Borítókép: comicbook.com
A távoli jövőben járunk, az űrutazással az emberiség más bolygókat is meghódított a galaxisban, melyben a felfedezett területet az Impérium teszi ki. Az Impérium az uralkodó házak között oszlik meg, a hierarchia tetején az abszolút hatalmat gyakorló császár, IV. Shaddam Corrino (Christopher Walken) ül. Az űrutazáshoz elengedhetetlen a fűszer, ami az Impérium legértékesebb nyersanyaga, az Atreides- és a Harkonnen-ház közötti konfliktus középpontjában pedig az Arrakis bolygó áll, ami a fűszer természetes lelőhelye. Miután a császár az Atreideseknek adja a bolygót, a Harkonnenekkel szövetkezve csapdát állít nekik, melyben az egész Atreides-ház megsemmisül, kivéve Paul Atreidest (Timothée Chalamet) és édesanyját, Jessicát (Rebecca Ferguson).
Az első film Frank Herbert Dűne című 1965-ös regényének közepéig követte a történetet. Pault és anyját az Arrakison őshonos fremenek fogadják be egy sikeres párbaj után, a második film itt veszi fel a fonalat. Paul, immár Muad-Dib az új csatlósaival, Stilgarral (Javier Bardem) és Csanival (Zendaya) nekivág, hogy megdöntse a Harkonnenek hatalmát az Arrakis bolygón. A sorozatos rajtaütések után a császár is értesül a fremenek lázadásáról, a Harkonnen-ház pedig egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz a bolygó elfoglalására. Mindeközben a fremenek megszállottan áhítoznak az őket egyesítendő messiás után, akit Paul személyében vélnek felfedezni. A küzdelem során Paul mind vezetői, mind látnoki képességét olyan szintre fejleszti, hogy a császár és a többi uralkodó ház számára is komoly veszélyt jelenthet.
A látványvilág az első filmhez hasonlóan lehengerlő, sikerült még tovább fokozni a festői képek kidolgozottságát. A film párbeszédek nélkül is képes mesélni és haladni a történettel, a sivatagi képek annyira áthatóan jelennek meg, hogy szinte érezni lehet a hőhullámokat a vásznon. Az olykor felkavaró, már-már pszichedelikus érzetű jelenetek a hatalom utáni sóvárgásról mutatnak kendőzetlen képet, továbbá arról, milyen szörnyűségekre képesek az emberek a hatalom megszerzéséért. A látványterv, a kosztümök és a díszletek egyszerre idézik meg az ókort és a jövőt, ami tökéletesen elkapja a Dűne futurisztikusan régimódi világát.
A Harkonnen-ház és az ő szerepük az Atreides-ház megbuktatásában jelentősen csökkent az első részben; Rabban testvér (Dave Bautista) kevés játékideje mellett Harkonnen báró másik unokaöccse, Feyd-Rautha még említés szintjén sem jelent meg a 2021-es filmben. Itt végre őt is bemutatják, a Harkonnen örököst pedig Austin Butler formálja meg. Az alakítás ugyan félelmetes a maga nemében, mégis néhol kicsit nevetségesre sikeredett, a karakter motivációi pedig nem arra utalnak, hogy a komikus szerep szándékos lett volna.
Bár Feyd-Rautha hatásos felvezetése és a Harkonnenek kegyetlen bánásmódja a főhősök számára komoly fenyegetést sejtet, a sivatag lakói játszi könnyedséggel bánnak el az idegen nép katonáival. Harkonnen báró (Stellan Skarsgard) ezúttal jelentősebb szerepet kapott, viszont a cselszövései hiányoztak a filmből, annak ellenére, hogy a könyvben ez a karakter sok szálat mozgatott meg. A filmben a Harkonnenek kevésbé a cselekmény mozgatórugójaként vannak jelen, inkább csak egy legyőzendő akadálynak számítanak a főhősök számára.
A történetben sok olyan cselekményszál kapcsolódik egymáshoz, amit a könyvet nem ismerők számára kusza és zavaros lenne részletesen bemutatni. A film élvezhetőségének érdekében sok ponton le kellett egyszerűsíteni a cselekményt. A némileg lassú, kiérlelt történetvezetés az átlag mozinézők számára nem feltétlenül lenne izgalmas, főleg, ha nem volt korábban szerencséjük az alapműhöz. A film tehát mindvégig igyekszik megtartani a néző figyelmét, bizonyos pontokon intenzív, gondosan koreografált harcjelenetek és nagy gépekkel vívott csaták kápráztatják el a nézőket. Külön dicséret illeti a hangos részleget, a film ugyanis erősen bevonja a nézőt a hangeffektjeivel, amikkel a történet húsbavágóan valóságosnak érződik.
A rendezésből és a kulisszák mögötti videóanyagokból is látszik, hogy Denis Villeneuve rendező ismeri a Dűne világát és személyes kötődése is van hozzá. Akárcsak az első részben, a mostani filmben is ügyelt arra, hogy az egész estés moziformátumba úgy tudja átvinni a történetet, hogy megőrizze a könyv témáit, fontosabb cselekménybeli fordulatait. Nyilván rengeteg dologról kellett lemondani a konzisztens történetvezetés miatt, azonban ugyanúgy fontos, hogy a film a saját formanyelvének megtartása mellett egy új gondolattal, szemlélettel gazdagítsa a történetet. A film nem a Dűne betű szerinti filmrevitele, hanem egy olyan értelmezés, amely a nagyközönség számára is vonzóvá teheti ezt az univerzumot. Képet ad ugyanakkor arról is, milyen kétes személyek kezébe tudnak az emberek hatalmat adni, a vezetők pedig vissza is élhetnek a reménykedő népek hitével.
A Dűne-univerzum eredeti kötetei olyan elemeket tartalmaznak, amik nem feltétlenül illeszkednek bele egy hollywoodi blockbuster sorozat kereteibe. A korábbi megfilmesítési próbálkozások mutatják, hogy nemcsak érdemes ezeket a rendkívüli elemeket a filmbe is átvinni, de a nagyfilmes konvenciókat épp egy olyan történettel lehet áthágni, mint amit a Dűne képvisel. Amellett, hogy az adaptálás során történtek jelentős változtatások – például a könyv bizonyos férfi karaktereiből nők lettek, mások egy az egyben kimaradtak a történetből -, Frank Herbert író rétegelt ábrázolása az emberi társadalomról, a vezetők erkölcséről, a fundamentalizmusról és a hatalomról ugyanúgy fellelhetőek a filmben.
A Dűne – Második rész olyan film, amire megérte várni, a nagyközönség hálás is lehet azért, hogy ez a történet egy, az alapművet értő és kompetens rendező kezébe került. A drámai jelenetek, az ütős csavarok és a szürreális elmebeli utazások mellé még egy csipet humort is sikerült becsempészni a filmbe. Az Arrakis bolygó kietlensége, a technológiai vívmányok, a festői képek és a bravúros audiovizuális élmény a mozivásznon nyűgözik le igazán a nézőt, így mindenkit bátorítunk arra, hogy amíg adják a mozikban, feltétlenül adjon neki esélyt. Ajánlott az első részt is megnézni, valamint a könyvet is elolvasni.
