Az Egyesült Királyság közegészségügyi rendszere erősen leterhelt. Abban többé-kevésbé megegyeznek a vélemények, hogy ez az állapot javulna, ha kevesebben dohányoznának, hiszen ez a szokás csak Angliában évről évre több mint 70 ezer emberéletet követel. Az azonban már más kérdés, hogy milyen mértékben avatkozhat be az állam a mindennapi élet egyéni döntéseibe. Húzható mesterséges választóvonal, aminek két oldalán különböző jogokkal bírnak az emberek? És ha igen, megold ez bármit is?
Hogy nézne ki a tilalom?
A Tobacco and Vapes Bill megalkotói hangsúlyozzák, hogy magát a dohányzást eszük ágában sincs illegális tevékenységnek nyilvánítani, 18 év felett mindenki kedvére füstölöghet, de a 2009. január 1-je után születettek a terv szerint már soha nem vásárolhatnak dohányt az Egyesült Királyságban. A jogszabály megszegésekor nem a vásárlót, hanem az őt kiszolgáló eladót sújtaná 100 fontos helyszíni bírság.
A törvény 2027-ben lépne életbe, ekkorra a most 15 évesek éppen elérik a 18 éves kort, amikortól a jelenlegi törvény szerint legálisan vásárolhatnak dohányt. A gond csak az, hogy a statisztikák szerint ezeknek a fiataloknak nem kis hányada addigra bőven belekóstol a cigi és a vape rejtelmeibe, és valószínűleg nem veszi majd jó néven, hogy felnőtté válását egy olyan tilalommal koronázza az állam, ami azelőtt soha senkire nem vonatkozott. Ebbe a korlátozásba nem lehet belenőni: ha a felsőház elfogadja a törvényt, a 2009-esek és az utánuk születettek 60 vagy 80 évesen sem vehetnek majd legálisan dohányterméket.
Az e-cigarettára egyelőre csak megszorítások vonatkoznak az ízválaszték, a csomagolás és a boltban való elhelyezés terén. Hogy mi a szabály? A termékek ne legyenek túl hívogatóak, főleg gyerekek számára ne.
Segít, nem segít?
A megelőzhető halálokok közül az Egyesült Királyságban a dohányzás áll az első helyen – nem nehéz belátni a törvény mögötti jó szándékot és azt, hogy a kérdés napirendre kerülése szükségszerű volt. Jogos az érv, hogy a dohányzás egyéni választása hosszú távon a köz ügye is, és bizonyos szempontból minden társadalomátalakító koncepció radikális. De mi lesz a lélektani, jogi és társadalmi következményekkel?
A szabadságjogok ilyen jellegű csorbítását azok sem feltétlenül tudják elfogadni, akik egyébként teljes mellszélességgel kiállnak a dohányzás visszaszorítása mellett. A Konzervatív Párton belül is erős a széthúzás a kérdésben: Sunak optimista elképzelése szerint 2040-re a fiatalok köréből eltűnik a dohányzás; ezzel szemben az ellenzők egyszerűen abszurdnak találják, hogy egyenrangú állampolgároknak különböző jogaik legyenek pusztán azért, mert egy nappal később vagy korábban születtek. Victoria Atkins egészségügyi miniszter válaszul leszögezte, hogy ő is ódzkodik a tilalmaktól, de „a függőségben nincs szabadság”, vagyis a nikotin fogyasztása nem valódi döntés, hanem kényszer, ami uralja az embert. Az angol, skót, walesi és észak-ír kormányok közös videójában a szakemberek szintén kiemelik, hogy a társadalomban sokan vannak, akik megbánták, hogy valaha elkezdték a dohányzást, mert sehogy sem tudnak kikecmeregni a függőségből.
Mi lesz a 2009-esekkel? És utána?
A „nemdohányzó generáció” nagyszabású víziójában az átállási folyamatra egyetlen, megugorható döccenőként is lehet hivatkozni – de tényleg ilyen egyszerű lenne? Az, hogy egy termék nehezen beszerezhetővé válik, önmagában nem jelenti azt, hogy a társadalom hozzá való viszonyulása is megváltozik. Jó pár évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az újabb generációkban már fel se merüljön a dohányzás igénye. A tilalom által elsőként érintettek megfosztottnak érezhetik magukat, hiszen milyen alapon húzzák meg épp most, épp náluk a határvonalat? A társadalmi átalakulást pedig nem segíti, hogy a törvény beiktatása után még évtizedeken keresztül egymás mellett élnek azok, akik teljes nyugalommal beugorhatnak egy cigiért a boltba, és azok, akik ezt már nem tehetik meg. Nagyon sok múlik azon is, hogy hogyan viszonyulnak ehhez a környező országok: elég lesz átruccanni a Csalagút túloldalára, ahol tárt karokkal várják a lázadó fiatalokat a dohánykereskedők?
Hogy az intézkedés hatására hogyan alakul át az egyes régiók kultúrája, átköltözik-e a feketepiacra a dohány, vagy fokozatosan misztikus régiséggé olvad a brit köztudatban, az majd évtizedek múlva derül ki – ha egyáltalán sor kerül a törvény beiktatására. De ha tudunk valamit az emberi természetről, az az, hogy nem szeretjük betartani a tilalmakat, amelyekkel nem értünk egyet, főleg, ha olyasmiről van szó, amiből csak bizonyos rétegeket zárnak ki. A helyzetet árnyalja, hogy az Egyesült Királyság tizenéves dohányzóinak azért nem kell túlságosan aggódniuk, hiszen magát a fogyasztást nem érintené a tilalom. A nemdohányzók pedig koccinthatnak a megerősödő egészségügyi rendszerre és a Sunak által felvázolt jövőre. Ki tudja, a dohánytörvény talán tényleg képes a normák átírására, és idővel a természetes rend részévé válik, ami most szinte elképzelhetetlen. Mindenesetre feszülten várjuk a felsőház döntését.
