Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Az egyedül élt élet művészete

önszeretet

Beülni egyedül egy étterembe vagy kávézóba, esetleg egyedül menni moziba. Hétköznapi tevékenységeknek tűnnek, azonban a legtöbb embert visszatartja a gondolat, hogy a többiek lenézően és elítélően megbámulnák, pusztán azért, mert egyedül van. Azonban az egyedüllét nem egyenlő a magányossággal.

Nemzetközi önkénteskedés Franciaországban

Napjainkban rengeteg nemzetközi lehetőség áll a fiatalok rendelkezésére az Erasmus+ programnak köszönhetően. Ifjúsági cserék és tréningek, ahol egymás kultúrájáról tanulhatnak, valamint nemzetközi önkéntes táborok, ahol Európa kisebb helyi közösségeit támogathatják karitatív munkával. Most az utóbbiról olvashattok egy élménybeszámolót szerkesztőségünk egyik tagjától, aki Franciaországban, Ile de France tartományban vett részt egy ilyen programon.

Zolnay Judit: Jobb az on the job tapasztalás, mint a vekengés

A pályakezdés kihívásai a z generáció számára

A Z generáció merőben mást él meg, mint elődei? Mindig is voltak generációs különbségek, vagy csak a felgyorsult világ, az internet térnyerése, a munka és magánélet egyensúlyának felborulása eredményezett olyan szituációt, amely merőben megnehezíti a „mai fiatalok” dolgát? Van egyáltalán manapság sikeres pályakezdés? Hogyan legyünk elégedettek önmagunkkal? Mit dolgozzak, mikor, de legfőképp miért? Dr. Zolnay Judit, üzleti executive coach-tanácsadóval beszélgettünk.

Na és téged hogyan szeressenek?

Szeretetnyelvek borító2

Hallottál már a szeretetnyelvekről, ismered a típusait? Esetleg korábban még nem találkoztál velük, de jobban megismernéd őket, hogy a lehető legjobban szerethess és szerethessenek? Ha szívesen elmélyednél a témában, akkor ez a cikk neked szól!

3 társasjáték, amely elgondolkodtat

Társasjátékok borító

Az előttünk álló, hosszú, hűvös estéken az egyik legjobb programlehetőség, ha összeülünk barátainkkal és társasozunk egy jót. Kellemest a hasznossal, hoztunk 3 játékot, amelyek nemcsak szórakoztatnak, de segítenek egy kicsit jobban megismerni egymást és önmagunkat.

Életmód Könyvajánló – Almási Kitti: Bátran élni

Bátran élni

Mind szeretnénk kiegyensúlyozottan belevágni új kihívásokba, felvállalni elképzeléseinket és keveset hezitálni, ha döntést kell hoznunk. Azonban néha ezeket az egyszerű dolgokat is nehezen tesszük mindennapjaink részévé. A következő könyv azokat a nehézségeket, illetve téves hitrendszereket mutatja be, amelyek mindezekben gátolnak minket.

Kötődési mintáink I. – Hogyan alakítjuk ki kapcsolatainkat?

Kötődés_borító

Bizonyára sokan tapasztaltuk már, hogy kapcsolatainkban újra és újra hasonló helyzetekbe keveredünk. Ennek hátterében a gyermekként kialakított kötődési mintáink állnak, amelyek erősen meghatározzák viselkedésünket. Ahhoz, hogy megértsük viszonyainkat, fel kell ismernünk saját kötődési mintánkat. De mit jelent ez pontosan? Cikksorozatunk első részéből kiderül.

Hogyan verjük át magunkat? – Elménk trükkös játszmái

Őszinteség borítókép

“Az őszinteség minden kapcsolat alapja” – hangzik el számtalanszor az ikonikus mondat. Gyermekkorunktól kezdve arra nevelnek, hogy legyünk egyenesek egymással, hogy hazugságokba burkolózni helytelen. Sokszor azonban a legfontosabb ember esetében feledkezünk meg erről az attitűdről. Ez a személy pedig nem más, mint mi magunk. De milyen önámítások csapdájába esünk bele rendszeresen? Cikkünkből kiderül!