Kötődési típusok borító

Kötődési mintáink II.- Megközelíteni a megközelíthetetlent 

Mindennapjaink velejárója, hogy kapcsolatot teremtünk egymással. Egyesek bárkivel szót értenek, szeretnek a társaság középpontjában lenni, míg mások, ha tehetik, kerülik a rivaldafényt és jól érzik magukat a saját, komfortosan kialakított világukban. Az utóbbi gondolatok tökéletesen leírják a szorongó-elkerülő kötődésű embereket. Hogyan ismerhető fel, ha ilyen típusú személlyel van dolgunk? Cikksorozatunk második részében erre adunk választ.

“Tudod, az a csendes, visszahúzódó srác! Aki állandóan a hátsó padban ült az előadásokon.” Valószínűleg mindenkinek eszébe jut legalább egyvalaki a mondatok olvasása közben. Az az ismerős, akit talán kedvelünk is, hiszen sosem adott okot az ellenszenvre, de nem tudnánk visszaidézni egy közös, tartalmas beszélgetést vele. Esetleg csodálhatnánk is, amiért mindig jó jegyeket szerzett, kiemelkedően precíz és fegyelmezett a munkájában, és lenyűgöző, hogy képes egyedül leküzdeni az akadályokat.

Amit mi az erősségeinek látunk, azok valójában egy tudatosan felépített, távolságtartó rendszer részei. Igyekszik minden érzelmet kizárni az életéből, tartózkodik a fizikai és érzelmi közeledéstől. Azt hirdetheti, hogy az érzelmesség a gyengeséggel egyenértékű, azonban az álarc alatt csupán csak az intimitástól fél. Úgy tűnhet, mintha egy búra alatt élne, ahonnan kirekeszti a negativitást, és azt látjuk rajta, hogy milyen „jól elvan” a saját kis világában. Gondolhatnánk, hogy ebből profitál, hiszen teremtett magának egy viszonylag feszültégmentes, biztonságosnak tekinthető közeget. Ugyanakkor ezáltal a társas kapcsolódás élményét is elveszíti, nem tapasztalja meg az együttműködésben rejlő lehetőségeket.

Emlékezzünk vissza…

Cikksorozatunk első részében megismerkedtünk az Idegen Helyzet nevű gyermekkori kötődés vizsgálati módszerrel. Természetesen olyan gyerekek is részt vettek a kísérletben, akiken a szorongó-elkerülő kötődés jellegzetességei mutatkoztak. Ők többnyire érdeklődtek a környezetük, a játékok iránt. Azonban a megfigyelés során egyáltalán nem kommunikáltak sem a szülővel, sem az idegennel. Nem akarták megosztani a tapasztalataikat, és nem vonták be az anyát a felfedezés fázisaiba. Az édesanya távozására nem mutatták a szorongás jeleit, illetve az anya újbóli megérkezése sem hatotta meg őket. 

Kijelenthetjük, hogy nem látszik nagy érzelmi ingadozás a gyerekeken. Ez óvodás korban a beszoktatás ideje alatt különösen megtévesztővé válhat. Tipikusan az az eset, amikor az óvónők mosolyogva nyugtázzák: bátran “mehet a dolgára” az anyuka, hiszen ő is látja, milyen szépen eljátszik a gyerek. Nem sír érte a nap folyamán, és előfordulhat, hogy a hazaindulás előtt közli a szülővel, hogy ő még maradna, tovább szeretne játszani.  

Milyen jellegű anyai gondoskodásra utal ez a viselkedés?

Nem arról van szó, hogy a gyermeknek nem hiányzik az édesanyja. Sőt, nagyon is, feltehetőleg már régóta. Azonban azt tanulta meg, hogy ezt hiába fejezi ki, nem tudja őt közelebb hívni magához.  

Kezdetben a csecsemő mindent sírással jelez: ha éhes, ha a szemébe süt a nap, ha csak szeretné maga mellett tudni a felnőttet. Sok szülő a sírást vészjelzéssel azonosítja, és ennek hallatán azonnal ideges lesz. Mintha ez azt jelentené, hogy valamit rosszul csinál, hibázott. Ez a későbbiekben azt eredményezheti, hogy a felnőtt már-már menekülni kezd a csecsemőtől.

A megfigyeléses vizsgálatokból az derült ki, hogy a legtöbb esetben az anyák a sírásra késlekedve vagy egyáltalán nem reagáltak, és kevésbé volt jellemző rájuk a gyengédség. A kedvességük haraggal és ingerlékenységgel keveredett, sokszor erélyesen nyúltak a gyerekhez. 

Ha a gyermek szükségleteire nem érkezik érző és értő válasz, azon fog munkálkodni, hogy a szülőből mégis kiváltsa a gondoskodást. Ám az idő múlásával feladja, hogy közel hívja magához az anyát. Feltehetőleg azt éli át, hogy hiába jelez, nem tud hatással lenni a környezetére. Ekkor indul az a folyamat, amikor elkezdi magába zárni az érzéseit.  

