Borítókép: Ásványi Kitti
A kiállítás technikai elemei
A Lumiere Hall szeptember 30-ig két immerzív, multimédiás kiállítást is tartogat az érdeklődők számára, az említett Van Goghon túl Gustav Klimt alkotásai és élete is teret kap, azonban kevésbé fókuszáltan. Hatalmas projektorok segítségével egy teljeskörű audiovizuális élményt biztosítanak minden látogatónak.
A művészek festményei teljes életnagyságban elevenednek meg előttünk, már-már mi is az alkotások részévé válunk. A műalkotások részletesen jelennek meg a képernyőn, minden ecsetvonást szemügyre vehetünk és átérezhetünk. Ezt a fajta megélést segíti elő a hangtechnika is, amely a narráción túl különböző koncertműveket is használ az érzelmi kapcsolódás érdekében. Van Gogh megismerésére 45 percet, Klimt részére pedig 35 percet biztosít a vetítés. Habár utóbbit nem kíséri narráció, festményei csak leírásokat kapnak, ezek Klimt alkotói szakaszait ugyanolyan részletességgel elénk tárják, illetve a hangtechnika zenei aláfestést is biztosít.
Érzelmekre hatás, belemerülés, magával ragadás
Fontos megemlíteni, hogy bár a kiállításon a kézzelfogható festményekkel nem találkozunk, a vetítés során mégis olyan részletességgel tekinthetjük meg őket, amelyekre egy műteremben nem is lenne lehetőségünk. Tulajdonképpen a festők fejébe kerülünk, onnan szemléljük az előttünk megjelenő alkotásokat, teljes mértékben átérezve azokat. Van Gogh egész életét átjárta a frusztráltság, ezt mi is érezhetjük abban a 45 percben, ameddig a bejáraton kívül hagyjuk a jelenünket, és egy teljesen új, izgalmas, feszült dimenzióba lépünk át.
Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is közel kerülünk az alkotásokhoz, érezzük azt, amit Van Gogh érzett, miközben megfestette önmagát, vagy éppen az arles-i mezőket és látképeket. Minden ideges ecsetvonás, elkószáló gondolat, az elméjének leépülése megjelenik a vetítésben.
A kiállítás azzal válik kifejezetten hitelessé és magával ragadóvá, hogy az alkotásokon és a narráción túl Van Gogh levelei is megjelennek. Egy olyan irányból kezdhetünk el szemlélődni, amit nemcsak a kiállítás ideje alatt tarthatunk szem előtt, hanem utána is magunkkal vihetünk. Nem távolról kell néznünk a teljes egészet, hanem közelebbről vizsgálódni, a részletekben elmerülni.
„Az életemmel fizettem a munkámért, és ez a józan eszem felébe került. De mit tehetnék?” (Részlet Van Gogh utolsó leveléből, testvére, Theo számára)
Megtudhatjuk továbbá, hogy Van Gogh hogyan vélekedett az emberekről, megismerhetjük életének szakaszait is, és kapcsolatát a külvilággal, a családjával. Beleláthatunk Gauguinnal való barátságába, fülcsonkításának okába, és abba, hogy hogyan élte életét, milyennek látta a színeket, a festményei szereplőit. A kiállítás külön hangsúlyt fektet még a napraforgókhoz fűzött viszonyára, illetve a korai alkotásait is bemutatja. Habár az egyik leghosszabb etap a Csillagos éj bemutatása, amelyet végigkísér Vivaldi A négy évszakának Nyár című hegedűversenye, közel sem ez a központi elem – minden központi elemmé válik a mélyebb megértés tükrében.
„Gyakran úgy tűnik számomra, hogy az éjszaka még mindig színesebb, mint a nappal; az éjszaka a legintenzívebb ibolya, kék és zöld árnyalatokkal rendelkezik.” (Részlet: Van Gogh levele Wilhelminának)
Talán Van Gogh neve a húzónév, de Gustav Klimt alkotásait sem hagyhatjuk szó nélkül. A zenei aláfestés itt is egy visszatérő elem, Klimt szecessziós alkotásaival pedig tökéletes harmóniát teremt. Bemutatja sikereit és kudarcait, visszalépését a szecessziótól, életének utolsó szakaszát, amelyet erősen befolyásolt a depresszió és a veszteségei.
„Semmi különleges nem látható, ha rám néznek. Festő vagyok, aki nap mint nap, reggeltől estig fest – alakokat és tájképeket, ritkábban portrékat.” (Klimt)
Összességében mindkét festőről megtudhatunk olyan információkat, amelyeket eddig nem is gondoltunk. Belehelyezhetjük magunkat festményeikbe, átérezhetjük minden egyes apró mozzanatát, és egy olyan élménnyel távozhatunk, amit mindenképpen érdemes elraktároznunk magunkban.
