Borítókép: vox.com
Egy édesanya elvesztése és egy fiatal nő szülőként fogadása mindig nagy kihívás lehet egy gyermek számára. Mahito, a jómódú családban élő kisfiú épp ezt kell átélje, amikor a csendes-óceáni háború alatt, egy tűzvész következtében elveszíti édesanyját, majd egy évvel később nagynénje, egyben édesapja új felesége, Nacuko állít be hozzájuk, aki gyermeket vár. Az új családi légkörben Nacuko mindent megtesz, hogy bizalmas kapcsolatot építsen ki a fiúval, ám az még mindig nem dolgozta fel anyja elvesztését. Ebben a feldolgozásban egy, a környékükön keringő szürke gém segít neki, aki elvezeti őt a holtak világába, hogy találkozhasson a felmenőivel, egyúttal visszahozza Nacukót, aki a szülés közben ebben a világban maradt.
A különös állat megjelenésével fokozatosan váltunk át a valóságos környezetből a mesevilágba, ahol az ifjú Mahito lelki világa és belső küzdelmei a legkülönfélébb látványosságokban és lényekben jelennek meg. Fény derül a fiú családjának hagyatékára, találkozik elhunyt vagy megöregedett rokonainak fiatalabb változatával, végül sikerül kimentenie Nacukót, illően elbúcsúzik édesanyjától és a sok tanulástól megerősödve lép át a valódi világba, ahol hálával és reménnyel telve talál vissza édesapjához.
Egy életmű újabb darabja
Nehéz lenne Mijazaki ezen filmjét a teljes munkásságának ismerete nélkül értékelni. Akik már látták a Chihiro szellemországban, A vándorló palota, a Totoro – A varázserdő titka, esetleg a Kiki – A boszorkányfutár című filmeket, azok számára A fiú és a szürke gém jó eséllyel nem lesz sokkal több, mint egy gyakorlott rendező stílusgyakorlata. A korábbiakhoz hasonlóan itt is egy fiatal, még gyermeki lelkű, ugyanakkor erős akaraterővel rendelkező főszereplőt követünk, akinek egy kegyetlen, próbatételekkel teli világgal kell szembenéznie. Ezt a szembesítést enyhíti a meseszerű környezet, ami szervesen összekapcsolódik a valódi világgal, végül aztán teljesen egybefonódik vele és átsegíti a főszereplőt a valóság elfogadásán.
A film hasonlóan ambivalens érzéseket ébreszt a nézőben. A kimeríthetetlen fantázia szüleményei, a varázslatos lények és helyszínek elkalauzolják a nézőt egy teljesen másik világba, hogy aztán a rideg valóság felismerése ólomsúlyként nehezedjen a vállukra, végül aztán mégis egy katartikus feloldozásként tudjanak a varázsvilág segítségével átlendülni a nehézségeken. Az utazás során semmihez sem fogható, néhol bizarr megjelenésű látványvilág tárul a néző elé, ami biztosan velünk marad a film megnézése után is. Külön kiemelendő a címszereplő gém megjelenése, melynek jelleme és groteszk ábrázolása remekül tükrözi a fiú lelki állapotát.
Szintén jellemző a Mijazaki-filmekre, hogy a történetben több téma, szimbolika és dramaturgiai fordulat található. A fiú és a szürke gémben láthatunk egy történetet a felnőtté válásról, az elfogadásról, a szembenézésről, a traumák feldolgozásáról, ugyanakkor a szeretetről, törődésről, felelősségről, a megbocsátásról és az elengedésről is. Ha röviden kellene összefoglalni, Mijazaki művei az életről szólnak, a sokoldalúságnak köszönhetően pedig mindenki egyéni tanulságot szűrhet le a látottakból. Ebben a filmben is előkerül némi háborús kommentár, amely ennyi év távlatából és ebben a formában némileg lerágott csontnak érződik.
