetni ezt a kérdést.
Mi közös Drogbában, Zidane Real Madridjában és magában Zinedine Zidaneban? A győzni akarás és a győzni tudás képessége. A győzni akarás nem hiányzik Zlatanból, hiszen azzal, hogy ide eljutott, bizonyította az akaraterejét. Ezek mellett rengeteg trófeát nyert, főleg bajnoki címeket. Ez becsülendő, de a szokásos Ibra tendencia itt is szépen látható. Azokban a csapatokban, ahol a szezonban nem volt igazán kihívója az aktuális Zlatan gárdának, ott ő is nyerni tudott. Itt azért nem venném el tőle azt, hogy amikor kisebb csapatok ellen masszívan jól kell teljesíteni, arra ő remek választás, de egész karrierjében talán az Interben volt neki a legnehezebb bajnokságot nyerni. A bajnok Milant ki állította volna meg? A Milos Krasicos és Felipe Melos ballaszt Juventus? Vagy az edzőket sorjában cserélő Inter? Egy év múlva meg is mutatkozott, hogy egy komoly csapat képes volt megállítani őket. A PSG-ben végig szinte vetélytárs nélkül szerezték a bajnoki címeket, majd a Unitednél esélye sem volt a Cityvel szemben bármire. Egy rövid amerikai kitérő után jött tőle egy olyan váltás, ami becsülendő és ezt nem szeretném elvitatni tőle. Olaszországba érkezésével szellemi vezére tudott lenni a Milannak, és teljesen meglátszott a lenyomata a munkájának is.
Jöhetnek a góljai. Csodásak, ezekkel valami olyat adott az örökkévalóságnak, ami inkább az az Ibra, mint akit az interjúkban látunk. Egyediek, technikásak és gyönyörűek: ahogy a futballt és a taekwondot fúzionálta, az valami egészen elképesztően innovatív volt. A legnagyobb góljaiban egyesül minden, ami Ibrahimovic. A technika, a tehetség, a munka, az egyéniség és végül az, hogy többnyire ezek sem kulcsmomentumokban születtek nagy csapatok ellen. Az Anglia elleni gólja az egyik legnagyobb gól, amit futballpálya látott, de az is barátságos meccsen született. A nézőknek talán ez nem számít, csak élvezik azt a varázslatot, amit ő adott.
Mindazok mellett, hogy Ibrahimovic valamiért egy szerepbe kényszerülve töltötte a karrierjét, rengeteg igaz és örök pillanatot adott a világnak, ezért búcsúzóul azt üzenem neki, hogy:
Az igazat mondd, ne csak a valódit!
