Borítókép: StarWars.com
Az Akolitus (The Acolyte) abban különbözik a fent említett címektől, hogy nem a Skywalker-érában játszódik, hanem a Köztársaság Fénykorában, vagyis száz évvel a Baljós Árnyak cselekménye és a Birodalom felemelkedése előtt. A mára kánonon kívül eső legendák történetei közül több is meglépett már ehhez hasonló időbeli ugrásokat – például a Knights of the Old Republic videojáték-sorozat, vagy a Darth Bane könyv trilógia 1-2 ezer évvel az Új Remény eseményei előtt játszódnak -, viszont a mozikban és sorozatokban eddig kizárólag ugyanazt a 40 éves időintervallumot határozták meg.
Ez a lépés tehát komoly áttörésnek számít, rengeteg teret ad a kreativitásra és a kísérletezésre, hiszen nem kell mindenáron összekötni a történetet a már megjelent filmekkel és sorozatokkal. Egy teljesen új fejezetet hallgathatunk meg, találkozhatunk új szereplőkkel, és betekintést nyerhetünk ebbe a részletgazdag univerzumba még abban az időben, amikor a sokszor hallott és látott történetek meg sem kezdődtek. A lehetőségeket gyarapítja az is, hogy egy majdhogynem teljesen új alkotógárda kapta meg a sorozat elkészítésének feladatát.
A cselekmény szerint egy köztiszteletben álló Jedi mester, Sol (Lee Jung-jae) zavart észlel az Erőben, melynek forrása épp az egyik volt tanítványa, Osha (Amandla Stenberg). A Jedi Rend és a Köztársaság békéje megbomlani látszik, ahogy jedi mesterek esnek el az orvtámadások során. Rövidesen azonban kiderül, hogy a zavart valójában nem Sol egykori padawanja, hanem annak ikertestvére okozza. Ez az alapfelállás érdekesnek tűnik és rengeteg lehetőséget kínál a karakterfejlődésre. De vajon sikerült-e az íróknak és a rendezőnek valóban érdekessé tenni ezt az univerzumot ezzel a két nyitó epizóddal?
A válasz: nem igazán. A felvezetés a Baljós Árnyak megalapozó, kissé döcögős tempójával vontatja a cselekményt. A karakterek egysíkúak és a legkevésbé sem éreztetnek cselekvőképességet. Sol karakterének dialógusa elég szűk szókinccsel operál, nyilván figyelembe kellett venni az írásnál azt, hogy az őt játszó Lee Jung-jae koreai színész számára ez volt az első angol nyelvű szerep, tulajdonképpen a forgatás előtt volt kénytelen megtanulni angolul és memorizálni tőmondatait. Az Oshát és ikertestvérét, Mae-t alakító Stenberg semmiféle feszültséget, drámát vagy rétegzettséget nem sugárzott magából. Nem elég érdekes főszereplő, holott a konfliktus főleg az általa játszott két karakter körül bontakozik ki.
A Star Wars világában már szinte bevett szokás, hogy kevésbé ismert színészeket válogatnak a szereplőgárdába, egy-két hírességet megengedve közöttük. A mostani csapatból igazából csak Carrie-Anne Moss lehet ismerős a nézőknek, viszont a stáb többi tagjából is sokuknak volt már mellékszerepe filmekben illetve sorozatokban. Az már kérdéses, hogy vajon az is kitétel-e a casting-nál, hogy a színészek egyáltalán ne ismerjék a Star Wars univerzumot, mert így talán elkerülhető annak veszélye, hogy a színészek megpróbálják utánozni a korábbi alakításokat.
Ezen irányelv mellett a diverzitás és a woke szemlélete is formálhatta a szereposztást. Az első ázsiai származású jedi mester mellett feltűnik afro-amerikai és brit-spanyol származású színész is, viszont a származás sokfélesége mellé nem társul jellembeli diverzitás, még a külső ellenére sem igazán lehet megkülönböztetni a karaktereket. Ugyan mindannyian kitesznek magukért, érződik egy kis kényelmetlenség és megfelelni akarás a játékukban, a színészi játék így kissé fapados és élettelen.
Maga a Star Wars világa van olyan hatalmas és népes, hogy számtalan kultúrát, fajt és technológiát be lehet mutatni, amit már a rajongók is ismernek, ezáltal még az újkeletű történeteket is meg lehet tölteni tartalommal. Az Akolitus ugyan megmutat olyan népeket és helyszíneket, amik már ismertek az univerzumon belül, viszont a setting-ben és a megjelenítésben olyan eszközöket használ, amik sokkal inkább hajaznak egy cyberpunk stílusú sci-fire, mint a Star Wars-ra. Mindemellett a párbajjelenetek is inkább egy B kategóriás wire-fu filmre emlékeztetnek, mint arra, amit ettől az univerzumtól megszokhattunk.
Mivé alakulhat még ez a sorozat?
Bár a sorozatnak erénye, hogy egy teljesen más korszakot mutat be, mint az eddigi filmek és sorozatok, némileg mégis fontos lesz azt megmagyarázni, miképp kötődnek ezek a történések az eredeti filmek eseményeihez. Nem szükséges persze konkrét személyeket, helyszíneket vagy cselekvéseket bemutatni, viszont a külsőségekben és a galaxis helyzetében konzisztensnek kell maradni, hiszen ha a legelemibb részét is kigyomlálják, akkor lényegében nem is egy Star Wars történetről van itt szó.
Nyilván a nézők visszajelzésétől is függ, hány évadot kap még az Akolitus. A Disney gyakran hagyja nyitva a történetek befejezését, hogy ha sikerül kitermelni a folytatásra elegendő alaptőkét, legyen hol felvenni a fonalat, viszont ha mégis kudarcot vallana, be lehessen tudni lezárt történetnek. Két epizód után persze nem bölcs dolog temetni a sorozat sikerét, főleg úgy, hogy sokan már az első előzetes megjelenésekor hevesen kritizálták az Acolyte-ot, mindenféle megalapozottság nélkül.
Ugyanakkor nehéz lesz érdekfeszítő történetet felépíteni abból, amit ez a két 40 perces epizód felvázolt, a nyitva maradt cselekményszálai ellenére sem tűnik annyira érdekesnek ez a sorozat. Ha sikerül a mostani karaktereket úgy árnyalni, hogy azok mélyebb rétegeket kapjanak, emellett pedig egy-egy érdekes csavart is sikerül elhelyezni a történetben, az Akolitus akár lehetne korszakalkotó sorozat is a Star Wars univerzumban. Ha azonban hasonló marad a színvonal, mint a premier epizódokban, úgy jó eséllyel az első évad leforgása után félbe is szakad ez a történetszál.
A sorozat június 12-én folytatódik!
