Borítókép: Rigó Bence
Mennyiben más most zenekart működtetni, mint egyetemi hallgatóként? Vannak más élményeitek, érzéseitek, tapasztalataitok?
Hadik Ákos: Egyszerre nehezebb, de könnyebb is. Az egyetem alatt már mindenki elkezdett dolgozni, és akkor a zenekar-meló-suli-barátnő-kiskutya-kismacska-dolog egyszerre nagyon sok volt. De úgy, hogy már – mindenki nevében beszélhetek – van egy fix állásunk, az életben is le tudtuk redukálni a fontos dolgokat, és most már talán céltudatosabban megyünk előre úgy en block az életre levetítve. Most tudjuk, hogy van egy magánélet, van egy munkahely meg van egy zenekar. És ezt a hármat szerintem könnyebb menedzselni, mint nagyon sok kis dolgot. De nehezebb nyilván, amikor csütörtökön Győrben játszunk, és akkor be kell menni pénteken meg ilyenek, de azt azért szerencsére ki tudjuk blokkolni szabadságokkal, egyelőre megtehetjük. Aztán majd a későbbiekben kiderül.
Takács Szilárd: Annyit fűznék ehhez, hogy azért nehéz ezt összehasonlítani, mert teljesen más szinten volt a zenekar, amikor egyetemisták voltunk, meg teljesen más szinten van most, hogy már mindannyian főállásban dolgozunk. Most sokkal több koncert van, sokkal több munkát kell beletenni például a marketingbe meg egy csomó más dologba is. Minél nagyobb zenekar egy zenekar, annál több dolga lesz, és mi ezt mind menedzsment nélkül csináljuk, tehát saját magunknak kell intézni mindent, és nyilván most már sokkal több dolgot kell intézni, mint mondjuk 3-4 évvel ezelőtt.
Gergely-Kosza Zágon: Ugyanakkor emiatt, hogy a feladatok így le lettek osztva, a saját kvalitásaihoz mérten mindenki megtalálta a maga helyét, amiben ki tud teljesedni a zenekari ügyvitel szempontjából, és emiatt sokkal gördülékenyebben tudjuk intézni a dolgokat. Volt ez az egyetemi korszakunk, és akkor nehéz volt 1-2 dolog, merthogy nem nagyon volt tapasztalatunk, hogy mit hogyan kéne intézni, koncertszervezés, ilyesmi. Aztán ez az évek alatt szépen kialakult, és egy rendszer lett ebből. Oké, hogy sokkal több minden van, de ezeket most már tudjuk kezelni.
Mit tanácsolnátok azoknak, akik most, hallgatóként szeretnének zenekart alapítani, mire kell leginkább odafigyelni?
Zágon: Szerintem az a legfontosabb, hogy minél előbb kezdjenek el saját számokat írni, és ne ragadjanak meg azon a szinten, hogy csak feldolgozásokat csinálnak.
Szilárd: Én egy lépéssel hátrébb mennék: azért csináljanak zenekart, mert jó. Ha élvezik, mert tényleg annyi örömöt, annyi pluszt ad, amit igazából semmilyen más dolog a világon nem tud adni, mint a zenélés – főleg, ha az ember egy zenekarban zenél. Mindenképpen zenéljenek, csinálják, mindenkit bíztatok erre, mert hatalmas nagy buli, tényleg lesz mit mesélni az unokáknak. És hogyha úgy érzik, hogy ők ezt komolyabban gondolnák, akkor érdemes ilyen tanácsokat osztogatni szerintem.
