Borítókép: i.pinimg.com
Az új nemzeti alaptantervben sok módosítás váltott ki általános nemtetszést országszerte, a legdrasztikusabb változás pedig még csak most lép életbe.
A művészettörténet oktatás eltörlését persze lehet azzal indokolni, hogy valójában csak a diákok életét könnyíti majd meg a tantárgy elhagyása, ebben az esetben viszont érthetetlen, miért nem lett egyszerűen fakultatívan tanulható? Így nem csak a “terhet” vették le a gimnazisták válláról, hanem az ilyen irányú művelődés lehetőségétől is megfosztották őket.
A művészettörténet eddig sem volt minden iskolában kötelező tantárgy, volt, ahol a rajzórák keretein belül oktatták; azonban az érdeklődő diákoknak lehetőségük volt fakultációként felvenniük, továbbá leérettségizni belőle, akár választható tárgyként.
Természetesen a művészeti gimnáziumokban sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az oktatására, egyes iskolákban a heti óraszám megegyezett a magyar- vagy matekórákéval. Ez sokak szerint enyhe túlzásnak tűnhet, azonban ha jobban belegondolunk, a művészeti irányban elhivatott diákoknak ez a későbbiekben ugyanolyan alapvető, szükséges tudás lesz, mint az irodalom vagy a természettudományok átfogó ismerete az adott szakmákban/szakokon. Ez pedig értelemszerűen magával hozza majd az olyan tudományos szakemberek utánpótlását, mint a muzeológusok, múzeumpedagógusok, műemlékvédők.
Sokan nem értik, a festészet, szobrászat, építészet (és még sorolhatnánk a mellőzött művészeti ágakat) hagyománya miért tartozik kevésbé az általános műveltség körébe, mint akár az irodalmi hagyomány. Azzal, hogy a művészetek történeti hátterének ismerete elérhetetlenné válik a fiatalok számára, mind az európai, mind a nemzeti kulturális hagyományt elhalványítják a köztudatban. Az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottsága, akik az elsők között tiltakoztak a módosítás ellen, például más tudományágak megértését, a köztük való átjárás lehetőségét is félti, hiszen a humán tudományok mind összefüggésben vannak, nem lehet komoly károk nélkül eltávolítani az egyiket.
Továbbá, a képzőművészet ismeretének hiánya különösen hátrányos lehet a 21. században, hiszen a kommunikációnk nagy része jelenleg vizuális úton, szimbólumokkal történik, ezeknek pedig mind értelmezéséhez, mind megfelelő megértéséhez szükséges lehet a hagyomány minimális ismerete. Gondoljunk például absztrakt, dadaista alkotásokra, amelyeket a befogadó csak a történetük, eredeti céljaik ismeretében tölthet fel jelentéssel, érezhet át.
Ezen kívül napjainkban a művészetek formája, létrehozási módja is drasztikus változásokon megy keresztül a digitalizálás miatt, így fontosabbá válik a hagyományos módszerek ismerete – különben mi óvná meg őket a feledésbe merüléstől? Arról nem is beszélve, hogy a több évszázados múlt példaértékű lehet minden művész számára. Természetesen nem arra gondolok, hogy pontosan követni kellene például nagy festőink módszereit, stílusát, inkább arra, hogy a posztmodern művészetben mindig is fontos volt a már meglévő hagyományra építés, annak átvariálása, újraértelmezése, így ahogy a kortárs irodalom, a művészet is elválaszthatatlan a minket megelőző hagyománytól.
Konklúzióként belátható, hogy bár nem mindenki életében fog fontos szerepet játszani a művészetek történelmének ismerete, egy alapfokú megértése az alapműveltség részét képezi, továbbá lehetőséget kellene biztosítani minden érdeklődő diák számára a kultúra átfogóbb megismerésére. Enélkül ugyanis nehezen lehet a kulturális hagyomány védelméről beszélni…
