Borítókép: Szemerey Bence
Biztonsági játék vagy ragaszkodás az elképzelésekhez?
Mint ahogy írtam, a lemez megjelenésének első lépése a Csússz le EP volt, ami négy új dallal örvendeztette meg a rajongókat, köztük olyan feat-ekkel, mint 6363 és Szendrői Csabi, akik önmagában is meghatározó alakjai a magyar alternatív zenei szcénának – Szendrői Csabi zenekarának újonnan megjelent albumáról, a Semmiről írt kritikám ide kattintva olvasható. Alig egy évvel a LENT megjelenése után került ki ez a középlemez, amely hangulatában és hangszerelésében is merőben eltért előző lemezüktől, és mint kiderült, egészen erősen előfestette a Repedés album identitását. Nem is véletlenül, mivel az album megjelentetése eredetileg 2022-re volt megtervezve – mint ahogy az kiderül a Recorder ezen interjújában -, de a duó nem ért a munka végére, így abban az évben a közönség csak egy töredékét kapta meg egy művészeti egésznek. Ezért tűnt sokak számára – köztük nekem is – biztonsági játéknak az, hogy a közönség által megszeretett dalok változtatások nélkül rákerültek a lemezre. Az album másik fele esetében az Analog Balaton mintha abban bízott volna, hogy az esetleges negatív fogadtatását el tudja majd nyomni a Csússz le EP dalainak sikere. Persze, az új alkotások is sokaknak favoritokká váltak, de a húzónevekként feltüntetett featek és a leginkább slágergyanús dalok mégis az EP-n jelentek meg, így adva azt az érzetet, mintha nem egy egész, komplex lemezről lenne szó a Repedés esetén.
Ám többszöri meghallgatás után számomra az album több szempontból is összefüggéseket mutatott a dalok között, a később megjelent alkotások kiforrott és kész állapotban kerültek rá az albumra. Mint ahogy a duó kifejtette a Recorder interjújában, az egyik fő félelmük pont az volt, hogy egy dal stúdióverziójának megalkotásával véget ér az alkotás folyamata, nem tud rajta az alkotó változtatni többé: „Azt a dalt, ami Rajtad címmel került az új lemezre, sok-sok éve találtuk ki, de ahogy elindul, azt még mindig nem tudtuk jól megcsinálni. Aztán egy idő után ezt elengedjük, lesz, amilyen lesz, és másodlagossá válik, hogy mi mennyire vagyunk elégedettek, mert ha megjelent egy zene, az már nem rólunk szól.” A LENT című lemezük elhúzódó kiadatása is ezzel magyarázható. Így tényleg bebizonyosodott az a tény, hogy valóban a tökéletességre törekednek minden daluk esetében, hogy azok úgy szólhassanak, ahogy ő maguk is kigondolták.
“Még zenél a gép / Régi még a táv / De új irányt vettél”
Akik úgy ismerkedtek meg a zenekar új lemezével, hogy azelőtt már tisztában voltak a LENT hangzásvilágával, azoknak feltűnhetett, hogy sokkal ingergazdagabb az új album. Több az effekt, az új hangszer és az egész lemez mondhatni hangosnak tűnik, pont ellentétesen a LENTtel, mivel előzőleg a vokálnak és a gitárnak is egy letisztult hangzással kellett megelégednie, a visszhang/reverb és a késleltetés/delay használata pedig remekül megmutatkozott, mivel a LENT dalaiban több a csend, az olyan üres tér, amit ki tud tölteni az előbb felsorolt két effekt. Emiatt a Repedés tűnhet úgy, mintha nem lennének olyan erős katarzispontjai, ám ez a feltételezés amiatt merülhet fel a hallgatóban, mert ez az új hangzásvilág nem ad annyi csöndet, pihenőt a hallgatónak, így kevésbé tud értékelni egy hangos, magasztos dallezárást.
Épp ezt a hiányt éreztem az Igazság című dalban, ami több szempontból is egy gazdagon ellátott dal – itt, e dalt megemlítvén külön kiemelném a sokféle gitársáv gyönyörű összemosodását – ám a harmadik percnél a dal szépen-lassan felkészül az outróra és bármennyire is igyekszik kiteljesedni, nem tud berobbani. Ez ellentétesen mondható el az akár a 0112 című dal édestestvéreként nevezhető Pupilla esetében, ami egy csendesebb dalnak ígérkezik, hangszerelés szempontjából nem akar túlterhelt lenni, inkább visszafogott, Szendrői Csabi effekt-nélküli és monoton vokálja pedig egészen a kettő és feledik percnél azt hiteti el a hallgatóval, hogy ennyiből is fog állni a szám. Ám ekkor érkezik egy igazán érdekes átvezető rész és szinte a semmiből, a harmadik percben a dal hirtelen begyorsul, majd hatalmas lendülettel tölti ki az utolsó egy percet – nem véletlen, hogy ez került rá a Csússz le EP-re záródalként, és nem az Igazság. Félreértés ne essék: nem azt kívánom leírni, hogy a LENT csendessége és letisztultsága jobb lenne. Egyszerűen a Repedés hangzása egy egészen újszerű, gazdag és szép világot teremt magának, de ezt attól még nem kell hasonlítani a LENT lemez hangzásvilágához, mert teljesen alaptalan és érdektelen, bármennyire is merít a duó többször is előző lemezükből. Az Analog Balaton új lemezük által új identitást nyert magának és ehhez a rajongóknak is hozzá kell majd szokniuk.