A többértelműség persze nem biztos, hogy minden nézőnek kedvére lesz. A ködös narratíva és az elvont látványvilág könnyen eltávolíthatja a nézőket, megadva ezzel a löketet annak a meglátásnak, hogy mivel nem egyértelmű, ezért nem is jó a film. Bár a nyitott értelmezés lehet egy művészi érték is, sokszor inkább úgy tűnik, mintha az alkotó nem akarna állást foglalni a felvetett kérdésekben. Sokatmondó az is, hogy a valóság a történet vége felé jellemzően eltörpül, a mesevilág és a gyermeki tudatlanság rövidesen ellepik a szereplőket, elfogadva ezzel egy kevésbé keserű igazságot. A fiú és a szürke gém esetében egy régebbi traumatikus esemény kerül a felszínre, annak feldolgozásában és elengedésében, nem pedig az elfeledésében segít a fantáziavilág.
Érdemes kitérni a szinkronmunkára is. A korábbi Ghibli-filmek nemzetközi forgalmazói tipikusan “A-listás” színészeket válogattak a szinkrongárda soraiba, ez ennél a filmnél sem alakult másképp a GKIDS forgalmazásában. Az egyes szereplőket többek között Robert Pattinson, Mark Hamill, Willem Dafoe, Dave Bautista, Christian Bale és Florence Pugh szólaltatják meg, ezek mindenképp húzónevek lehetnek az átlag mozinézők számára. Fontos megjegyezni azonban, hogy az igazán egyedi moziélményt csak az eredeti, japán szinkron adja meg.
Miben hozott újat a film?
A rendező kézjegyei tetten érhetőek. A szürreális mesevilág, a furcsa karakterek, az emberi jellemvonások és a hangulatos zene mind fellelhető a filmben. Az elsőfilmes nézők számára komfortzónából kizökkentő és felkavaró, ugyanakkor lebilincselő történetnek mutatkozik a film. Ha viszont a néző már hozzászokott Mijazaki valóságtól elrugaszkodott világához, észre fogja venni a már bejáratott húzásokat és sémákat. Egy lényeges különbség, hogy a korábbi Mijazaki-filmek általában erős női karaktereket helyeztek a középpontba. A fiú és a szürke gém esetében is kapunk ebből, a konfliktus középpontjában viszont ezúttal egy fiatal fiú áll, aki ugyan sok esetben segítségre szorul, azonban eltökéltsége és lelkiismeretessége átsegítik őt az akadályokon.
Egyébiránt a film megőrzi azokat a narratív eszközöket és rendezői stílust, amit a korábbi Mijazaki-filmek mutattak. Aránytalanul hangsúlyos szerepe van a háborús kommentárnak is, ami átjárja az egész filmet. A rendező munkásságában ez a kommentár mostanra már kicsit elfáradt témának tűnik, narratív szerepe nem különösebben volt ebben a filmben. Összességében, bár a témákat illetően voltak új csavarok és a dramaturgia is némiképp eltér a korábbiaktól, A fiú és a szürke gém egy tipikus Mijazaki-film lett, némi fordulattal megfűszerezve.
Hogyan tovább, Mijazaki?
A “japán Walt Disney”-ként is aposztrofált Mijazaki Hajao rendező több évtizedes munkájával és 83 életévével sikeres életutat tudhat maga mögött. Bár a legutóbbi mozifilmjének bemutatásával bejelentette visszavonulását, 2018-ban egy rövidfilm kiadásával vissza is vonta azt. Számomra váratlan fordulat volt, hogy egy ilyen döntés után viszonylag rövid idővel újabb egész estés filmet készített – hiszen választhatta volna a kizárólag rövidfilmekkel való visszatérést is. A döntés mindenesetre meghozta az anyagi és kritikai sikereket. Kérdéses, hogy vannak-e még olyan történetek, amiket el tudna mesélni, vagy hogy azok, amiket még nem mondott el, valóban a mozivászonra való történetek-e.
A rajongók számára mindennemű visszatérés hálás lesz, a siker azonban akkor lesz biztos, ha a rendező a saját jellemvonásai megtartása mellett egy új történetet tud elmesélni és olyan témákat tud körbejárni, amiket eddig még nem érintett a műveiben. A kreativitás és a fantázia legfeljebb a külsőségekben tudják megnyerni a nézőt, egy erős narratíva elengedhetetlen ahhoz, hogy egy film sikeres legyen. Mindazonáltal, A fiú és a szürke gém egy megfelelő tartozéka a rendező munkásságának, egyúttal a 2D animáció értékes példája, hiszen ez a költséges és időigényes forma mára némileg kiveszett a filmiparból.
