Borítókép: Váradi Zsófi
Bár mi is igyekszünk elsajátítani az egyedül élt élet művészetét, azért sokszor elgondolkodunk azon, hogy néha jó lenne olyan ,,Susi és Tekergősen” megosztani valakivel a spagettit vagy nem egyedül nézni a sötét szobában, illatgyertyákkal A Bridgerton család részeit.
Oldalbordánk megtalálása azonban nem egy egyszerű feladat. Az egyszerű hétköznapokban nehéz mindig új embereket megismerni: az ismerősök ismerőseinek listája könnyen kifúj, szak- és munkatárs pedig tabu, mert házinyúlra elvileg nem kéne lőni. Felmerül hát a kérdés: jó lenne randizgatni, de mégis kivel?
Általában ilyenkor szokott belebegni az online társkeresés lehetősége. Kezdetét veszi a szemlélődés, és bár megválogatjuk azt, hogy kit húzunk jobbra, még így is kifogunk egy csomó kapcsolatfóbiás, nehezen kötődő, anya-/apakomplexusos, életben megrekedt, nárcisztikus, drogdíler perszónát, akik a Tinderre egyfajta szexpartnerkeresőként asszociálnak. Nos, mi nem csak jobbra húztuk, de büszke horgászként ki is fogtuk ezeket a halakat – most pedig, hogy ne csak mi nevessünk egymáson, új cikksorozatunkkal elhoztuk nektek szerkesztőségünk legdurvább online ismerkedős randisztorijait!
Az utcai harcos trubadúr
Egy időben sokat beszélgettem egy filozófiát hallgató sráccal. Amint összemeccseltünk az applikáción, ő már egyből elő is hozakodott a randi ötletével, de én azért szerettem volna ragaszkodni legalább egy minimális előismerethez, szóval néhány hétig csak chat-eltünk.
A randi napján már akadtak intő jelek a fiúval kapcsolatban. A Tinderre fel volt töltve rólam egy kép, amin látszódott az egyik nyakláncom – nos, a találkozás napján a srác egész délelőtt könyörgött, hogy viseljem magamon azt a láncot. Nem igazán értettem ezt a kérést, de úgy voltam vele, hogy miért is ne, felveszem – a randihoz vezető úton azonban valamiért szégyenlőssé váltam, és inkább a garbóm mögé rejtettem az ékszert.
Egy aranyos kis kávézóban találkoztunk, a BTK környékén. Először azt hittem, hogy én érkeztem hamarabb, de gondoltam, semmi gond, foglalok egy asztalt addig, amíg ő is megérkezik. A kávézónak volt egy kerthelyisége is, és én inkább ott szerettem volna leülni, úgyhogy kifelé vettem az irányt. Ekkor pillantottam meg a fiút, kiderült, hogy csak kint dohányzott, amíg rám várt. Az első pár másodpercben nagyon megörültem, ugyanis a srác nagyon jól nézett ki – sőt, jobban nézett ki, mint a képeken!
A kezdeti örömöm azonban egészen addig tartott, amíg rá nem néztem a kezére, ami… tiszta vér volt! A srác keze pontosan úgy nézett ki, mintha tíz perccel ezelőtt halálra vert volna valakit a puszta öklével. Ahogy pedig közeledtem hozzá, a kezében tartott cigijének a szaga valamiért gyanúsan emlékeztetett a fűszagra.
Az első dolog, ami eszembe jutott, az az, hogy ez egy drogdíler. Elgondolkodtam azon, hogy innen szökni kéne, de ő is észrevett, szóval már nem igazán tudtam visszatáncolni. Odamentem hozzá, mire felállt, kezet nyújtott, és ahogy megszólalt, egyből világossá vált, hogy ez a srác úgy be van állva, mint a gerely: mély baritonján olyan sebességgel ejtette ki a Balázs nevet, mint egy, a gyorsuló versenyt direkt veszni hagyó éti csiga.
Az egész randi alatt szorongtam, a táskámat pedig végig a kezemben markoltam. Miközben próbáltunk beszélgetni, végig azt vizionalizáltam, hogy bármikor megjelenhetnek a haverjai és kirabolhatnak. A helyzeten az sem segített, hogy random megkérdezte, hogy esetleg tudom-e, hogyan kell tanúkat szerezni.
Annyira izgultam, hogy megkértem arra, hogy nekem is tekerjen egy cigit, pedig alapvetően sosem dohányzom. Miután beleszívtam, összegyűjtöttem minden bátorságomat, és feltettem neki az ominózus kérdést: „Bocsi, de… mégis mi történt a kezeddel?”. A válasza fogjuk rá, megnyugtató volt, kiderült ugyanis, hogy nem vert szét senkit, csak a pont a randi előtt elütötte őt egy busz. Az viszont, hogy megemlítette ezt az incidenst, annyira felhergelte őt, hogy dühkitörése lett a kávézó kellős közepén.
Ezután egyébként egy egész kellemeset beszélgettünk. Utána mesélt arról, hogy már a gimiben is lázadó típus volt, és ezért elég sok kétes ügye akadt. Na, ez újra megijesztett.
Később kiderült, hogy verseket is ír. A randin is mutatott néhány saját írást, és nagyon jó versek voltak egyébként. És nem is csak verseket írt; kiderült, hogy jelentek már meg különböző cikkei, kritikái, műelemzései is, és a versek is folyamatos újságmegjelenést kapnak. Tényleg nagyon tehetséges volt, és ezekről az irományokról jó is volt beszélgetni vele.
A beszélgetés végén öleléssel búcsúztunk el egymástól, és megköszöntem neki ezt a jó, de közben mégis nagyon ijesztő randit.
Az arcát nem vállalta, de a spúrságot igen
Ez a Tinder randi még valamikor a gimiben volt. A Boráros téren találkoztunk a sráccal, és az első dolog, ami feltűnt, hogy a randipartner teljesen máshogy nézett ki élőben, mint a feltöltött képeken. Ez azért zavaró volt, de azért hamar túl tudtam tenni magam.
Ezután bementünk a közeli mekibe. Én a találkozó előtt már ebédeltem, szóval csak egy shaket akartam rendelni magamnak. A srác annyira el akarta kerülni az egybe fizetést, hogy látványosan egy külön sorba állt be, így még véletlenül se kelljen meghívnia bármire is. Nyilván nem várom el, hogy bárki is fizetni akarjon helyettem egy randin, de egy ilyen látványos helyzet kikerülés már mégiscsak egy gesztus. Az volt egyébként nagyon érdekes, hogy ettől a helyzettől a srác nagyon idegesnek tűnt – ez az állapota az egész randira kiterjedt, végig remegett.
A vége felé volt egy olyan mondata is, hogy „ne haragudj, ha kicsit nőies vagyok, csak tudod, van két nővérem”. Ezt csak szimplán nem értettem. Nekem van két öcsém, akkor nekem férfiasnak kéne lennem?
Hamar elváltunk, és nem volt második randi.