Kép:Freepik, jcomp

Hogyan éli meg a kapcsolódást a szorongó-elkerülő kötődésű ember?

Mások előtt nehezen és ritkán tárja fel magát. Kiválóan tud önállóan dolgozni, de a csapatmunka, az együttműködés nem az ő asztala. Nagy valószínűséggel nem találjuk meg olyan munkakörben, ahol emberekkel kell foglalkozni.  

Kifejezetten racionális és megoldáscentrikus, időpocsékolásnak tartja a múlton való rágódást, a problémák hosszas kivesézését. Mivel nem tölt időt a hétköznapi emberi viszonyok kialakításával és fenntartásával, a tudása gyarapítása, az alkotás, valami új teremtése lesz fontos számára.

Mindazonáltal még ő sem tudja elkerülni a nézeteltéréseket. Egy hevesebb diskurzus rendszerint két fogalomról szól: érzelmek és konfrontáció. Ez pedig hatalmas kihívásnak bizonyul egy elkerülő kötődési stílusú ember esetében. Sokszor harapófogóval kell kihúzni belőle a szavakat, és amint lehet, menekül a szituációból. Emiatt a beszélgetőpartnere értéktelennek érezheti magát: még arra se méltó, hogy tisztázni tudják a helyzetet.

A másik véglet, ha konfliktushelyzetről van szó, mikor apelláta nélkül kimondja az ítéletet: a kapcsolatnak vége. Ez annak tudható be, hogy sokáig csak visszafojtja a dühöt, így próbálja halogatni a kialakulandó konfliktust, ezért inkább “gyűjtögeti” a sérelmeket. Azonban mikor megszületik benne a gondolat, akkor az a viszony ténylegesen véget ér. Ez a kívülálló félnek ijesztő lehet, mivel nem látja az összefüggést az aktuális esemény (pl. késés) és a kialakult állapot (szakítás) között. Pedig ehhez hosszú út vezetett, bár erről nem sok érzékelhető visszajelzés érkezett a partnernek.  

Romantikus kapcsolatai jellemzően rövidebbek, az elszakadást is viszonylag érzelemmentesen éli meg. Praktikus szempontok alapján választ magának párt, főleg, ha tartós párkapcsolatban gondolkozik. Ugyanis képes egy ilyen viszonyt megőrizni, de csak egy olyan társ mellett, aki hajlandó csendben szenvedni az érzelemmentesség okozta magánytól. Ha mégis átadná magát az érzéseknek, megriad, hogy sérülni fog és újra át kell élnie a visszautasítást.

Kép: Freepik, silverkblack

Viszonya önmagával

Alapvetően szükségünk van a saját érzelmi világunkhoz való kapcsolódásra. Egyrészt enélkül nem tudunk empátiát kialakítani mások felé, másrészt valódi önszabályozás nem képzelhető el érzéseink figyelembevétele nélkül.  

A szorongó-elkerülő kötődésű személynek nincs hozzáférése az érzelmeihez, arra törekszik, hogy jó mélyen elrejtse őket. Így nem marad más, mint hogy külső szabályrendszerekhez igazodjon. Önmagának állít fel elvárásokat, amelyeknek nap mint nap meg kell felelnie. Ez azonban nem a valós igényei és szükségletei, hanem egy kreált kép alapján születik, hiszen a hitelességhez észlelnie kéne a saját érzelmi állapotát.  

Jellemző, hogy sokféle szcenáriót lejátszik a fejében, mielőtt döntést hoz. A variációk gondos és részletes feltérképezése a biztonság és kontroll élményét kelti benne. Önmagával sem foglalkozik túl sokat, és nem izgatja, hogy mások elfogadják-e vagy sem. Az énképe alapvetően pozitív, ellenben másokról alkotott általános képe igen negatív. Ez nem az ellenségeskedésben, hanem a távolságtartásban mutatkozik meg.  

A mindennapokban egykedvűnek tűnhet, örülni és szomorkodni sem tud igazán. Ez sokaknak kiegyensúlyozottságot sugallhat, de az élete nagyon kimerítő a színfalak mögött. Örökösen azon fáradozik, hogy minden érzelmet, élményt elfojtson magában, ez pedig csak folyamatos kontrollal lehetséges. 

Az előzőekben említett szorongó-ambivalens és a most tárgyalt szorongó-elkerülő típusú kötődés különösen érdekesnek, olykor nehezen megfejthetőnek bizonyul. Ennek oka, hogy kialakulásuk nem jár együtt bántalmazó légkörrel vagy a szeretetkapcsolat nélkülözésével. Nincs “heuréka-élmény”, ami után megállapíthatjuk, hogy “Igen, ez a történés áll mindennek a hátterében”. A továbbiakban tapasztalni fogjuk, hogy ez a félelemteli kötődési minta sajátja. Tartsatok velünk legközelebb is!  

A cikk Lukács Liza Hogyan szeretsz? – Kötődési sebeink gyógyítása c. könyve alapján készült.