Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Foci a csúcson – egy Premier League találkozó margójára

Falfestmény a Maine Roadon

Két héttel ezelőtt volt szerencsém Angliába utazni egy hétvégére, és ha már ott jártam, nem maradhatott ki a programból az angol foci sem. Már csak azért is lehetetlen, hogy az utazó figyelmen kívül hagyja a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnokságának történéseit, mert úton-útfélen találkozni plakátokkal, falfestményekkel, meccsnapokon pedig ellepik a várost a szurkolók. Az angoloknál jobban talán senki sem szereti a focit, itt minden pénzt, időt megér egy-egy rangadó, de még a kisebb jelentőségű meccseken is roskadoznak a lelátók. Én egy ilyen, látszólag kisebb meccsre váltottam jegyet, azonban ha az ember rápillant a liga tabellájára, akkor rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy a tét volt más, mint a bajnoki cím – következzék a Watford Manchester City elleni vendégjátéka.

Zene Hallgató – 3.rész

Egy hét kihagyás után újra zenei kalandra szeretném invitálni az olvasókat, amelyben továbbra is hétről-hétre 5 különböző frissen felfedezett vagy éppen megjelent muzsikát, előadót vagy akár konkrét albumot ajánlok. Tartsatok velem!

Miért néz december 26-án focit az Egyesült Királyságban az is, akit nem érdekel?

Nem az NBA az egyetlen liga, ahol különleges fontossággal bír a karácsonyi forduló. Az angol első osztályban, vagyis a Premier Leagueben (amit a 2022/23-as szezontól ismét Barclays Premier League néven láthatunk a képernyőkön) is ez számít az év egyik, ha nem legnagyobb szenzációjának. Cikkünkből kiderül, hogy miért van ilyen nagy jelentősége ennek a fordulónak, hogy […]