Ákos: Szerintem mindkét srácnak igaza van. A saját dalok nagyon fontosak, és hogy minél előbb – még ha rossz minőségben is -, vegyék fel, és kerüljön ki az éterbe. Nagyon fontos, ha egyetemen alapít valaki zenekart, akkor annyiból előnye van, hogy van egy fix közeg, ahol mozog, és onnan tud közönséget meríteni és abból építkezni. Az, hogy mi olyan nézőszámokat tudunk magunkénak mondani sokszor, amire nagyon büszkék vagyunk, és azok már tényleg jelentenek valamit, mind odáig vezethető vissza, hogy az egyetemen aktívak voltunk, és már ott próbáltuk ezt a közösséget megfogni. Nagyon sok ember, aki csinál zenekart, abba ütközik bele, hogy nem tartozik valami közösséghez, ahonnan tud meríteni. Ezért is jó egyetemen vagy gimiben csinálni zenekart.
Grand Clubként indultatok. Miért éreztétek úgy, hogy meg kellene változtatnotok a neveteket?
Zágon: Igazából nekünk nem a Grand Club volt a legelső nevünk, hanem azelőtt még volt egy Government Windows nevű formáció. Ez egy belsős poén volt, mert közszolgálati egyetemre jártunk, és ott az egyik lehetséges életpályamodell az egyetem után, hogy elmész kormányablakba dolgozni. Innét jött nekünk ez a poén, hogy „Government Windows”. Utána kiléptünk ebből az egyetemi zenélgetős létből, már nemcsak egyetemi koncerteken léptünk fel, hanem kifelé kacsintgattunk, és akkor kellett hirtelen valami név. Úgy jött a Grand Club, hogy volt valami majálisos koncert, és a nyomdából felhívtak, hogy most csinálják a plakátokat és sürgősen, 5 perc alatt találjunk ki valami nevet. Akkoriban zenekaron belül nagy Ivan and the Parazol-fanság volt, és az ő egyik számuknak a címe volt az, hogy Grand Club. Erre rábólintottunk közösen azzal az elhatározással, hogy majd rövid időn belül úgyis meg fogjuk változtatni ezt a nevet. Szerintem ezzel a névvel lehúztunk 2-3 évet, elég sok ember megismert minket, kiadtunk egy debütáló kislemezt, aztán meg szép lassan rájöttünk, hogy ezzel a névvel mégse tudunk annyira azonosulni. Poénból kezdtük el bedobálni az új neveket, akkor jött a Grabovski, és… valaki folytassa.
Szilárd: Az első nagylemezünk kiadása előtt álltunk, pont ott voltunk, hogy ha szeretnénk nevet változtatni, akkor vagy most, vagy soha, ennél jobb lehetőségünk nem lesz. Pont karácsonyi időszak volt, és a Macskafogó ment a tévében. Zágon otthon, a kanapén bebejglizve, beforraltborozva nézte a Macskafogót, és beugrott neki, hogy „Grabovski, ez milyen jó zenekarnév lenne”. Mert ugye akkor azt beszéltük meg, hogy mindenki találjon ki zenekarneveket, és amikor legközelebb összegyűlünk, bedobáljuk. Ízlelgettük, ízlelgettük, és ez volt az egyetlen név, amire tulajdonképpen mindenki rábólintott. Főleg a magyar nyelvű, alternatív rockzenét játszó zenekarok esetében egyébként is – ha mondhatok ilyet – hagyomány, hogy viszonyulnak valamilyen popkulturális vagy bármilyen irodalmi vagy magyar kultúrához köthető nevekhez. Lásd Esti Kornél, Pál Utcai Fiúk, Einstand. Ez egy bevett szokás, és úgy gondoltuk, hogy ez nekünk egyébként jól fog állni. Nyilván az első három betű stimmel a Grand Club és a Grabovskiban, az is adta magát, és akkor ebben sikerült megállapodni.
Zágon: De most már csak Grabónak szoktuk hívni magunkat.
Hogyan oldottátok meg, hogy aktívak maradjatok a vírushelyzet korlátozásai alatt?
