Grafikák: Nagy Dávid
Borítókép: Kovács Anna
A cikk szerzői: Halmai Tifani Zoé, Balog Nóra, Bartos Zsófia, Kollár Tímea Aranka, Belső Lili, Szász Alexandra
Az életmód rovat egy igen tarka közösség, tele különböző érdeklődésű emberekkel. Az eltérő témák, amik a mindennapokban foglalkoztatnak minket az olvasási szokásainkon is alakítottak, így cikksorozatunkban a könyveké a főszerep. Háromhavonta rendszeresen jelentkezünk az elmúlt hónapok kedvenc könyveivel, egyfajta „ajánló csokrot” készítve ezzel, a sok műfaj között válogatva.
„Elhiszem, hogy beleéli magát, de lássuk be, hogy ez egy képregény. A körülöttünk lévő dolgok pedig valóságosak. Fogja meg, ez egy tükör. Érzi a nyelét? Hideg? Igen. Ez a valóság. Ez a pult a valóság. Éhes? Az a valóság. Nem éhes, mert tele a hasa? Az is a valóság. Én is a valóság vagyok, meg maga is, Lilian.”
A könyvben három szereplő életének egy szakaszát kísérhetjük végig: a tizenhat éves Lilianét, a kissé szerencsétlen Ádámét és Annáét, akinek meg kell küzdenie az elengedés fájdalmával. A történet mozgatórugója Lilian „játéka”, amivel felforgatja a másik két főhős és a saját életét is. Ők hárman a regény bizonyos pontjain egymásba botlanak, viszont a történetszálak összefonódása nem annyira jelentős, mint az egyes szereplők magánélete és fejlődése.
Ha kérdéseket felvető és érzelmekkel teli, de mégis könnyed olvasmányra vágynánk, ez a regény tökéletes választás. Olvashatunk családi problémákról, önértékelési gondokról, gyászról különböző szempontokból és egy titokzatos ajtóról is, amelyen túl „a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak.”
„…Így aztán ellenkezés nélkül hagyta, hogy a kivilágított szobában levetkőztessék, immár túl minden tanult félelmen, amely tönkretette az életét. »Egy csöppet sem volt nehéz – mondta –, mert el voltam szánva a halálra.«”
Santiago Nasar meghal a végén. Ez nem spoiler, maga Márquez lövi le a tragédiát, novellájának legelső mondatában. Ebben a különös történetben nem az utolsó lapokon, a „finálén” van a hangsúly – a puzzle „joker darabkái” a részletekben bújtak el. Hogyan éled meg azt a napot, aminek reggelén bejelentik a meggyilkolásod? Hogyan viszonyulnak hozzád a falusiak, ha mind tudják, hogy hamarosan leölnek, akár egy haszonállatot?
„Őszintén remélem, hogy nem az aktuálpolitikai hőzöngések hozzák be a közönség javát, mert ez annál tényleg sokkal több.”
A slam poetry, azaz a szabad, verses, néha rappes szövegelés műfaja 2006 körül robbant be Magyarországra, azóta pedig számos alkotni vágyó tette magáévá különféle pódiumon. Nem is csoda, hiszen tényleg egy kötetlen, szókimondó műfajról van szó, ami annyi lehetőséget tartogat magában, ahányan kipróbálják. És bizony sokan próbálják, még azok közül is, akik nem feltétlenül lelkesednek annyira az irodalomért.
Csider István Zoltán és Pion István a Slam.Pont második kötetében ismét három slammer, név szerint Győrfi Kata, Simon Márton és Kövér András Kövi munkásságát igyekezett bemutatni nekünk. Ugyan egy slam leginkább élőben, a pódiumon tud igazán nagyot szólni, az interjúkkal és a slamekhez fűzött kommentekkel teletűzdelt könyv rendkívül jól szemlélteti a művészek hátterét, jellemét és egyértelművé válik, hogy mire is gondoltak a költők. Ami viszont ennél is fontosabb, amellett, hogy betekintést engednek a slam poetry világába, kedvet csinálnak az olvasóban az alkotáshoz, megszerettetik az irodalmat és egy olyan közösség ajtaját nyitják ki előttünk, ahol tárt karokkal fogadnak, legyél akár „hívatlan látogató vagy beköltözni vágyó”.
„Ugyanaz a dolog, ami alkalmas volt rá, hogy egy házaspárt esetleg örökre szétválasszon, az én házasságomat megjavította, és sokkal kellemesebbé, boldogabbá tette, mint azelőtt volt.”
Csáth világában a szürrealitás hétköznapivá tétele a fő cél. Elsőre ez lehetetlennek tűnhet, de novelláit olvasva hamar ráébredhetünk arra, hogy karaktereivel akár minden nap találkozunk. Ebben a válogatásban leginkább a szerelemről, a párkapcsolatokról, a sorsról olvashatunk. A szerelem, amely a legegyszerűbb és legtermészetesebb dolog, Csáth novelláiban új köntösbe bújik. A történeteit olvasva ennek az érzésnek a negatív, küzdelmes oldalával találkozhatunk: a főhősök szenvedésével, majd egymásra találásával. Elbeszéléseiben a nő és férfi viszony viszontagságai, a meg nem értettség és a női alak ködösítése is felmerül. Minél több történettel ismerkedünk meg, annál inkább felismerhetjük a tényt, hogy saját kapcsolataink is sokszor az abszurditás áldozataivá válnak. Azonban Csáth az élethelyzetek kisarkításával sem veszti el a validitását, benne taglalt érzéseiben két lábbal a földön képes maradni.
„Én nem Draco vagyok, Draco pedig nem Tom Felton. A kettőnk közti határvonal azonban nem fekete-fehér. Sokkal inkább a szürke árnyalatai alkotják.”
Tom Felton önéletrajzi könyvében beszámol a színészethez fűződő kapcsolatáról és arról, milyen út vezette őt a Harry Potter univerzumig és Draco karakteréig. Betekintést nyerhetünk abba is, hogyan zajlott egy-egy forgatási nap, illetve, hogy milyen technikákat és trükköket alkalmaztak a filmek látványvilágának kialakításakor. A színész olvasmányos, könnyed stílusban mesél családjáról és a Harry Potter színészek között szerzett barátairól, valamint a filmek utáni életéről is, amely nem volt nehézségektől és viszontagságoktól mentes.
„Néha még mindig megkérdőjelezem magam, elbizonytalanodom, és úgy érzem, nem vagyok méltó mások szeretetére, de már tudom, hogy ezt a traumám okozza. Gyógyulok… Talán sosem tűnnek el a sebeim, de végre képes vagyok velük együtt elfogadni magam, és… azt hiszem… néha már tudom magam szeretni is.”
Sienna Cole Ahol a százszorszépek nyílnak című regénye 2020-ban jelent meg. Az írónőtől megszokott módon kapunk részletekbe menő képet a traumafeldolgozás folyamatáról és egy hasadt elme működéséről.
A lélektani regény a szociális fóbiás Molly O’Hara-ról szól, aki Londonba menekül múltja és családja elől, ám útját keresztezi a rejtélyek övezte Norman Harris és a hippi guru Mason Reid.
