I. Egyetemi Néptáncegyüttesek Találkozója – élménybeszámoló

Soproni Szerkesztőség
Augusztus utolsó hétvégéjén, 28-30-ig első alkalommal került megrendezésre Debrecenben az Egyetemi Néptáncegyüttesek Találkozója, melynek célja főként az ismerkedés és a kapcsolatteremtés volt. Az eseményen a Soproni Ürmös Tánckör tagjaként vettem részt.

Borítókép: I. Egyetemi Néptáncegyüttesek találkozója plakát – Forrás: Facebook/Hortobágy Néptáncegyüttes

“Hej, Debrecen…”

Egy tervezhető félórás késéssel érkeztem meg vonattal Debrecenbe, ahol találkoztam a Soproni Ürmös Tánckör delegációjának másik három tagjával. Külön kísérőkkel várt bennünket a vendéglátó Hortobágy Néptáncegyüttes, akik a hétvége során segítettek a programok közti eligazodásban. A találkozót Énekes András, a DE BTK Kommunikáció- és Médiatudomány Intézetének tanársegéde, a Hortobágy Néptáncegyüttes egyesületi elnöke nyitotta meg.

Este, hosszas utazásunk jutalmául megkóstoltuk a híres helyi Szmöre burgert, ami után önfeledten élvezhettük a Homály Banda koncertet és az azt követő, hajnalig tartó táncházat. Különleges élmény volt, szinte csak néptáncossal együtt táncolni. Felcsendült többek között szilágysági, palatkai, sok legényes, és sor került az elmaradhatatlan moldvai blokkra is.

A magyar Roxfort

Szombaton egy kis városnézés után a Debreceni Egyetem impozáns épületében, Lukácsné Marinka Melinda előadásában – a DE BTK Néprajztudományi és Múzeológiai Intézet munkatársától- a kállai kettősről hallgattunk érdekes folk-szemináriumot. 

Utána folk-kvíz következett, ahol különböző érdekességek mellett a többi tánccsoport tagjait is jobban megismerhettük. Ezután felfedeztük a főépületet, hogy még egy kicsit roxforti mágusoknak érezhessük magunkat.

Kép: Az Ürmös Tánckör delegációja a Debreceni Egyetem előtt – Forrás: saját fénykép

Az ebédre készített illatos lecsó elfogyasztása után pihenésre is maradt időnk – más egyesületek tagjai ugyanis buzgón készültek az esti táncbemutatóra. Mi, soproniak, lévén, hogy csak kis létszámmal vettünk részt az eseményen, nem léptünk fel, de csodálattal néztük az előadásokat. Bemutatta tudását a vendéglátó Hortobágy Táncegyüttes a Debreceni Egyetemről és a Debreceni Népi Együttes. Továbbá láttuk még a színpadon a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertész Táncegyletét, az ELTE Néptáncegyüttest és a Műegyetemi Néptáncegyüttest Budapestről. Fellépett még a műsorban a MENTE és a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Forduló Néptáncegyüttese is.

Kép: Csoportkép a gálaműsor után / Forrás: Facebook/Hortobágy Néptáncegyüttes 

A fellépőket a Bürkös Zenekar kísérte, valamint ők szolgáltatták a talpalávalót a gála után következő táncházhoz is, ami a péntekihez hasonlóan fergetegesre sikerült. Lányként kicsit hosszúnak találtam a legényes részeket, viszont nekem is tátva maradt a szám, látva két kisiskolás fiatalember virtuóz tánclépéseit.

Zene, cipő, cimbalom – avagy reflektálás a hétvégére

A hazaút szintén hosszú volt, de legalább volt időnk kivesézni a hétvégén szerzett élményeket és még barchobáztunk is. A kitalált szavak pedig ezek voltak: hang, karaktercipő, cimbalom. Kész rejtély, hogy miről asszociálhattunk ezekre.:D

Visszatekintve, nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a hagyományteremtő eseményen, igazán jó kezdeményezésnek tartom. A néptánc iránti közös szenvedély méltó alapot adott a beszélgetésekhez, könnyebben ment hát az ismerkedés is. Csupa kedves, lelkes és táncolni szerető ember. Hát kell ennél több?:)