Ákos: Kicsit azért fájt a szívünk, mert pont a karantén előtt volt a lemezbemutatónk, ami teltházas volt a Mika Tivadar Mulatóban. Kicsit úgy éreztük, hogy most elindultunk egy hullámon, és megtörte a vírus. De mondjuk örültünk annak, hogy több időnk lehetett magunkra, ebből a nagy rohanásból meg éjszakázásokból kicsit vissza tudtunk huppanni arra a szintre, hogy kipihenjük magunkat, magunkba forduljunk, magunkkal foglalkozzunk. Aztán épp amúgy is fel akartunk venni egy új dalt, és pont akkor vágott be a karantén, amikor felvettük a dobot meg a basszusgitárt, és utána vártunk egy picit, aztán eldöntöttük, hogy amúgy meg tudjuk csinálni magunknak is, pár sávot, otthon. Például a Kettőt hátra című dal pont egy karanténgyerek, mert még a karantén előtt felvettük a dobot meg a basszusgitárt, a karantén alatt pedig a szintetizátort, gitárt, éneket meg otthon, magunknak, és ez egy jó élmény volt, hogy ezt így meg tudtuk csinálni. A producerünk, Lázár Domokos az Esti Kornélból is rábólintott, neki is tetszett. Úgyhogy igazából úgy vészeltük át, hogy rájöttünk, csomó mindent tudunk magunknak is csinálni, és feltaláltuk magunkat. Nem volt depresszió meg elkeseredettség.
Zágon: Egyébként az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy próbák nem nagyon voltak elég sok ideig, amikor ezek a tényleg őrült nagy lezárások voltak, de otthon ugyanúgy születtek a témák. És szerintem ilyen szempontból jó volt ez az időszak, hogy Ákosnak jöttek szöveg ötletei, ilyen-olyan gitártémák, szintitémák, ezeket folyamatosan küldözgettük be, és akkor felhalmozódott rengeteg téma.
Szilárd: Illetve én még annyit tennék hozzá, hogy ha bármilyen jó lehet a karanténidőszakban meg hogy nem voltak koncertek, akkor az az, hogy nekem tavaly decemberben lett egy elég komoly ínhüvelygyulladásom, amivel sajnos fél éven keresztül küzdöttem, tavaly decembertől egészen idén júniusig tartott. Öröm az ürömben, hogy ez az ínhüvelygyulladás pont akkor jött, amikor amúgy sem lehettek koncertek.
Mondanátok 1-1 szót/mondatot/valamit, ami szerintetek jellemzi a Szevasz életem albumot? Ami elsőre beugrik róla. Érzés, gondolat, bármi.
Zágon: Nekem ez a Kunyhó Stúdió Budaörsön, ahol felvettük a lemezt, meg ahol megírtuk szerintem a lemezt. Oda jártunk ki nagyon sokat kreatív hétvégéket csinálni, 10 órás hétvégi próbákat (nevet). Igazából ott született meg a lemez, ott vettük fel.
Ákos: Nekem a tél, az éjszaka és az erdő jut eszembe, mert az egyik számot, az Alszik a várost egy éjszakai, téli, havas erdei kirándulásom ihlette, és nekem maga a borító is egy ilyen hazasétáló ember az éjszakában, meg ezek a hideg színek dominálnak.
Falaty Tamás: Nekem ami a Szevasz életemről eszembe jut, hogy ugye mi egyetemről vagyunk barátok, onnan vannak a közös élményeink. Hangulatában meg szövegben is nagyon sok inspiráció, élmény, hangulat, világlátás jön ebből a korszakból, és ennek egy összefoglalása, lenyomata lett a Szevasz életem album. És valóban, annak egyik fő motívuma ez az éjszakai, lassú, hol vidám, hol melankolikus hazaérés, és ez például a borítón valóban átjön. Az Alszik a város meg – ahogy a címéből is kiderül – egy abszolút erre hajazó szám.
