Borítókép: api.time.com
A Barbie rendezője, Greta Gerwig, azt állította alkotásáról, hogy mindenkihez szólni fog; nők, férfiak, idősek, gyerekek egyaránt találhatnak majd benne olyan értelmezési tartományt, amivel azonosulni tudnak. Akármennyire is vártam a filmet, ehhez a kijelentéshez kellő mértékű szkepticizmussal fordultam. Nem tudtam elképzelni, hogy egy a kapitalizmus értékrendszerét tökéletesen képviselő játékbabáról olyan filmet forgassanak, ami több lenne mint egy humoros, felszínesen feminista, de alapjáraton semmitmondó pár órás kikapcsolódás. Természetesen ha erre vágysz és ezt keresed benne, a Barbie ezt is tudja nyújtani, de emellett meglepően sok hámozásra váró réteggel rendelkezik. Szólhat a gyermeki naivitásról és annak elhagyásáról, boncolgatja a nőiesség jelentésének kérdését, és érdekes párhuzamokat találtam benne a nyugati társadalomban egyre inkább leértékelődő maszkulinitás reakciójaként létrejött incel-kultusszal is. Viszont nehéz a Barbie-ról beszélni úgy, hogy ne merüljön fel az az esztétikai érték, amire sokan először gondolnak a rózsaszín játék hallatán; ez pedig nem más mint a giccs.
A giccs keletkezéstörténete
Az élet egyik alapvető ténye, hogy léteznek „szar dolgok” (ezt az enyhén provokatív megfogalmazást Kunderától kölcsönzöm), amiket ösztönösen leplezünk szégyenérzetünk miatt. Azonban ez egy ellentmondásba ütközik azzal az elképzeléssel, amit Kundera „a lét határozott igenlése”-ként nevez meg. Ez az a hit, amire támaszkodik a legtöbb vallás és politikai rendszer, hogy a világ alapvetően jól lett megteremtve, hibák nélkül. Mivel a szégyen és a hibátlanság összeférhetetlen, emiatt „a lét határozott igenlése” egy olyan világot alkot, ahol mindenki tagadja a „szar” létezését. Így jön létre Kundera szerint a giccs.
Habár a köznyelvben leginkább negatív értékítéletként használjuk a giccs fogalmát, észben kell tartani, hogy a giccs nem eredendően megvetendő. Sőt, a giccs érzete az emberi tapasztalás egy kikerülhetetlen velejárója. Baj csak akkor történik, ha a giccsnek hatalmat tulajdonítunk azáltal, hogy nem ismerjük fel hazug természetét.
Totalitárius giccs
Kundera a giccset a meghatódás második könnycseppjeként definiálja – ez azt a jelenséget fedi, amikor már nem maga a szituáció vagy képzet okoz meghatódást, hanem pusztán az a tény, hogy ezt nem egyedül éled át, hanem akár az egész emberiséggel együtt. Emiatt a giccs rákényszerül arra, hogy közhelyes képekkel dolgozzon, hiszen így tudnak minél többen azonosulni vele. Tehát „a lét határozott igenlése” közösségteremtő erőt hordoz magában, és ezt történelmünk során számtalan politikai gondolkodásmód és rendszer ki is használta.
Minden ideológiának megvan a maga giccse, amik ha egymás mellett léteznek, egyensúlyozva vannak. Viszont ha egy párt birtokol minden politikai hatalmat, létrejön a totalitárius giccs. Innentől kezdve minden, ami ellentmond a giccsnek, legyen ez individualizmus, kételkedés vagy irónia, elfogadhatatlanná válik. A totalitárius giccs előre megadja neked a válaszokat, tehát kérdezni felesleges. Kételyekkel és kérdésekkel felfegyverkezni pedig önmagában kevés, hiszen maga a lázadás is megköveteli a kollektív giccs érzelmeit.
Barbie Land társadalmi berendezkedése
A legelső dolog, amit ismertet a film az az ideológia, amire Barbie Land, és ennek következtében a Barbie giccs felépül. Barbie Land egy tökéletesen megalkotott világ, ahol minden csodálatos és rózsaszín, és nem léteznek még az olyan alapvető emberi szükségletek sem, mint a zuhanyzás vagy az evés – ennek következtében a „szar” se létezhet. Az egyetlen emberi funkciókra emlékeztető Barbie (Midge, a terhes Barbie) pedig úgy el van tűntetve szem elől, hogy külön kihangsúlyozzák a nézőnek, ne figyeljen rá. Nem elég, hogy saját világuk hibátlan, a barbie-k abban a hitben élnek, hogy létezésükkel javítottak a valódi világban párhuzamosan élő összes kislány és nő helyzetén, hiszen a Barbie Land lehetőségein keresztül felfedezhették, hogy bármire képesek lehetnek, és ez az inspiráció elegendő a társadalmi gátak leküzdéséhez.
Egy barbie sikereivel az összes barbie tud azonosulni, hiszen mindegyiket Barbie-nak hívják, hasonlóan az 1989-es Legényanya című film koncepciójához. Ebből a szociális együttérzésből azonban csak barbie-k tudnak profitálni, ezzel egy éles vonalat húzva köztük, és társadalmuk másik nagy csoportja, a ken-ek között. Még a cselekményt elindító Sztereotip Barbie meghibásodása se Barbie Land tökéletlenségéből fakad, hanem a valódi világból szivárog át és fertőzi meg főszereplőnket olyan kételyekkel, amik a totalitárius giccs ellenségévé teszik – ilyen például a halálról való gondolkodás. Barbie nem magától dönt a kérdések mellett, sokkal inkább maradna a megszokott giccsben, de vonakodva rákényszerül a felelősség vállalására.
