Mióta divat a fűző?
A fűzőt már az ókorban is viselték, i.e. 1000-ből származnak az első fűzőszerű ruhadarabok, amelyeket férfiak és nők is egyaránt viseltek esztétikai célokból. Azonban ezek még inkább a felsőruha részét képezték, vászonból készültek és nemesfémekkel dekorálták azokat. A görögök gyapjúból font, szoros ruhadarabot használtak ugyanerre a célra.
A korai középkortól a reneszánszig a fűző valamelyest eltűnt az európai divatból, ugyanis a kényelem és a női test takarása volt az elsődleges erény.
A nagy visszatérés
A 16. században jelent meg ismét Franciaországban és innen indulva kezdte meg térhódítását, ami Nagy-Britanniáig meg sem állt. Az utóbbiban a 15. század végén és a 16. század elején az – úgynevezett – Tudor-ruha volt a divat, mely leginkább egy kötényhez hasonlított. Azonban kiegészült egy deszkaszerűnek tűnő kartonmerevítéssel. Ezzel ellentétben ezek a ruhadarabok korántsem voltak kényelmetlenek és szorosak, mint amennyire a korabeli festmények ábrázolják. Ezek a kiegészítők már a tartásjavítást, a gerinc és a derék támasztását szolgálták.
A fűző drasztikussá válása
I.Erzsébet korának nagy divatdiktátora volt. A róla készült festményeken extra hosszúságú fűzőkben jelenik meg, illetve Londonban őrzik a királynő temetési képmásának fűzőjét. Ezek a bizonyítékok valamennyire idealizáltak, de a szakértők szerint nem különbözik sokban attól, amiket az uralkodónő még életében viselt. Fontos megemlíteni, hogy a korabeli (1600-1700-as évek) fűző merevítésére bálnaszilát használtak. Akkoriban halcsontnak nevezték, ám az élőlény, amelyből származott, valójában emlős – egy bálnafaj – a csont pedig szaru volt. Ennek eredményeképpen az anyag erős, rugalmas és hő hatására formázható volt. A 17-18. században olyan elterjedté vált a bálnavadászat, hogy a fajt csaknem a kihalás szélére sodorta. Az ipari forradalom és a technika fejlődése lehetővé tette az egyre szorosabb fűzők megjelenését. Bár ezek a fűzők sem voltak halálosak, viselésük kényelmetlenebb lehetett, mint középkori elődeiké. A kutatók között továbbra is kérdés, hogy ezek a ruhaneműk mennyire járultak hozzá a nők egészségkárosodásához. A téma vitatottságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy olyan tudósok is, mint Charles Darwin májat kettévágó deformitást és diszfunkciót okozó szélsőséges nézetekben gondolkodtak. Azonban mégsem lehet kijelenteni, hogy a fűzők nem befolyásolták az egészséget. Hatással voltak a tüdőkapacitásra, ami átlagosan, egy közepesen szorosra fűzött ruha esetében 8-10%-kal csökkent. Ezen kívül megállapítható, hogy a borda- és gerinc-szerkezetben kisebb módosulások előfordulhattak, de ezek veszélyességét nem tudjuk megállapítani, ugyanis nincsenek pontos adataink a fűzőviselés rendszerességéről. Ha a fűző halált okozhatott volna, az legfeljebb a felületes légzés miatt történhetett volna, amely bármely korban egészségügyi kockázatot jelenthet.
Tévhitek megcáfolása
Miért hisszük azt manapság, hogy a fűző egészségtelen? Sokan ma is hüledezve nézik, miféle alakot varázsolt egy nőnek akkoriban a szoros ruhaderék. Néhányan abban is kételkednek, belső szerveik elférnek e egyáltalán. Azonban ahogy korábban is írtam, ezek nem okoztak halálos deformitást közvetlenül a szerveken. A karcsú alak vizuálisan megtévesztő volt: csupán a puffos ujjak, a széles krinolin vagy a magas turnűr miatt tűnt jóval vékonyabbnak a derék. Sokszor a viktoriánus kori fotókat is úgy szerkesztették, hogy a női alany a képen karcsúbbnak tűnjön. Valójában ez volt az első photoshop-technika.
Továbbá a fűző nemcsak a nemesek kiváltsága volt:- minden társadalmi rétegben elterjedt. Egy idő után könnyen megfizethetővé vált, köszönhetően a ceteknek és a tömeggyártásnak.
A magyar nyelvben erre a ruhadarabra rendkívül kevés kifejezésünk van. Azonban az angol “crops” , “corset”, “pair of bodice” és a “stays” mind külön fogalmakat jelölnek, és inkább utalnak a fűző igazi funkciójára: tartásjavítás és támasztás.
Egy újabb tévedés azt gondolni, hogy a fűző a nők elnyomásának szimbóluma lett volna. Patriarchális rendszerben a nő legfontosabb szerepe, hogy törvényes örököst szüljön a férjének. Ebből következik, hogy a nő erénye a tisztaság, szűziesség, termékenység és alázatosság. A lapos has, a vékony derék, illetve a kis mellméret érintetlenségre utaló jelnek számítottak. Budai Lotti – Rizsporos hétköznapok című könyvében így fogalmaz:
“Így aztán az a nő, aki mellét fűzővel kedve szerint dúsítja vagy épp hasához hasonlóan lelapítja, csípője méretét mesterségesen megnöveli, aki öltözetével lehetetlenné teszi, hogy vizslaszemek kikutassák, vajon alkalmas-e a patriarchátus rendszerében szerepét betölteni, tulajdonképpen kijátssza a rendszert.”
Fontos kiemelni, hogy a fűzőről alkotott képünket olyan régi karikatúrák is befolyásolják, amelyek férfiak által, és az ő szemszögükből lettek megközelítve. Mindezek a korabeli felfogásnak: a női nem felszínességének, gyengeségének és hiúságának bizonyításául szolgáltak.