Szilárd: Ezen a nagylemezen vannak nagyon régi számaink és vannak akkoriban teljesen új számok. Úgy gondolom, hogy ez a nagylemez volt az, amikor zeneileg úgy szólaltunk meg, ahogy mi azt talán elképzeltük a fejünkben, vagy ahogy mi azt szerettük volna, főleg a kislemezhez képest. Úgyhogy nekem valami olyasmi jut eszembe a Szevasz életemről, hogy tulajdonképpen egy kinyilatkoztatás vagy egy önfeltárás, vagy egy…
Tomi: Az első hiteles kinyilatkoztatása a zenekarnak.
Szilárd: Igen. Abszolút azt kell, hogy mondjam, hogy ezek 100%-ban mi voltunk, annyira önazonos velünk ez a nagylemez.
Zágon: Egyébként az előző korszakunknak a lezárása is ez a lemez. Egy vízválasztó volt nekünk, hogy ezután már komolyan kezdünk tekinteni a zenekarra, és most már tényleg csak jó számokat fogunk írni.
Tomi: Itt sok szempontból volt egy váltás. Egyrészt szerintem a Szevasz életemre érett össze – ahogy Szilárd elmondta – zeneileg is a csapat, kialakult egy igény a zenei mondanivaló kapcsán, meg egy igényesség, de emellett az emberi dolgaink is akkorra értek össze: dinamika, ki mit csinál, hogy működünk, érezni a másikat, nemcsak zenében, hanem az alapvető működésben. Megtanultuk, hogyan tudjuk legjobban megértetni magunkat a másikkal, megtanultunk kompromisszumokat hozni, zeneileg, emberileg, csapatként működni, feloldódott mindenfajta ilyen gátlás, ami volt bennünk.
Szilárd: És ha a végén még ezt hozzá tehetem – remélem, hogy ti is úgy gondoljátok -, hogy így mindent összevetve, hogyha a Szevasz életem nagylemezünkre gondolok, valamilyen szintű büszkeség is eltölt. Büszke vagyok a srácokra, magamra, a zenekarra, mindenre, amit ebbe a lemezbe beletettünk. Nyilván utólag visszanézve az ember mindig okosabb, zeneileg ez alakulhatott volna másképp, jobban is, rosszabbul is, de nagyon pozitív érzés az, hogyha a Szevasz életem nagylemezre visszagondolok. Nekünk ez volt akkor zenei életünk legnagyobb dolga.
A Tüskevár az egyetlen olyan dalotok, amiben nincs szöveg. Mesélnétek erről? Van még tervben hasonló, ez miért így született? Mi van emögött?
Szontagh Gusztáv: A világ legrandomabb dalírása volt szerintem. Nálunk próbáltunk még akkor Törökbálinton a garázsban, oda jártunk minden héten. Késtem a próbáról szerintem vagy egy órát, mert előtte fogorvosnál voltam. Szétinjekciózva, foghúzás után, ömlött a vér a számból meg minden. És akkor elmentem a próbára, de ilyen állapotban, a világomról nem tudtam, ráittam a sört nyilván, hogy képes legyek zenélni, és olyan emelkedett állapotba kerültem amiatt, hogy túlvagyok ezen a traumán, ott vannak a barátaim, együtt zenélhetünk, hogy elkezdtem egyhangokat játszani. Hogyha meghallgatjátok a Tüskevárat, akkor tudni fogjátok, hogy miről beszélek, én egyhangokat játszok sokáig, rengeteg effekttel. A többieknek annyira megtetszett, hogy beszálltak. Hatalmas élmény volt együtt alkotni, de a folyamat hevében találtuk ki a dalt, és 2-3 órán keresztül csináltuk megállás nélkül, aztán úgy maradtunk a végére, hogy akkor most van egy dalunk.
