Holland utcakép, kanálissal és hajókkal.

Hollandiai Erasmus, első kézből, barátoktól

Sok egyetemista vágya, hogy világot lásson az Erasmus segítségével. Népszerű úti célok közé tartozik Hollandia is. Vajon milyen eltölteni egy félévet egy teljesen más országban? Mik a program nehézségei, milyen kihívásokkal találkozhatunk és a végén mivel leszünk gazdagabbak?

Mi az Erasmus+ és kinek való?

Az Erasmus+ programban Európa tagállamai vesznek részt, így aki a magyar felsőoktatásban tanul, pályázhat külföldi tapasztalatra, vagyis kipróbálhatja magát cserediákként egy másik országban. Ezt a lehetőséget ragadták meg a barátaim is Hollandiában, akik őszintén meséltek a kint töltött időről.

Kinek való ez a lehetőség? – tettem fel nekik az első kérdést. A tipikus válaszokra számítottam, mint “annak, aki megszeretné tapasztalni milyen egy másik országban helytállni”, “aki utazni szeretne” vagy “ annak, aki elvágyódik Magyarországról”, ehhez képest teljesen más gondolatok kerültek a felszínre.

Az jöjjön az Erasmus programra, akinek nem baj, ha csúszik egy félévet

Megdöbbentett ez a mondat. Tisztában voltam azzal, hogy el lehet számoltatni a külföldi tantárgyakat, illetve Magyarországon le lehet vizsgázni a félév végén, ezért a csúszás fel sem merült bennem. Mégis sok diák áldozta már fel az egyik félévét az utazásért. Pontosabban olyan életre szóló élményekért, amiket a megszokott környezetében sosem tapasztalt volna meg. De pontosan milyen tapasztalatokról van szó?

Így egy kicsit megnyílik előtted a világ.

Ha kimerészkedik az ember a komfortzónájából, rájön arra, hogy képes egyedül nap mint nap egy idegen országban megállni a helyét, az önbizalma és a szociális képességei egyértelműen javulni fognak. Nemzetközi kapcsolatokra tehet szert, amik később hatalmas előnyt jelenthetnek számára a munkaerőpiacon. Másrészt pedig a különböző országokból érkező diákok rengeteget tanulhatnak egymástól, hiszen teljesen más kultúrából érkeznek. Nyitottsággal és kedvességgel pedig minden nehézség áthidalható, legyen szó kulturális, vagy nyelvi nehézségekről.

A program alapfeltétele a B2-es nyelvvizsga, bár ez nem ad minden esetben kellő magabiztosságot a beszédhez. Akit esetleg az tart vissza, hogy nem érzi eléggé biztosnak a nyelvtudását, ne hátráljon meg emiatt. Az idegen nyelvi környezetben mindenki csak fejlődni tud. Hollandiában duplán jól járnak a cserediákok, mivel ha van motivációjuk elsajátíthatják a holland nyelvet is, ami olyan, mint a német és az angol keveréke. De fejleszthetik az angol tudásukat is, mert a lakosság túlnyomó része beszéli azt a nyelvet is.

Holland utcakép autentikus házakkal és a hollandiára jellemző biciklikkel.

Egy pár gondolat Hollandiáról

És végül pár szó magáról Hollandiáról. Élt pár kép a fejemben, hogy vajon mire számíthatok majd Amszterdamban és azt kell, hogy mondjam a várakozásaim beigazolódtak. Hihetetlenül sok kerékpár. A forgalom fő résztvevői a biciklisek, őket engedi el mindenki más először. A tulipánok sajnos most csak virághagymaként voltak elérhetőek a piacon, de ezt kompenzálták az isteni holland sajtok és a különleges holland gofri. Viszont meg kell említenem az anyagiakat is, ugyanis drágább volt az utazás, mint amire számítottam. Így aki Erasmusra készül itt, számítson arra, hogy nem feltétlen lesz elég az alap támogatás.

Úgy érzem így egy kicsit én is részese lehettem egy Erasmus élménynek és jobban beleláthattam a cserediákok életébe. Záró gondolatként azt emelném ki, hogy akinek van bármiféle motivációja utazás terén vagy szeretné fejleszteni a nyelvi képességeit és nem riad vissza az esetleges költségektől és egy elhalasztott félév gondolatától, az vágjon bele az Erasmus programba! Egy életre szóló kaland lesz.