Revolut bank

Itthon is indul a Revolut Bank

Minden jelenlegi Revolut felhasználó számára elérhetővé vált hazánkban is a Revolut banki szolgáltatása, amellyel több előnyös konstrukciót vehetünk igénybe.

A cég nemrég jelentette be banki szolgáltatásának magyarországi elindulását. Közleményük szerint

„a Revolut globális pénzügyi platform, amely világszerte több mint 16 millió ügyféllel rendelkezik, ma Magyarországon is elkezdte használni európai banki engedélyét”.

Nem az első ország egyébként hazánk, ahol a cég elérhetővé tette a bankolási szolgáltatását. Európában már évek óta rendelkezik a szükséges engedéllyel. Magyarország a kontinensen a 14. ország, ahol elindul a Revolut Bank.

Joe Heneghan a HVG-nek nyilatkozva elmondta, hogy “a banki szolgáltatásra való átállás mindössze néhány percet vesz igénybe a felhasználók számára”. A Revolut alapcsomagjával pedig ingyenes készpénzfelvételre is lehetőségünk lesz 75 ezer forinting. A revolutos számla is része lesz a magyarországi hagyományos betétbiztosítási rendszernek. 100 ezer euróig minden ügyfél teljeskörű betétbiztosítást élvez majd.

A Portfolio szerint a vállalat tervei között szerepel a lakossági banki szolgáltatások területén történő további terjeszkedés, melynek első állomása a hitelkártya és a személyi hitel szolgáltatások elindítása lehet.

A Revolut hazánkban széles körben elterjedt neobank szolgáltatás, mára már több, mint 500 ezer ügyféllel rendelkeznek.

A fintech óriás bejelentése fontos kérdés elé állítja a magyaroroszági kereskedelmi bankokat, félmilliós felhasználói bázisával ugyanis több területen rendkívül erős és innovatív vetélytársként léphet fel.