Szilárd: Guszti visszajött a foghúzásról és mivel neki frissen húzott foga volt, ő nem jöhetett ki velünk dohányozni. Mi kimentünk dohányozni a próba szünetében, és csak azt halljuk, hogy Guszti azokat az 1-2 hangokat játssza, és hallgatjuk, hogy „Úristen, ez a gyerek ez miben van?”. Visszamegyünk, és tényleg egy akkora extázis volt az az egész egyébként, a Guszti valami teljesen más univerzumba került a fájdalomcsillapítók és az egy sör kombinációjával
Guszti: És még azt kell tudni erről a dalról, hogy legalább két évig játszottuk úgy, hogy nem volt felvéve, és én személy szerint nem is akartam felvenni, mert elvesztené azt a varázsát, hogy minden egyes koncerten másmilyen a dal. Mindig az volt az impulzus a közönség felől, hogy baromira élvezik.
Idén negyedjére léptetek fel a Nyolc Ág Művésztáborban. Hogy lett ebből hagyomány?
Ákos: Vannak a zenekarban, akik nagyon szeretik ezt a fesztivált – mindenki.
Zágon: Van 5 ember.
Szilárd: Még Grand Clubként voltunk ott kétszer is.
Ákos: Valahol láttam szombathelyi kötődés révén, hogy ott van egy ilyen alternatív bölcsész közeg, és csinálják ezt a tábort. Elmentem egyszer egyedül, de már úgy, hogy lebeszéltük, hogy szívesen játszanánk, tök nyitottak voltak, és akkor elmentem előtte egyedül, hogy ott részt vegyek ezeken a workshopokon – például tudtam szöveget írni satöbbi. Az első fellépésünk után azonnal bekattant valami, a tábor közönségének tetszettünk, a tábor szervezőinek tetszettünk. Ami szombathelyi kötődés azt azóta ők nagyon jól csinálják, és nagyon sokat köszönhetünk nekik. Egyszerűen mindig mondták, hogy várunk jövőre, és jöttünk. És most már szívesen megyünk. A városban van egy aktív, fiatal értelmiségi réteg, akik célzottan szerveznek kulturális programokat, és ez olyan ritka, hogy egyszerűen nem mondhatjuk azt, hogy nem megyünk többet, mert ez egy csodálatos dolog, és jól érezzük magunkat.
Szilárd: 100%-os vállszélességgel ki tudunk állni emellett a kezdeményezés mellett, és hogyha mi azzal tudjuk támogatni meg még több embert bevonzani adott esetben, hogy mi ott fellépünk, akkor mi nagyon-nagyon szívesen megyünk, és minél többen menjenek a Nyolc Ág Művésztáborba, én azt tudom mondani.
Tomi: Igazából én is csak ráerősíteni akarok erre. Itt tényleg van egy alkotócsapat, akiknek úgy látszik, hogy beakadt egy küldetéstudat. Nemcsak a Nyolc Ág, hanem ehhez kapcsolódóan egész évben szerveznek különböző kulturális eseményeket, és akkor itt meg kell említeni a Vincze Bence nevét. Nekünk eleve szimpatikus, mikor egy olyan szervező gárda van, aki küldetéstudattal működik, és nemcsak egy rendezvényt csinál, hanem egy közösséget épít. Nem merült fel, hogy ne mennénk vissza bármelyik évben.
Van még egy Insta-oldalatok, a grabovskibehindthescenes. Hogy jött az ötlet, ki kezeli, hogy működik, tudom, ez lehet, hogy nem publikus…
Guszti: Papíron semmi közünk nincs hozzá.
Semmi közötök hozzá? Akkor azt már meg se kérdezem, mi volt a cél vele.
Tomi: Szabadkőműves összeesküvés.
Ákos: Az a lényeg, hogy olyan emberek csinálják, akik sokat mozognak velünk, ezért olyan bennfentes pillanatokat is átélhetnek, amikről születhetnek posztok. Ismerik a szavajárásunkat, a belsős poénokat, és erre rá lehet erősíteni. Szerintem ez egy tök jó dolog, meg vicces, én szoktam rajta röhögni. Meg amúgy tényleg jó, hogy ugye van az Instánk, ahol csak azok a képek vannak, hogy így mutatok a színpadon, meg cigizünk, meg satöbbi, de itt a behindthescenes-ben tök emberi dolgok vannak elkapva, és szerintem ez kell.
