Smokin’ Chimney albumkritika
Miért „friss és ropogós”?
A zenekar alapvetően teljes egészében tanult, képzett zenészekből áll össze. Megszokhattuk tőlük a külföldi feldolgozásokat, köztük olyan nagy nevektől is, mint Stevie Wonder vagy a Chick Corea. A Budapest Jazz Club rendszeres fellépői, oszlopos tagjai a hazai hangszeres zenének. Ebben az albumban azonban -egy dal kivételével- saját track-eket hoztak, méghozzá olyan izgalmas műfajokkal fűszerezve, mint a pop vagy az elektronikus zene.
Jól áll nekik ez az újítás és a saját hang is. Alkottak egy olyan albumot, amely simán megállja a helyét az underground táncolós klubokban, ahol egy-két pohár mellett lehet ropni a catchy groove-okra, énekelni a fülbemászó dallamokat, megtelni életigenléssel és energiával a dinamikus és erőteljes fúvósoktól. A populáris diszkós vonal mellett azonban abszolút megmarad az igényesség, néhol a „virtuozitás”, a hangszeres/zenei tudás is megmutatkozik, mindezt úgy, hogy az a dalt szolgálja.
Számomra mindig is kardinális kérdés volt, főként a jazz műfaján belül mozgó zenei irányzatoknál, hogy mennyire képes egy zenész a dalt előtérbe helyezni. A Smokin’ Chimney tagjai meg tudták találni az arany középutat, amely az ő stílusukban egyenlő az alapvetően igényes és okos megfejtésekkel plusz néhány helyen „jazzy” szólókkal és kitartott magas hangokkal.
A héttagú zenekar élén Pleszkán Écska énekesnő áll. A trombitán játszik Szalóky Balázs, altszaxofonon Gáspár Benedek, tenor szaxofonon Susovich Szilárd, billentyűn Piller Márton és a ritmusszekciót erősíti Schneider Róbert basszusgitáron és Kéringer Lőrinc dobon. Együtt egy igazán kiemelkedő csapatot alkotnak, tele energiával, dinamikával, bulival, mindeközben zenei és gondolati mélységgel.
A lemezről mindenképpen szeretnék kiemelni pár dalt, köztük egy igazán felüdítő kollaborációt Fekete Jánossal, azaz „Jammal”-lal. A zenészt többször is hallottam koncertezni Szirtes Edina Mókussal, ahol eddig minden egyes alkalommal csodát varázsoltak, így nem volt meglepő, hogy most sem csalódtam.
A Let’s Go to Work c. dal az album közepén helyezkedik el, amely szerintem egy kifejező pozíció neki, ha egy kupolás ívként képzeljük el az album dinamikai változását. Ez a kollab a csúcspontja a Central Vibes albumnak, hozza a „Tower of Power”-es beütést, tele van energiával, jó témákkal, illetve ebben mutatkozik meg talán leginkább a zenekari tagok szakmai tudása. A beatbox pedig a cseresznye a habon!
A másik nagy kedvencem a „What’s Up”, ami egy instrumentális szám, tehát nincsen benne ének. Meglepő módon, ennek ellenére talán ez az egyik legfülbemászóbb nóta a hat számos albumról.
A Smokin’ Chimney és a Central Vibes kiemelkedik a hazai soul, funky szcénából, jól kapta el a popos, elektronikus vonalat, érdekes sound-okkal dolgozik és még tuti hallani fogunk róla! Szombat esténként a táncparketten vagy egy pohár bor mellett a Jazz Clubban? Azt mondom, legyen mindkettő.
