Ha érdeklődünk a mentális egészség témaköre iránt és szeretnénk kicsit elmélyedni a statisztikák világában, nem kell sokáig keresgélnünk az interneten. Igen hamar beszédes számokra bukkanhatunk. Egy 4 évvel ezelőtti felmérés alapján a gyermek- és ifjúsági pszichiátriai gondozókban 14 901 kiskorút kezeltek különféle mentális panaszokkal. A leggyakoribb betegségek között szerepeltek a szorongásos és kötődési zavarok.
Az előző részekben tárgyalt bizonytalanul kötődő személyek képesek olyan viselkedési stratégiákat kialakítani – ezzel akár a kezeléseket is elkerülni -, amellyel felül tudnak kerekedni a stresszhelyzeteken és fenn tudják tartani a közelséget a szülővel vagy társaikkal. A félelemteli (dezorganizált) kötődés esetében ez nem igaz. Milyen hangulat uralkodik azokban az otthonokban, ahol ez a séma üti fel a fejét?
Az otthon “melege”
Szenvedélybeteg, alkoholista, pszichés zavarokkal küzdő, depresszióval vagy bipoláris zavarral küszködő szülők, erőszak, bántalmazás, elhanyagolás. Ezek a szavak mind életre kelhetnek azoknál a családoknál, ahol a gyermekben félelemteli kötődés alakul ki.
Az ambivalens és elkerülő kötődésű gyerekek idővel alkalmazkodnak – inkább “hozzátorzulnak” – a szüleik által képviselt mintához. Megtanulják, mit nem szabad, ha nem akarják anyát felidegesíteni, vagy milyen mércének kell megfelelni apa dicséretéhez. A dezorganizált kötődésű gyermeknek nincs mihez igazodnia. Teljes káosz uralkodik otthon.
A szülők nem elérhetőek a gyermekük számára, cselekedeteik abszolút kiszámíthatatlanok. Az érzelmi hozzáférhetőség egyáltalán nem jellemző, sokszor még fizikai jelenlétük is kérdéses. A felelősséget a gyermekre hárítják, minden problémát neki kell megoldania. Gyakran szerepet cserélnek: a gyerek gondoskodik a szülőről. Ő azonban ehhez nem rendelkezik megfelelő kompetenciákkal, hiszen senki sem tanította meg, hogy bizonyos szituációkat hogyan lehet kezelni.
Ahonnan elfogadást, biztonságot, szeretet vár, onnan elutasítás, érdektelenség, bántás érheti.
Hogyan reagál a gyerek?
Rendkívül magányossá válhat, ami nem csak az elhanyagoltságból adódik, hanem abból is, hogy törekszik elrejteni önmaga és mások elől is a valóságot. A képzeletében megbízhatóvá formálja a szüleit. A gyerekek mindig magukban keresik a hibát, ha a szülő inkompetens módon viselkedik, így önmagát állítja be vétkesnek.
A kor előrehaladtával a helyzet rosszabbodhat, mert nagyobb betekintést nyerhet társai életébe. Látja, hogy az ő szüleik hogyan közelednek gyermekeik felé, ennek következtében pedig frusztrációt tapasztalhat. Érzéseiben megmaradhat a szülőhöz való ragaszkodása, ellenben előfordulhat, hogy a zavarodottság titkolózásra vagy hazugságra sarkallja az életét és otthoni körülményeit illetően.
Az Idegen Helyzet vizsgálatban szintén megmutatkozik a kiegyensúlyozatlan viselkedés. A gyerekek hajlamosak voltak bizarr, ismétlődő mozgásmintázatokkal reagálni, mint például a hajtépés, rángatózás. Egyszerre “kapaszkodtak” a szülőbe, azonban ezzel egyidejűleg ütötték – bántották – is őt. Ezen érdekes és ellentmondásos helyzetben az öröm és a félelem egyaránt tükröződött rajtuk.
Hogyan tovább?
A dezorganizált kötődésű ember valójában folyamatosan fél. Ennek fényében rendszerint kétféle reakciót ad: visszahúzódik vagy támad. Bizalmatlanságának köszönhetően nehezen alakít ki kapcsolatokat. Viselkedése a biztonságosan kötődő személyeket alapvetően távolságtartásra készteti.
Felnőve maga is hasonló problémákkal küzdhet, mint a szülei, továbbá erősen kitett a szenvedélybetegségeknek. Kételkedéséből és a kapcsolatok mellőzéséből adódóan nyitott a deviáns csoportokhoz való csatlakozásra, ahol – látszólag – megélheti a valahová tartozás élményét.
Nem hiszi el, hogy az emberi kapcsolatok tartósak és támogatók is lehetnek, ezért nem tud huzamosabb ideig elköteleződni, legyen szó munkáról, párkapcsolatról vagy segítő viszonyról.
Ha mégis belép egy párkapcsolatba, jellemzően kétféle szerepet vesz fel. Mivel életét behálózza a félelem, így kapcsolatában is ez a meghatározó érzelem: ő retteg, mint áldozat, vagy tőle tartanak, mint bántalmazó.
Ismeretlen számára, hogy milyen, amikor két felnőtt ember közösen gondolkodik, tervez, felelősséget vállal. Gyermekkorában szülei nem adtak ehhez útmutatást, hiányoznak az ezzel összefüggő tapasztalásai. Egy ép viszony kialakításához pedig nem elég, ha valaki elmagyarázza, hogyan működik jól egy párkapcsolat.
Az énképe negatív, másokhoz is hasonlóan viszonyul. Alapfeltevése, hogy a világ ellenséges, ő nem számít, nem fontos senkinek. Szokatlan, idegen érzés, ha valaki támogatni, tanítani, védeni próbálja őt.
Sem önmagával, sem másokkal nem empatikus. Az érzelmi önszabályozása gyenge, hiszen nem volt mellette olyan, aki példát mutatott volna reális konfliktuskezelésre vagy önmegnyugtatásra. Az időperspektívája rövid, impulzusai vezérlik, ezért gyakran vannak anyagi problémái.
Még egy kis statisztika
A 2013-ban végzett Hungarostudy kutatás alapján a magyar középosztályból származó felnőttek 20,4%-a mutatta a félelemteli kötődés jegyeit. Ez duplája az európai átlagnak.
Még magasabb arány figyelhető meg súlyos családi traumákat hordozó személyeknél (24-35%), és valamilyen pszichopatológiai zavarral küzdő szülők gyerekeinél (40-55%). Családon belüli erőszak esetén ez az érték 80% körül is mozoghat.
Mindezek ismeretében talán már láthatjuk az összefüggést a Magyarországon gyűjtött kötődéssel kapcsolatos adatok és az alkoholizálás mértékének megugrása között. A romló életkörülmények, kilátástalanság, szenvedélybetegségek táptalajt nyújtanak a dezorganizált kötődés kialakulásának.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy kötődési mintánk nincs örökre belénk kódolva. Lelkünk és viszonyaink feltérképezésével, valamint tudatos munkával változtathatunk berögződéseinken. A biztonságos kötődés kialakítása felnőttkorban sem lehetetlen. Sőt, sok esetben olyan szülők gyerekein észlelhető ez a minta, akik már az önismeret azon szintjére léptek, ahol felismerték sérelmeiket, átdolgozták viszonyaikat. A cikksorozat utolsó részében ezt vizsgáljuk majd tüzetesebben.
A cikk Lukács Liza Hogyan szeretsz? – Kötődési sebeink gyógyítása c. könyve alapján készült.