Barbie találkozása a realitással
Fontos megjegyezni, hogy a „valódi világ”, Los Angeles önmagában torz képében jelenik meg, és ez leginkább a Barbie-t gyártó Mattel megtestesítésében válik láthatóvá. Itt a film nem használhat valódi, kritikus iróniát, csak csipkelődhet a céggel, ez pedig rovására megy mindennek, amit a giccsről mondani akar, hiszen egy olyan totalitárius giccshalmazba helyezi magát, amiből nem tud kitörni.
Barbie első találkozása a valódi világgal a szégyenérzet megtapasztalása. Ez Barbie Landben teljesen kikerülhető volt számára, hiszen ott nem léteztek leplezendő dolgok, itt azonban az első lépés a giccs hazugságainak felfedésére. Barbie Land hitrendszerének teljes összeomlását pedig pár jelenettel később láthatjuk, amikor Barbie szembesül azzal, hogy mégse szereti őt az összes kislány, és létezésével nehézségeket is okozott nekik. Miután az eddig ismert giccs közhelyeinek ürességére fény derül, szabad utat enged egy katartikus felfedezésnek. Barbie a fájdalom által azonosul az emberiséggel, és hétköznapi szenvedéseiket látva hullajtja el a meghatódás második könnycseppjét. A giccs, amit átél azonban nem a megszokott pozitív közhelyekkel dolgozik, hanem épp ellenkezőleg, az élet „szar” élményeinek ünneplése. Barbie szépnek találja a szomorúságot és az öregedést, azokat, amiket Barbie Land totalitárius giccse kitiltott magából, hiszen pont ezek kiküszöbölése céljából keletkezett. Ez az együttérző erő visszafordíthatatlanul magával söpri Barbie-t, és ennek teljes átélését, az emberré válást választja a film konklúziójában.
Kendom és a patriarchátus giccse
Miközben Barbie vívódik hitrendszerének bukásával, Ken egy egészen más úton indul el egy számára szimpatikus giccs megtalálása végett. Barbie Land ugyanis a ken-ek számára nem nyújtott azonosulást, sőt, létigenlésük kizárólag a barbie-k figyelmétől függött. Emiatt a totalitárius giccsnek sose volt valódi hatalma a ken-ek felett, de megtagadta tőlük azokat az eszközöket, amikkel saját giccsüket kialakíthatták volna. Ez akkor változik meg, amikor Ken a valódi világban találkozik a patriarchátus jelenségével. Elsajátít egy szinte gyermeki elképzelést a patriarchátusról, amiben az leginkább a lovakra és a minifrigókra épül, és ezt a giccset viszi magával Barbie Land-be.
Mivel Ken ideológiája szintén egy giccsre épül és nem egy reális tükrözése a valódi világnak, ezért a rendszer, amit létrehoz általa nem negatívabb az eddig uralkodó Barbie Land giccsnél. Az agymosott barbie-k vakon boldogok és kiteljesedettnek érzik magukat új helyzetükben is, és a ken-ek se tapasztalják meg negatív következményeit, hiszen a giccsnek természetétől fogva nem létezhet komplex oldala. Valódi veszélyt se élnek át a ken-ek, még a háborút imitáló konfliktusuk is koreografált táncjelenetté alakul át, aminek keretei között végre megtanulnak ők is azonosulni egymással ahelyett, hogy vetélytársként tekintsenek egymásra.
Lázadás a totalitárius giccs ellen
Ha a totalitárius giccs ellen csak még több giccsel lehet védekezni, akkor Barbie az utóbbi évtized legbrutálisabb filmforradalma. Ez meglátszik a sokat kritizált feministabeszéd-jelenetben is, aminek muszáj védelmére kelnem. Az elhangzott kijelentések egyértelműen közhelyesek, de pont ebben rejlik erejük, hiszen olyan gondolatokról és tapasztalatokról van szó, amelyek minden nőt megmozgatnak, mivel mind találkozunk ezekkel a jelenségekkel nap mint nap. Lázadás pedig csak azonosulás révén lehet sikeres, nüánsznak ritkán van helye benne. Habár Barbie Land diadalmaskodik Kendom felett, totalitárius giccse kezd megszűnni azáltal, hogy a jövőben teret biztosít a ken-eknek is a társadalmi rendszerükben, és ezzel az egyensúlyozás folyamata kezdetét veheti.
A film végül kihangsúlyozza azt is, hogy Barbie Land, hasonlóan a patriarchátushoz, egy emberek által létrehozott képzet, ami megvalósítja azt a világot, ahol nem létezhet „szar”, egyszóval a giccs ideális világát. Barbie egy hipotetikus karakter, akin keresztül eljátszhatod, hogy nem léteznek rossz, csúnya, vagy undorító és szégyellni való dolgok. Azonban hiába vennéd túl komolyan játékod hazugságait, mert még egy műanyag baba is hamarabb választaná a realitást, minden komplexitásával együtt.
