színház

A Kegyetlen Színház esztétikája

Miskolci Szerkesztőség
A 20. század színházi forradalmára, Antonin Artaud radikálisan újragondolta a színpad szerepét. A Kegyetlen színház nem történeteket akart elmesélni, hanem közvetlenül a néző tudatára és érzékeinkre hatni. A szöveg helyét hangok, fények, gesztusok és nyugtalanító képek vették át, hogy a közönség nem pusztán szemlélője, hanem átélője legyen egy olyan katarzisnak, amely a lélek legmélyebb rétegeit is képes megérinteni.

A Kegyetlen színház Antonin Artaud francia színész, író, rendező és teoretikus nevéhez kapcsolódik. A 20. század legmeghatározóbb reformer alkotója volt a színházművészet területén. Artoud a színházat szakrális erejű folyamatnak alkotta meg, ezért is volt a Kegyetlen színház fő célja a katarzis beteljesülése, mely öngyító folyamatot indíthatott el az emberi elmében.

Kép: Antonin Artaud | Forrás: Pinterest.com

Artoud elvetette a hagyományos szövegcentrikus előadásmódot, helyette a nézők érzékeire ható kifejezésmódokkal alkototta meg a kíméletlent. Itt nem a fizikai erőszak teszi tönkre a testet, hanem a lélek, amely belenyugodni képtelen a gondolataiba. Nincs vér, nincs látványos gyilkosság. De vannak üres terek, bábként kezelt karakterek, hipnotikus fények, kellemetlen hangok és zajok. Céljuk a természetfeletti erők reprezentálása addig, míg pusztulásba nem torkollik a világ, melyet a nézők is alakítanak. 

Ősformája

1930-ban Párizsban nagy hatást gyakorolt rá egy vendégjáték, a bali-szigeti élmény, ahol szertartásnak kinéző rituális színpadi táncjátékot tekintett meg Artoud. Meghatározó fordulat volt ez az élmény az életében, hiszen ez a tapasztalás túlmutatott a nálunk lévő európai prózai színházak pszichológiáján. Egy új nyelvet mutatott be a performansz, amelyre szüksége van a nézőnek, hogy megértse mi történik a színpadon.

A bali-szigeti táncosok szigorú testi fegyelemmel, hieroglifikus mozdulatok segítségével világították rá, hogy az irodalom elhagyásával is lehetséges maradandót alkotni, miközben ez testre, zenére és gesztusokra épül betűk nélkül. Majd 1932-ben ennek hatására A színház és hasonmása kötetben született meg az elmélet fogalma, mely esszékben illetve előadásainak kiállítványába jött létre majd ezeket a gondolatokat gyakorlatban teljesítette ki. Megkérdőjelezi a hagyományos formai eszközökkel rendelkező dialógus központú drámákat, viszont kudarcokba ütköztek a megvalósítások, hiszen 1935-ben megrendezte az első kegyetlen” előadását A Cencil háza-t mely pénzügyileg és kritikailag is nagyot bukott. Kiábrándult az emberekből, akik nem értették a közvetítésének célját ezért is volt szüksége elcsendesedésre.

1936-ban elutazott Mexikóba és együtt élt a tarahumara indiánokkal akik befogadták és tanították őt. A törzs beavatta őt a  misztikus táncaikba, illetve részt vehetett a ciguri szent rituálékon, amelyeken tudatmódosító folyadékot fogyasztottak, ezt egy jellegzetes kaktuszból nyerték ki. A szertartásokat szigorúan a sámán adagolta a törzsnek. Artoud azt vallotta miután elfogyasztotta a peyotl-t fájdalmat érzett de mégis felszabadította és az anyagi egója akkor megsemmisült. Ezek a rítusok szigorú rend szerint zajlottak, a sámánok a tűz körül ültek. Fadobozokon és kaparókon monoton, zakatoló zajokat játszottak le. A törzs tagjainak táncát nem az esztétikusság jellemezte, hanem a geometrikus és a leíró végtagmozgások. Tudatosult benne, hogy a test mozgása képes megszólítani a metafizikai erőket.

A Ciguri rítus ősformája a Kegyetlen Színháznak. Azt hirdette, hogy a modern színháznak is pontosan olyannak kell lennie, mint a tarahumarák peyotl-szertartása. A nézőnek nem kényelmesen kellene ülnie, hanem át kell élnie a személyiség összeomlását és újjászületését.