Borítókép: culture.hu
A méltán világhírű Bolero zeneszerzőjének tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott. Hét éves korában Henry Ghys zeneszerző lett a zongoramestere, aki naplójában így írt a kis Ravelről: „Ma egy kis növendékkel kezdtem, Maurice Ravellel, aki intelligensnek tűnik”. Ravel tizenhét évesen lépett fel először közönség előtt, mely alkalommal a mesterével Schumann egy négykezes zongoradarabjával kápráztatták el a közönséget.
Kortársaitól eltérően már fiatalon érdeklődött a művészetek iránt, felépítve irodalmi és zenei műveltségét egyaránt. Tizenévesen megalkotta első kompozícióit, majd később a Párizsi Konzervatórium lett az ifjú művész továbbtanulásának színtere. Itt a szívéhez legközelebb álló mestere, a szintén zeneszerző Gabriel Fauré volt, aki támogatta őt zenei karrierjében és fejlődésében.
Az első világháború idején a „francia zene védelmére” létrejött egy soviniszta művészliga, amely Ravelt is tagjai közé fogadta volna. Ő azonban elutasította a rideg elzárkózást más kultúráktól, személyisége nyitott és fogékony maradt az újra, a külföldi művészeti irányzatokra is.
A háborút követően egy csendes kisvárosba költözött, amely magányos alkotói tere lett egészen haláláig. Ravel kialakított egy egzotikus japán kertet is, mely mind a mai napig nyitva áll az érdeklődők előtt.
Ravel japán kertje. Forrás: foundationmauriceravel.com
Maurice Ravel zenei stílusában egyszerre van jelen a klasszikus forma eleganciája és egy zseniális elme újításai. Zenéjébe beépíti a tizennyolcadik századra jellemző zene erényeit: a letisztultságot, az átláthatóságot és a kecses bájt. Műveiben egy óramű pontosságához fogható tökéletességgel szembesülünk, és habár Ravel nem volt elégedett ezzel a művével, a Bolero ismétlődő formulái azt a fajta minimalista zenét vetítik előre, amelyet a zenére kevésbé fogékony emberek is megértenek és lelkükbe fogadnak. Szerzeményeiben a dallam, a ritmus és a harmónia hibátlan összhangja így a beavatatlan füleknek is örömet nyújt.
Ravel minden kétséget kizáróan a korabeli hangszertechnikát is tovább fejlesztette, megújította. Például a Boleroban felcsendülő harsona-szóló rendkívül nehéz volt a maga idejében, valódi virtuozitást követelt meg a zenészektől.
Ravel élete vége felé súlyos demenciával küzdött, amely amusiát (a zene felismerésére és létrehozására való képtelenséget) is okozott nála, azonban zeneműve, a Bolero mindmáig jelen van a köztudatban a zenei műveltség egyik alapvető elemeként, ezzel biztosítva a nagy zeneszerző halhatatlanságát.
