Borítókép: f21.hu
Aki gyakran olvassa az Élet és Irodalmat vagy a Litera oldalát, az már találkozhatott Győrfi Kata verseivel, de neve azért is csenghet ismerősen, mivel a költészet mellett a slam poetry műfajában is sikeresnek számít. Több országos bajnokságon is kiemelkedő helyezést ért el, illetve a 2015-ös Slam.Pont című, slammereket bemutató könyvbe is bekerült Simon Mártonnal és Pion Istvánnal egyetemben.
Első verseskötete, a 2019-ben megjelent Te alszol mélyebben a napokban került a kezembe és bizonyos értelemben még mindig a hatása alatt vagyok. A három ciklusra felosztott, összesen 36 versből összeállított kötet nem igyekszik újat mutatni a kortárs irodalomban, azonban sajátos témamegközelítésének köszönhetően sikeresen bevonzza az olvasót a költő által teremtett világba.
Túl távol, elég közel
Az első versciklus különleges része a kötetnek. Mondhatnánk, hogy „szerelmes versekből” áll, de pontosabb megfogalmazás az, hogy a „Te” és „Én” sajátos viszonyát próbálja körülírni. A verseknek a többségében mindig van egy megszólított, akihez a beszélő intim módon szól, mégis kettejük között van egy, az egész cikluson és köteten át fennálló távolságtartás. Fontos megemlíteni, hogy ez a távolság elsősorban érzelmi alapú, nem pedig testi, ezt a kontrasztot pedig Győrfi remekül tudja érzékeltetni: „úgy fekszel mellettem ilyenkor, / mint egy megbánt mondat utolsó szava” (mellettem ilyenkor).
Előfordulnak ugyanakkor lágyabb hangvételű szövegek is, ahol a „Te” és az „Én” kapcsolata nagyjából egy ismeretlen ismerősi viszonyra szűkül. Mindkét résztvevő egy relatív passzivitásba vonul és igyekszik egy ki nem mondott határon belül mozogni az egymással való bármiféle kontaktus során: „éppen annyira fedjük egymást, / mint aki tudja, mit jelent a másik.” (éppen annyira), „folyamatosan beszélj hozzám, / és csak kötőszavakat használj, / mintha nem akarnád, hogy halljalak” (soha nem), „a délelőttöket töltöd velem, / a nagy veszekedés végéről a sóhajtásokat” (mellettem ilyenkor).
Elfogy a levegő
A szorongás, a magány és a világtól való elfordulás az egész köteten átívelő témák, amelyek leggyakrabban hangulatkeltő szerepet játszanak az első ciklus verseiben. A második ciklusban azonban előtérbe kerülnek, ezek lesznek a szövegek elsődleges elemei, erős atmoszférája miatt pedig könnyedén válik a Te alszol mélyebben legkiemelkedőbb szakaszává.
Az egyik fő és összefüggő motívumai a második ciklusnak az ágy és az alvás, amelyek egyfajta kiutat jelentenek a valóságból. Az ágy nyújtja a fizikai komfortérzetet, az álom pedig a lelki nyugalmat: „súlytalan a takaró, / és nyugalmat izzadok magam köré” (én és a bőröm). Ebből következik, hogy a felébredés pillanata mindig váratlan, hatása pedig súlyos a lírai énre: „azt álmodom, hogy időpontokat írok, / és ha felébredek, nem kapok levegőt” (előbb lenne).
A másik lényeges motívuma az előbbi idézetben is megjelenő levegőhiány, a légzés egyszerű elfelejtése: „éjszaka addig fekszek a hátamon, / míg teljesen leáll a levegő” (el is felejtek), „de ha az eget nézem, / és teljesen leáll a levegő, / el is felejtek mozogni” (el is felejtek), „a víz befolyik lassan a számon, / arra figyelek, hogy ne mozduljak” (két vékony felhő között). A fizikai és mentális behatások együttes jelenléte ezeken a képeken keresztül érzékeltetik a tehetetlenségtől elzsibbadt test és a félelemtől reakcióképtelen elme zárkózottságát. A külvilág kizárása, ugyanakkor aprólékos megfigyelése elszigeteli az olvasót, a fókusz így a lírai énre és az ő reflexióira van szűkítve: „repülőt hallok messziről, / mintha medencét töltenének csordulásig” (két vékony felhő között), „a bőröm mély álomban, / oxigénmolekula forrásponton” (én és a bőröm).
“mert kettőnk közül / te alszol mélyebben”
Győrfi Kata kötetének harmadik ciklusa álomversekből áll, pontosabban álmok részletekbe menő leírásából. Ezekkel a versekkel kiegészülve láthatjuk a Te alszol mélyebben tematikus ívét, ami a kiábrándult szerelemből kiindulva végighalad a nyugtalanságra és zárkózottságra épülő átvezető szakaszon, hogy aztán a biztonságot nyújtó álmokhoz érkezve érjen véget. Ehhez az ívhez igazodnak a ciklus versei is. A legtöbb álombeli utazásokról szól, amelyeknek két szereplője – akárcsak az első ciklusban – az elbeszélő és a megszólítottja, a helyszínek pedig természethez közeli helyek, amelyek nyugtató hatásukat nem csak a lírai énre, de az olvasóra is kifejtik: „valamilyen út szélén vagyunk, / te vezettél, az autót nem látom sehol, / világos farmerben vagy, / a hajam a fűben közöttünk” (a nyár, amit megálmodtam), „a kocsidat kerestük, / amit én készültem vezetni. / ment le a nap, és mindent egyszerre láttam” (ropogott a bőr).
Hangulatot olvasni
Győrfi Kata kötetének legerősebb eleme egyértelműen a hangulat és az ügyes motívumhasználat. Sokszor olvasott témákat jár körbe, de sikerül elég személyessé tenni őket ahhoz, hogy ne érződjenek sablonosnak. A tematikus kapcsolatok szinte kézen fogva vezetik végig a befogadót a szövegeken, a költőnő egyedi stílusa pedig gyorsan megkedveltetheti magát azzal, aki hajlandó beleolvasni első kötetébe.
