Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Calcio Azzuro boritókép

A Serie A 32. fordulójának legfontosabb momentumai – Calcio Azzurro

Tisztelettel köszöntöm az olvasókat a Hallgató Magazin olasz labdarúgással (főleg a Serie A-val) foglalkozó, hetente jelentkező cikksorozatában, melynek neve Calcio Azzurro. A mai cikkben többek között szó lesz a Juventus fordításáról, Allegri olasz szaksajtóról való véleményéről, a Napoli meglepetés-vereségéről és az AS Roma elmúlt húsz évének egyik legnézettebb mérkőzéséről. Tartsatok velem!

Hátrányból nyert az “Öreg Hölgy”– Az április 9-i játéknap legfontosabb történése

Cagliari-Juventus 1-2

A házigazda már a 10. percben előnybe került Joao Pedro révén, azonban a 23. percben Adrien Rabiot egyenlíteni tudott, de szabálytalanul, ezért kezezés miatt a játékvezető nem adta meg a találatot. Ennek ellenére még a szünet előtt egyenlített a Juventus, mivel Matthijs de Ligt a 45. percben betalált Alessio Cragno kapujába.

A szünetet követően a fölényben játszó Juventus mindent megtett a vezetés megszerzéséért, ami a 75. percben Dušan Vlahović révén sikerült is a torinói együttesnek, amely így 2–1-re diadalmaskodott Cagliariban. A torinói gárda ezzel a győzelemmel sorozatban harmadik alkalommal nyert idegenben, amire legutóbb 2021 májusában volt példa.

A mérkőzés után a Juventus mestere, Massimiliano Allegri alaposan kiosztotta az olasz szaksajtót, közvetlenségért és változó véleménynyilvánításáért. A teljes nyilatkozat itt olvasható: nemzetisport.hu

Calcio Azzurro Vlachovic
Dušan Vlahović-nak, a Juventus téli átigazolási időszakban megszerzett támadójának, már 6 gólja van a torinói csapat színeiben, és 22 a bajnokságban, kép: eurosport.com

Magabiztos Sassuolo-siker és fővárosi fordítás- Az április 10-i játéknap kiemelt momentumai 

Napoli-Fiorentina 2-3

A „violák” már az első félidőben vezetést szereztek (Nicolas Gonzalez találatával), de már a második félidőben egyenlíteni tudtak a nápolyiak. Dries Mertens két perccel a becserélése után volt eredményes, ezután viszont a Fiorentina két téli érkezője villant meg. A LOSC Lille-től igazolt Jonathan Ikoné, illetve a Baseltől megszerzett, az FC Barcelona által is kiszemelt, Arthur Cabral. Előbbi első, utóbbi második gólját szerezte új csapata színeiben.

Gólpassza után Victor Osimhen maga is eredményes volt a hajrában és ugyan egy gólra feljöttek a hazaiak, de az egyenlítés már nem jött össze nekik. A Scudetto-ért  küzdő nápolyiak egy győzelemmel élre ugorhattak volna a két milánói riválisukat megelőzve, így viszont maradtak a harmadik helyen. A firenzeiek viszont immár öt kör óta veretlenek.

Sassuolo-Atalanta 2-1

A Sassuolo nagyszerű kontraakció végén, Hamed Junior Traoré révén előnyhöz jutott már a 24. percben. Az elefántcsontparti csatár a 61. percen ismét megvillant, ezzel a hazaiak bebiztosították győzelmüket. Az Európa-ligában még érdekelt Atalanta erejéből már csak a szépítésre futotta a hosszabbításban, mégpedig Luis Muriel találatával a 93. percben. A bergamói együttes mostani formáját és a riválisokat tekintve nem tűnik valószínűnek, hogy odaér az európai kupaindulást jelentő helyek valamelyikére.

