A folyamatos mozgás története
A hatalmas térben, 35 kiállított képen különféle mozgásformák jelennek meg: a balett, a labdarúgás és az úszás. Ugyan különböző sportok, de mégis van bennük közös, mégpedig az emberi teljesítmény és a mozgáskultúra.
“Alapvető az embernek ez a három mozgásforma. A labdajáték, a színházi világ leginkább a balettre alapozva, illetve a víz, ami folyamatos mozgásban van jelenti számomra a Test és Mozgás.“ – mondta Hainer István a témákat illetően.

Az elmúlt 10 évben készült művek mindegyike egy-egy gondolatot, hangulatot örökít meg. Hainer István elmondása szerint együtt alkotnak komplex hatást, egységet. Ezért egyet sem tudna külön kiemelkedőnek nevezni.
Egyedülálló installáció
Valójában nem egy megszokott kiállítást láthatunk. A fényképeket nagyméretű, könnyed anyagra nyomtatták, amelyeket a plafonról lógattak a térbe, ezzel “mozgásba helyezve” azokat. A látogató a képek között nézelődve érzékelheti a lágy mozgolódást az ablakokon befújó szellőnek köszönhetően, miközben a hangaláfestés adja meg a teljes hangulatot. A folytonos mozgás és külső ingerek hatására pedig a fotók, mint fizikai tárgyak megszűnnek létezni, és térbeli élménnyé alakulnak.
“…Az ember feszegeti a határait, jobban bele tud mélyedni. Jobban át tudja érezni a másikét, ha így próbálja megmutatni a képeit.” – mesélte István.
Az installáció tehát egy egészen egyedi koncepció mentén valósult meg, így egy rendkívüli és egyedülálló tárlatot tekinthetünk meg.


Az egyedi és varászlatos tárlat egészen május 3-ig látogatható a soproni Festőteremben, 10 és 18 óra között mindennap, hétfői kivétellel.

