Borítókép: pixabay.com, mohamed_hassan
Biztos úgy tűnhet, hogy a fenti kérdések csak benned merültek fel, azonban manapság egyre gyakoribb jelenség önmagunk keresése. Életünk nagy részét szociális közegben töltjük, mindig tartozva valakihez: család, barátok, párkapcsolatok – egy szakítás bekövetkeztével könnyen találhatjuk magunkat olyan gondolatok ölelésében, amelyek a „ki vagyok én” kérdés felé irányítanak minket. Hiszen nehéz meghatározni azt, hogy hol van a határ a saját értékrendünk és a másik által már megszokott bánásmód között. A kérdés csupán az, hogy mi az a tulajdonság, amit mások által aggattunk magunkra és mi az, amit mi, mint különálló személyek képviselünk.
Önismeret
Természetesen nem ugorhatunk azonnal fejest az önfejlesztésbe anélkül, hogy előtte ne helyeznénk le az alapokat – azaz nem ismernénk meg önmagunkat. Ennek manapság rengeteg módjával lehet találkozni: az önismereti tesztektől kezdve, a viselkedéselemzésen át, a meditációig.
Az önismereti tesztek elsősorban a személyiségtípusunk meghatározásában segíthetnek, amelyek eredménye után sok esetben egy komplett elemzést kaphatunk az adott típusról – mind karrier, magánélet, szerelem, szociális érzékenységünk viszonylatában. Ez megértetheti velünk, hogy adott helyzetekben mi lehet inkább relevánsabb döntés (például ne hirtelen felindulásból döntsünk, kicsit jobban gondoljuk át az adott szituációt). Ez talán az első lépés az önfejlesztésünk felé, hiszen így tudjuk meg, mik a gyengeségeink és erősségeink. Azon túl, hogy a magunkkal való foglalkozást előbbre viszik, a leendő állásinterjúkon is jól jöhetnek.
A meditáció előhozhatja a legbelsőbb gondolatainkat, hiszen a folyamat alatt teljesen függetlenek lehetünk az érzelmektől, a rációtól és a tényleges valót láthatjuk meg. A gyakori meditáció erősíti a koncentrációt és a stresszhelyzetek kezelését, ezzel a kommunikációs készségeken is csiszolva.
Naplózással a „jobb én” felé
Az önismeret rögös útján igazán jó barátunk lehet egy füzet, amelybe feljegyezhetjük egyrészt a napunkat – bizonyos szempontok szerint –, másrészt hálanaplóként is funkcionálhat.
- Ha az első opciót választjuk, akkor a legfontosabb az, hogy meghatározzunk kérdéseket, amik alapján mindennap haladunk. Ezek lehetnek például: „Mi volt a legboldogabb pillanat a napomban?”; „Feldühített ma valami?”; „Okozott bármi szomorúságot?”. Természetesen még százféle szemszögből vizsgálhatjuk a napjainkat, ez csak rajtunk múlik. Ez egy hatékony módszer, hiszen ezeket a feljegyzéseket visszaolvasva észrevehetünk különböző mintákat, amik alapján elindulhatunk egy új úton. Azon az úton, ami a jobbik énünk felé visz, jobban átlátva cselekedeteink indítékát, bizonyos helyzetbéli reakciókat. Ezáltal felismerhetjük, mi az a terület, ami fejlesztést igényel.
- A hálanapló hasonló az előzőhöz, azonban – mint a nevéből is következtethető – ebben azt örökítjük meg, hogy miért vagyunk hálásak. Ennek is többféle technikája van: reggel is megfogalmazhatunk 5 dolgot – ennek száma természetesen opcionális –, amiért hálásak vagyunk. Ez esetben sokszor ismétlődnek a szavak és a gondolatok, de így azt láthatjuk jobban át, hogy visszatérő karakterek,tárgyak és érzések gondoskodnak a jobban létünkről. A másik technika az esti reflexió, ilyenkor minden adott nap végén összegezzük, hogy miért lehetünk köszönettel.
