Borítókép: imdb.com
Amikor én ültem be a moziba megnézni az Amszterdamot, a terem már színültig volt izgatottan pezsgő emberek hadával, ami kissé meglepett. Bár mégsem annyira meghökkentő a szinte teli terem látványa, ha azt tekintjük, hogy az Amszterdam bővelkedik Hollywood régi és új üdvöskéiben. Mégis, a filmet nézni olyan volt, mintha a katarzis nevezetű mézesmadzagot ráncigálnák az orrunk előtt jelenetről-jelenetre, csupán azért, hogy végül ne legyen csattanó egyáltalán.
A történet a három közeli barátot, Burt Berendsent (Christian Bale), Harold Woodmant (John David Washington) és Valerie Voze-t (Margot Robbie) követi nyomon, ahogyan belegabalyodnak egy gyilkossági ügybe, majd, hogy a nevüket tisztára mossák, megkísérlik felgöngyölíteni azt.
A cselekmény viszonylag egyszerű, bár ezzel a kijelentésemmel biztosan szembeszálltam volna, mikor kiléptem a moziterem ajtaján, mivel rég voltam ennyire összezavarodva. Kissé olyan hatást kelt a vágás és a narratíva kombinációja, mintha a rendező véletlenül sem szeretné, hogy elkényelmesedjünk és némileg megértsük a cselekményt, netalántán összerakjuk a szanaszét hajigált puzzle darabokat. Ha mindez nem volna elég, még kapunk olyan jeleneteket, ahol a karakterek furcsán elkezdik kihangsúlyozni a szeretet fontosságát, ami olyannyira Disney-s és szájbarágós volt, hogy azt a benyomást keltik mintha Russell aggódna amiatt, hogy ha nem dugja le közönsége torkán az üzenetet, akkor nem is fogják majd felfogni.
De minden rosszban van valami jó, így meg kell hagyni, hogy a film nem hiába csődítette össze Hollywood krémjét, a színészek igazán kitesznek magukért, még akkor is, ha nem mind töltenek sok időt a vásznon. A teljes gárda megállta a helyét, de számomra Anya Taylor-Joy nyújtotta a legszórakoztatóbb alakítást a nevetségesen idegesítő arisztokrata feleség szerepében. Ettől igazán szomorú a tény, hogy helyenként mégis azt érezni, a tehetség kárba vész a túlbonyolított és össze-vissza ugráló történetvezetés miatt.
Sajnálatos módon, végül a sztárparádé és a néha jól elsült poénok együttese sem tudta megmenteni az Amszterdamot, attól, hogy határtalanul középszerű legyen, szinte elejétől a végéig – ami elég hosszú idő, a film 2 óra és 14 perces játékidejével –, ha a karaktereket nem számítjuk.
Akiknek ajánlom
- Annak a havernak, aki filmnézés közben mindig oldalba bök: ,,Figyelj, figyelj, most jön a jó rész!”, annak ellenére, hogy utána soha nem jön az áhított „jó” rész.
- Azoknak, akik elélnek a színes, kelekótya karaktereken és nem bánják, hogy az egyébként egyszerű sztori is akkora rejtélynek tűnik, mint maga a Bermuda háromszög.
- Azoknak, akik már megunták, hogy a tényleges Walt Disney Pictures nyomja az arcukba az életigazságokat a szeretetről, így inkább meghallgatnák ugyanezt egy olyan rendezőtől, akinek több zaklatási ügy is van a hóna alatt.
Akiknek nem ajánlom
- Értelemszerűen Taylor Swift rajongóinak.
- Annak, aki várja a jó részt.
- Azoknak, akik szeretik megfejteni a rejtélyt.