Többek között a La Gazzetta dello Sport információi szerint, a Sassuolo csatárát, Gianluca Scamacca-t az AC Milan és az Inter is szeretné megszerezni a nyári átigazolási időszakban. Ennek akadálya, hogy az olasz támadó csapata minimum 40 millió eurót kér a játékosért, viszont ezt egyelőre egyik érdeklődő klub sem akarja megadni a Sassuolo-nak.

AS Roma-Salernitana 2-1

A Salernitana Ivan Radovanović gyönyörű szabadrúgás góljának köszönhetően már a mérkőzés elején vezetést szerzett. A szerb középpályás legutóbb 2018. január 5-én az Udinesének rúgott gólt. Ezután nagy nyomást helyeztek a rómaiak a sereghajtóra, aminek először a 82. percben lett meg az eredménye, mivel Carles Perez révén kiegyenlített a hazai alakulat. Három perccel később, Chris Smalling találatával pedig megfordították és megnyerték a meccset. 

Szintén örömteli hír a Roma szurkolóinak, hogy Leonardo Spinazzola az Európa-bajnokságon összeszedett súlyos sérülése után végre leülhetett a „farkasok” kispadjára.

Calcio Azzurro Roma
Körülbelül 64 ezer jegyet adtak el a mérkőzésre a Stadio Olimpico nézőterére, ami azt jelenti, hogy a Roma-Salernitana a fővárosiak elmúlt 20 évének egyik leglátogatottabb meccse volt, kép: romapress.net

“Belleza Residua”- avagy a többi mérkőzés rövid összefoglalója

2022. 04. 09.

Nem bírt egymással az Empoli és a Spezia együttese a forduló első mérkőzésén. A találkozón mindkét kapus bravúrosan védett, így nem született egyetlen gól sem. Empoli-Spezia 0-0.

Az Inter-Verona mérkőzésen a milánói együttes kezdte aktívabban a találkozót, Nicolo Barella már a 22. percben előnyhöz juttatta a házigazdát. A folytatásban aztán mindössze nyolc percet kellett arra várni, hogy Edin Džeko megduplázza a hazai csapat előnyét, amely aztán a végeredményt is jelentette. Az Internazionale a győzelmének köszönhetően egy pontra zárkózott fel az éllovas AC Milan mögé a második helyen. Inter-Hellas Verona 2-0.

2022. 04. 10.

A Lazio a mesterhármast szerző Ciro Immobile vezérletével magabiztosan nyert a Genoa otthonában. Immobile már 24 találatnál jár a Serie A-ban, ezzel újra megelőzte a góllövőlistán a Juventus szerb csatárát, Dušan Vlahović-ot. Genoa-Lazio 1-4.

A korábban Barcelonában is futballozó Gerard Deulofeu tizenegyesből szerzett vezetést a vendégeknek, de Thomas Henry góljával egyenlített a Venezia. Végül az udinei klub a hosszabbításban kiharcolta a győzelmet. Venezia-Udinese 1-2.

A listavezető AC Milan sorozatban másodszor játszott gól nélküli döntetlent, ezúttal a Torino vendégeként. Ezek a botlások pedig majd sokba kerülhetnek a milánói csapatnak a bajnoki címet tekintve. Torino-AC Milan 0-0.

2022. 04. 11.

A Bologna Marko Arnautović duplájával, magabiztos dominanciával legyőzte a Sampdoriát. Az osztrák csatár szerezte a Bologna legutóbbi öt gólját az élvonalban. Arra, hogy egy játékos zsinórban öt gólt szerezzen a “Rossoblu” csapatában, 1973 óta nem volt példa. Akkor Giuseppe Savoldi érte el ezt a bravúrt. Bologna-Sampdoria 2-0.

Calcio Azzurro Serie A 32. forduló tabellája
Az AC Milan zsinórban második döntetlenjével még mindig listavezető, de közelebb került a “vörös-feketékhez” az Internazionale és a Napoli is, akikkel még meggyűlhet a bajuk a scudetto-ért folytatott harcban, kép: eredmények.com