Mindkettő remek eljárás. Sokkal többet megtudhatunk magunkról, ha tudjuk, mi tud boldoggá tenni minket vagy éppen mi az, ami kihoz minket a sodrunkból. Ezekkel az eszközökkel a kezünkben indulhatunk el az önképzés útján, ezekből kiindulva ugyanis tudni fogjuk azt, mi az, ami fejlesztést igényel. Emberi kapcsolataink is jobbá válhatnak, hiszen felismerjük azt, kinek tartozunk több köszönettel.
Önszeretet-önutálat – a fejlesztés rögös útjának akadályai
Önmagunk szeretete közel sem egyenlő az egoizmussal. Tisztában lenni az értékeinkkel egy alapvető szükség, azonban ezt sokszor elfelejtjük. Bizonyos helyzetekben másokat előrébb helyezve, saját magunkat nem tisztelve döntünk. Ez viszont sokszor okozhat problémát, hiszen olyan szituációkba sodorjuk bele magunkat, amelyek káros hatást gyakorolhatnak a személyiségünkre, a belső világunkra. Ha nem ismerjük kellően a saját értékrendünket, világnézetünket és erényeinket, akkor sűrűn meginoghat az önbizalmunk, minden apró tényező okán.
A közösségi média elérhetetlen ideáljai, énképei pedig főként hozzájárulnak ahhoz, hogy negatívabban álljunk magunkhoz. Ennek elkerülésére alkalmazható az, hogy összeírjuk: mi az, amit szeretünk magunkban és mi az, amin változtatnánk. Általában a változásban nem maga a folyamat a legnehezebb, hanem az elindulás és az, hogy tudjuk, min szeretnénk alakítani. Természetesen ez sem egy csettintésre valósul meg, azonban amint elindulunk a cél felé, egyre könnyebben vehetjük az elénk gördülő akadályokat. Ezek lehetnek külső tényezők, vagy a bennünk lévő és felgyülemlő pesszimizmus is. Ilyenkor lép életbe igazán a pozitív megerősítés fontossága, amely elősegíti tudatunkat a kihívás teljesítéséhez. Nem szabad irreális elvárásokat állítanunk magunk felé, hiszen azokat szinte lehetetlen elérni, ezért még elkeseredettebbek leszünk, mint azelőtt.
Hobbi, szokások kialakítása – a lélektől kissé távolabb
Nemcsak a lelki szintű változás segítség. Fontos, hogy találjunk olyan dolgokat, amelyek pozitív energiákkal töltenek el egy nehezebb nap után. Ez lehet egy sport, egy diákszervezet, vagy csak egy közeg, ahol megbecsülnek. Ha találunk egy olyan hobbit, amit szívesen csinálunk, és nem csak azért, mert muszáj, akkor az mindenképpen ki fog kapcsolni minket. A testünk számára is kényelmesebb egy rutin kialakítása. Nem kell feltétlen mindent táblázatban vezetnünk, de bizonyos szokásokat nem árt biztosítani magunknak. Ilyen lehet például az alvás: mikor alszunk el átlagosan, mikor kelünk, mennyi az alvásigényünk. Ennek ismeretében sokkal kipihentebbek leszünk, ami nemcsak az önfejlesztést segíti elő, de a munkánkat, a tanulásunkat és a szociális kapcsolatainkat is. Ha elégedettek lesznek velünk és a munkánkkal, a feladataink pedig elkészülnek igényesen, akkor a saját szemünkben is pozitív jelenséggé válunk, tehát fejlődünk.
Végcél elérése után – a változás, a fejlődés abbamarad?
Közhelyes, mégis igaz kijelentés az, hogy az ember magának sosem fog teljesen megfelelni. Életünk során végig egy tanulási folyamaton megyünk keresztül, ezért sosem késő elkezdeni a változást. Mindig akadnak olyan helyzetek, amikor rájövünk arra, hogy amiben eddig hittünk, amit eddig gondoltunk, az talán mégsem teljesen igaz. Ilyenkor a folyamat elkezdődik elölről, lehet, hogy az élet, vagy a tulajdonságaink egy másik területén, de mindig igényünk lesz a jobbá válásra. Azonban, ha elérjük az éppen kitűzött célt, akkor elégedettek lehetünk személyünkkel, tehát sose felejtsük el megdicsérni magunkat!
Felhasznált irodalom: Irvin D. Yalom könyvei; Carl Gustav Jung: A személyiség fejlődése; Dr. Csernus Imre: Főnix