Ezek után célszerű kitérnem a többi dalra is, mert érdemes róluk beszélni. A Féreg jogosan vált albumnyitó dallá, mert a Csússz le EP-n nagyobb sikert aratott, mint az amúgy single-ként kiadott és videoklippel is ellátott Zserbógalopp. Talán a legboldogabb hangulatú Analog Balaton dalról van szó, szerintem tökéletes átmenetet alkot a LENT album Könnyű című záródalával. A torzított gitár remek színt és lendületet ad a dalnak, ami a végén elhalkulva átadja helyét az előbb említett Igazságnak. Ezt követi az Üres, ami nem egy túl hosszú és bonyolult dal, lényegében refrénje sincs, ám a kellemes atmoszférájának köszönhetően mégis teljes értékű alkotássá tud válni. A Stimmel az egyik kedvencem az albumról, ami egy egészen szép, érzelmes akkordmenettel kezd, majd feszesen vezeti tovább azt a basszus és a beat, az effektelt és mély ének pedig bajlósabb hangulatot teremt. A dal második fele kimért gitártémákat és ütemhangsúlyos vokált kínál a hallgatónak. A Repedés egy slágerdal, nem kínál semmi újat, mondhatni semleges alkotás, ám remek vibe-ot teremt, így a Rajtad mellett szerintem a lemez esszencia dala – nem is véletlen, hogy címadó. A Csússz le hangulatában és dalszövegében is tökéletes egy tépéshez, én párhuzamot is vélek találni e dal és az előző lemezen megjelent Dealer között: ismétlődő beat és dalszöveg, a dal háromnegyedénél feltűnő pillanatnyi kitekintés, majd visszatérés az alapdallamhoz. A Pupillát követően elérkezünk az album záródalához, a Rajtadhoz, ami egyértelműen az az alkotás, amit minden hallgató személyes kedvencének tud mondani, mert tartalmazza a LENT és a Repedés jellegzetességeit is, magába foglalja az Analog Balaton egyik legerősebb katarzispontját az outróban, de előtte még tanúi lehetünk egy gyönyörű és érzelmes bridge résznek, amit jómagam majdnem megsirattam. Emellett olyan apró és alig észrevehetően halk formában megjelenő finomságokat rejt magában a dal, mint a szaxofon és fuvola dallamai, amiket csak sokadik hallgatásra fedeztem fel. Mondhatni tökéletes, érzelmesen magasztos és zeneileg is egy igen tisztességes lezárása az albumnak.
Már nem annyira lent
Ezzel a lemezzel lezárult egy korszak. Ezt a duó is megerősítette és a rajongók is érezhetik e lemez meghallgatása után. Bár még nem teljes a lelki béke, még mindig akadnak problémái a lírai énnek a dalszövegeken keresztül, de már nincs annyira lent, mint a LENT című lemezen, amiből a közömbös és csalódott lét unalmassága sugárzik. A Repedés szövegvilága kevésbé önreflexív, több dalban is megjelenik a másik fél felé irányuló empátia és sajnálat – mint ahogy ez a Rajtad című dalban remekül megmutatkozik. Továbbá lát reményt a javulásra, akkor is, ha az a remény esetleg csalfa – mivel bárhogyan is történjen, fog találni egy új utat magának. Emelett tisztában van a múlt fájdalmaival, mint ahogy az a Repedés című dalban is hallható: “Tudod, belül picit meghaltam / Majd visszajövök, de nem ígérem / Ha nem megy a megszokott irányból / Visszakúszok egy repedésen.”
Összességében tehát elégedett vagyok ezzel a lemezzel, bár kevésbé oly érzelmileg felfokozott album, mint a LENT, de zeneileg mégis képes volt újat mutatni. Amennyire egyszeri és megismételhetetlen volt a LENT, annyival kellemesebb és ingergazdagabb, ám kevésbé ikonikus a Repedés. Egy biztos, nem az év albuma, lehetett volna még kreatívabb, hangulatában jobban kiteljesedhetett volna, de legvégül mégis arra a következtetésre jutok, hogy egynéhány végighallgatást mégis megérdemel, van olyan jó és igényes. A cikk elején megemlített előítéletek és a kritika közepén kifejtett hangzásvilág összehasonlítása bár beárnyalhatja az album megítélését, de személy szerint minden egyes újboli hallgatással egyre távolabb tudtam ezektől kerülni és úgy értékelni az albumot önmagában, ahogy van.
