Forrás; Műcsarnok fotó: Nyirkos Zsófia
A színésznőt bemutató Tulipán Zsuzsanna kurátor azzal kezdte, milyen nehéz feladat volt Révész Tamás hat évtizedet felölelő életművét közel száz képre szűkíteni. A három terem nem egyszerűen időrendi áttekintés.
„Egy ordító világban hány ember akar csendben részesülni?” – tette fel a kérdést Kerekes Vica, majd egy gyerekkori emlékét idézte fel: tizenhárom éves volt amikor Tóni, egy jó ismerőse azt írta az emlékkönyvébe: „A csöndjeid a tiédek.” Elmondása szerint ez a mondat hosszú időre vele maradt. A csend súly későbbi alkotói gondolkodásában is szerepet kapott.
Révész korai, jórészt fekete-fehér munkáinál Vica arra kérte a jelenlévőket, próbálják kitalálni melyik lehetett az első felvétele. Meglepő módon egy nagyon merész kép 1959-ből: a Tetőablak csere alulnézetből ábrázolja a magasban dolgozó alakokat a tetőszerkezet geometrikus vonalai között. Innen a vidéki Magyarországon és a kiskunmajsai cigánytelepen készített képekhez vezetett bennünket Vica. Révész számára meghatározó volt a lefényképezett emberekhez való viszony. Megfigyelőként érkezett a közösségekbe de a fényképezőgép a táskában maradt, a fotográfus eleinte az ott élőkkel beszélgetett. Évtizedekkel később is visszatért a telepre, hogy megtudja, hogyan alakult azoknak az embereknek a sorsa akiket korábban lefényképezett.
Ehhez a szemlélethez kapcsolódott az este egyik legszemélyesebb megfogalmazása is: Kerekes Vica Révész Tamást „szeretetgombócnak” nevezte. A játékos kifejezéssel ugyanakkor egy lényeges alkotói tulajdonságot hangsúlyozott: azt a figyelmet és érdeklődést, amellyel Révész a fényképezett emberekhez és helyzetekhez fordul. Révész nem megtervezett jeleneteket rögzít. „Megy, és ott van az adott pillanatban” – fogalmazott Kerekes Vica. A fényképek olyan pillanatokat örökítenek meg, amelyekben a környezet, az emberek rövid időre sajátos kompozícióra állnak össze a véletlen szeszélye szerint.
Azután Révész Budapest-képei kerültek előtérbe. Itt a csend és a nagyvárosi környezet ellentmondása vált a beszélgetés témájává . A közönség itt Révész egyik kedvelt felvételét is megpróbálhatta megtippelni. A próbabát ábrázoló kép kapcsán Kerekes ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a fotográfus érdeklődésének tárgya nem feltétlenül rendkívüli esemény vagy látvány. Egy hétköznapi, véletlenül észrevett jelenet is képalkotó jelentőségűvé válhat, ha a fotográfus megfelelő időben és megfelelő figyelemmel van jelen.
Révész Tamás amerikai korszakához, New Yorkhoz és az Egyesült Államokban készített képei kerültek sorra. A tárlatvezetés ezen pontján Vica hangsúlyozta, a technikai fejlődés milyen fontos szerepet játszik valakinek a művészetében. Révész analóg képekkel kezdte pályafutását, innen jutottunk el az első mobiltelefonos felvételéig A technikai változás ellenére Révész képeinek meghatározó eleme maradt az ember és a fényképezett világ közötti kapcsolat. Értelmezésében éppen ez az a réteg, amely nem pusztán technikai eszközök vagy képi megoldások eredménye.
Két termen keresztül beszéltünk ordító, zajos városokról. Hogy jön ide a csend? Révész Tamás fényképein ez nem feltétlenül témaként, inkább látásmódként jelenik meg: a képek hétköznapi helyzeteket emelnek ki a folyamatosan változó környezetből és időt adnak arra, hogy a néző olyan részleteket is észre vegyen, amelyek mellett könnyen elhaladna.
Kerekes Vica szubjektív vezetése nem teljes életmű-elemzésre vállalkozott. Inkább egy lehetséges nézőpontot nyújtott Révész Tamás fotográfiájához: azt vizsgálta, hogyan kapcsolódhat egymáshoz figyelem, személyes jelenlét és csend egy olyan életműben, amelynek kiindulópontja újra és újra a hétköznapi valóság.
