56 csepp vér- fotós főpróbán jártunk a József Attila Színházban

Bevallom, életem során október 23-án rendszeresen afféle gondolatok fogalmazódtak meg bennem, hogy “ez milyen unalmas már, miért nem engednek minket inkább haza? Úgyse jegyzünk meg belőle semmit!”, vagy “minek kell egész nap itt állni? Ha már ünnep, hadd töltsük úgy, ahogy mi akarjuk!”. Viszont ehhez fontos hozzátenni: ilyenkor legtöbbször századszorra kellett végigállnom ugyanazt az unalmas igazgatói beszédet, vagy ha jobban jártam, végigülni egy töri-vagy irodalom tanár tömény ábrándozásait. Semmiképpen sem a József Attila színház 56 csepp vér című darabját néztem, melyről a fentebb említett rosszalló gondolatoknak a szöges ellentétét tudom csak felsorolni.

Equus – istenségek és sorsok a József Attila Színházban

Equus - JA színház

Ritka az az előadás, amely ekkora nyomot hagy a nézőkben, mint a József Attila Színház Equus című előadása. Az egyszerre ijesztő és sokatmondó alaphelyzet és a remek egyéni színészi teljesítmények olyan élményhez juttatnak, amit egyhamar nem felejt, aki megnézi.