Vannak előre kitűzött céljaitok a közeli vagy a távoli jövőt illetően?
Ákos: Most abban a stádiumban tart a zenekar, hogy a legtöbb klubban, ahol szerettünk volna, játszottunk. Ami hiányzik szerintem, az a fesztiválszezon, hogy aktívan ott legyünk a legtöbb fesztiválon, meg esetleg egy nagyzenekaros történet. Na, most szerencsére, hála a jóistennek ez is megvalósult, mivel az Esti Kornél volt olyan kedves, hogy a 15 éves jubileumi koncertjükre az Akváriumba az első nap minket hívtak előzenekarnak, úgyhogy ennek nagyon örülünk. Ez a legnagyobb pillanat az életünkben, ez az Akva Nagy Hall, ez eszméletlen, és nagyon várjuk. De a cél az, hogy fesztiválozzunk egy jó nagyot nyáron, írjunk minél több jó számot, legyünk ott a rádióban. Ne lankadjon ez a jó kis hullám, amin utazunk, és csináljuk így tovább, ahogy eddig csináltuk.
Zágon: És maradjunk meg, igazából ez is cél. Mármint hogy maradjon meg a zenekar.
Tomi: Ákost csak meg tudom erősíteni. De tök izgalmas lesz, hogy lassan egy éve vettük fel februárban a kislemezt, és most mindenféleképpen rá fogunk fordulni egy nagylemezre. Szóba került az, hogy a Szevasz életem szövegileg lezárta azt a közös genezist, ahonnan jövünk, azt az élményt, élményanyagot. Most egy tök nagy kihívás előtt leszünk: ugyanúgy nagyon jó barátok vagyunk, csak most már egy teljesen más élethelyzetben éljük az életünket. Más kihívások, más problémák, más sikerek, Guszti pár napja lett doktor, például (taps). És hogy a mostani életünk hogyan fog tudni önreflexív módon megjelenni. Merthogy mégiscsak a Szevasz életemen is minden számunk önreflektív, saját magunkról szól, az általunk megélt világról, és hogy amiben most vagyunk, hogy fogjuk tudni belerakni egy nagylemezbe. Már elindult az átmenet a kislemezzel, ott szerintem ez már nyakon csíphető zeneileg meg szövegileg is, most azt az utat kell folytatni. Sok ötletünk van, sok elképzelés, már az első számokkal elkezdtük a bindzsizést. Ez egy nagyon nagy feladat lesz, de szerintem most mindenki kellőképpen motivált ebben, mert mögöttünk van egy nagyon sikeres időszak.
Guszti: 2019 decemberében volt egy felejthetetlen erdélyi kirándulásunk együtt. Nagyon rövid volt, három nap három koncerttel, feszített tempó, de hatalmas élmény volt a Szintaxis zenekarral. Most azt tervezzük, hogy ha minden jól megy, akkor februárban megyünk újra Erdélybe. Azt én személy szerint nagyon várom, meg szerintem valamennyiünk várja, hogy újra megismételhessük nagyjából ugyanazt a feelinget, ami egy rövidtávú, nagyobb mozzanat a zenekar életében. Utána meg nyilván pörögjön ezerrel a dalírás, ahogy a többiek is mondták.
Zágon: Én is csak Tomit tudom megerősíteni, hogy egy óriási nagy dupla vagy akár tripla lemezes, aranylemezes, platinalemezes kiadványunk legyen, amivel majd befutunk világszinten.
Szilárd: Magyar nyelvű dalokkal világszinten.
Zágon: Persze.
Szilárd: Külföld felé szeretnénk nyitni magyar nyelvű dalokkal.
Zágon: Van az a mongol zenekar, akik mongol nyelven is befutottak Youtube-on világszinten.
Szilárd: Addig fogunk zenélni, amíg meg nem tanul mindenki külföldön magyarul!
