Borítókép: opera.hu
Az Operánál megfelelőbb helyet nem is tudok elképzelni egy olyan balett előadására, mint A diótörő. A neoreneszánsz épületben, amely csak egy picivel idősebb, mint maga a darab, 1927 decemberében mutatták be először A diótörőt.
Generációk nőttek fel Vajnonen koreográfiáján és Oláh Gusztáv díszletein, illetve jelmezein, mely a letűnt orosz cári világ által szeretett baletteket idézte. Ezt a mára már muzeálisnak számító változatot gondolta át 2015-ben Wayne Eagling, nemzetközi hírnek örvendő Diótörő-specialista, és Solymosi Tamás a társulat igazgatója.
Ahhoz viszont, hogy igazán megérthessük, hogy mit is jelent ez a darab a jelenben, meg kell ismerjük a keletkezésének történetét.
A diótörő születése
Maga a darab E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséje alapján készült, bár Alexandre Dumas átdolgozását vette Marius Petipa alapul a szövegkönyve és koreográfiája elkészítéséhez. A Cári Színházak igazgatója, Ivan Vszevolozsszkij pedig úgy gondolta, hogy Pjotr Iljics Csajkovszkij lenne a legalkalmasabb a zene komponálására a darabhoz, így felkérte őt, hogy alkosson maradandót.
Pjotr Iljics Csajkovszkij akkoriban a legtehetségesebb művészek egyikének számított. A diótörőt is sikerre vitte, bár elsőre bizonytalanul reagált rá a cári udvar. Sőt ő maga is hadilábon állt a szöveggel.
Bár a Petipával való közös Csipkerózsikája emelte a magasba, mint kiváló balettzene-komponista, most nem érezte azt a fajta megelégedést a művel, mint akkor. Bugyutának érezte az Édességek birodalmában játszódó jelenetet így ezért nem is akarta elsőre elvállalni a felkérést, mégis egy sor külföldi vendégszereplés után munkához látott.
Elsőre nem aratott osztatlan sikert a darab. Kuszának tartották az ólomkatonák és az egerek viadalát, kevesellték az első jelenetekből a táncot és a Marikát játszó balerinát sem tartotta megfelelőnek a közönség, még ha el is ismerték a tehetségét. A táncok közül az I. felvonás Harlequinje és Colombinája, a hópelyhek jelenete és a kínai tánc bizonyult azonnali sikernek, valamint a díszletek és persze a zene maga.
A diótörő nem vált elsőre a balettrepertoár meghatározó elemévé, így az eredeti koreográfia is lassan az enyészetévé vált, csak néhány részlet maradt meg belőle.
Később próbálták más színházak is átvenni a darabot. Szentpéterváron kívül először Prágában játszottak 1913-ban. Budapesten 1927-ben mutatták be először, a Magyar Állami Operaházban, majd ‘34-ben Londonban is színpadra vitték a darabot. Ennek ellenére kellett pár évtized, hogy elnyerje méltó helyét a balettek tündöklő csillagai között.
A darab felemelkedése
A Vajnonen féle koreográfia hozta el a darabnak azt a sikert, amit igazán megérdemelt az egykori szovjet érdekszférában. Ebben a verzióban Marika vízionált jövőjét, amelyben Ő Márai hercegnő a szeretett Diótörőjével, álomképszerűen mutatta be.
Az igazi világszintű sikert viszont George Balanchine, és az általa összeállított verzió, hozta el a darabnak 1954-ben a New York City Balett számára készített koreográfiával. 1960 óta pedig A diótörő elengedhetetlen eleme a karácsonyi előadás sorozatoknak. A tévé is folyamatosan közvetítette egy időben az Egyesült Államokban.
Az ő verziója egyébként még az 1919-ben bemutatott Gorszkij féle változaton alapult.
Az Operaházban 1950-től kezdve állandó darabja lett a téli időszakban. Még maga a mester és asszisztense tanította be a balettáncosoknak. Oláh Gusztáv díszletei és jelmezei a klasszikus, ám a cári világban megismert motívumoktól eltekintve, inkább az eredeti mese biedermeier hangulatát idézték. Ez viszont cseppet sem változtatott a képivilág ragyogásán.
A diótörő kultusz tovább él
Mára már azt lehet mondani, hogy ez a darab a kulturális örökség alapköve. Ha legalább egy balettet meg kell nevezni Csajkovszkijtól, akkor mindenkinek elsőre A diótörő jut az eszébe valószínűleg, teljesen jogosan. Számtalan verzióban átdolgozták, legalább ugyanannyi színpadon előadták más-más stílusban, de igazából Magyarországon az Opera az igazi otthona ennek a darabnak.
A felújított verzió, amely ugyan a több évtizedig játszott Vajnonen alkotás korszerűsítésének mondható, igazán méltó utódjává vált.
A darabot 2015-ben a már korábban említett Wayne Eagling dolgozta át, aki egy igazi Diótörő-szakértőnek mondható, többek közt Kanadában és Angliában is színpadra állította a darabot. Solymosi Tamás balettigazgatóval Budapestre készített víziója káprázatosan illeszkedik a klasszikus elgondoláshoz és nem nyomja el az eredeti történetet, sőt inkább nézőbaráttá teszi.
A történet folyama nem akadozik, a tánc pedig gyönyörűen közvetíti azt, amit szavak sem tudnának jobban. A várakozástól kezdve, a félelmen át az éteri boldogságig minden érzelmet a művészekkel együtt élünk végig.
A festői környezethez és a csodálatos baletthez pedig varázslatos díszlet és jelmezek is dukálnak. Oláh Gusztáv örökségéhez Vavrinecz Beáta díszlet- és Rományi Nóra jelmeztervező kellő finomsággal nyúlt. A jelmezek szépek, különlegesek és múltidézőek. Már-már álomszerűen tökéletes, amit a színpadon látni lehet. A személyes kedvencem rögtön a nyitójelenet, amikor a kápolnában tett látogatás után a ház előtt korcsolyáznak az emberek és csak önfeledten szórakoznak.
Az idei évadban 2024 november 28-a óta játszák a Magyar Állami Operaházban, továbbra is a Magyar Nemzeti Balett tánckarával, az Operaház Zenekarával, Gyermekkarával és Nemzeti Balett Intézet növendékeivel. Egészen január 12-ig van lehetőségetek megtekinteni a darabot, de legyetek nagyon szemfülesek, mivel a jegyek kifejezetten limitált mennyiségben érhetőek el.
Aki viszont lemaradna, annak a jövő év végéig várnia kell a téli mesevilágra, hogy átélhesse azt.
Ha esetleg nem ismernétek a Diótörő történetét, akkor látogassatok el az Opera honlapjára, ahol a cselekményről részletesen beszámolnak, illetve izgalmas kódfejtésekkel állnak elő a balett koreográfiáját illetően.
