A Salernitana csapata

Kizárás lehetőségétől a “tavaszi nagy menekülésig” – a Salernitana 2021/22-es szezonja

Az idén 103 éves Salernitana tavaly 22 év után jutott fel újra az olasz első osztályba, immár harmadjára. 2021 decemberében a csőd szélén állt a klub és a kizárás is fenyegette őket, de egy új tulajdonos személyében megoldást találtak arra, hogy folytathassák a szezont. Azonban így is biztosnak tűnt, hogy ők lesznek a kiesők, mivel a csapat 30 meccs után is mindössze 16 ponttal szerénykedett az utolsó helyen. Mégis, a salernóiak szinte csodával határos módon kiharcolták a bennmaradást. Nézzük is meg, hogyan érte el ezt az elképesztő eredményt a Salernitana egy, a klub szempontjából mindenféleképpen emlékezetesnek számító szezonban!

Borítókép: fantacalcio.it

Nagy nevek, világhírű szurkolótábor, de csak két Serie A szereplés

A gránátvörös színben pompázó egyesület Nápolytól délre, a több mint 130 ezer lelket számláló Salerno városában, a Tirrén-tenger partján székel. A Salernitana az 1946/47-es és az 1998/99-es szezont követően harmadszor szerepelt ősztől a Serie A-ban. A legutóbb az élvonalban látott csapat olyan nevekből állt, mint a fiatal Gennaro Gattuso, Marco di Vaio vagy éppen Davide di Michele, és az akkori élvonalbeli szereplés alkalmával számos nagy olasz klubot legyőzött hazai környezetben, utánozhatatlan fanatikusai előtt. A bennmaradást azonban csapnivaló idegenbeli teljesítménye miatt képtelen volt kiharcolni.

A Salernitana ultráit nem mindennapi elszántságuk révén rendszerint Európa leglelkesebb szurkolói csoportjai közt szokás emlegetni. A Stadio Arechi 1990-es megnyitásával több új szurkolói csoport szerveződött, köztük a Nuova Guardia  és az Ultras Plaitano. Érdekesség, hogy a salernóiak a legszorosabb barátságot a Bari fanatikusaival kötötték, amely 1983. szeptember 25-én egy 1-1-es mérkőzés alatt keletkezett, amikor is a két tábor közös szektorban szurkolta végig az összecsapást rendkívül sportszerűen. A kölcsönös tisztelet és a másik csapat biztatása azóta is jellemzi a barátságot, az egymás elleni mérkőzések mindig a “testvéri szeretet” jegyében telnek. A pugliaiakkal számtalan közös dal, molinó, koreográfia született a több mint három évtizedre visszanyúló baráti kapcsolat alatt.

A A Salernitana szurkolói
A Salernitana bármelyik osztályban is szerepelt az elmúlt években évről-évre az egyik legmagasabb átlagnézőszámmal büszkélkedik a hazai mérkőzésein, köszönhetően a mindig kitartó és lelkes szurkolóinak, kép: newsrnd.com

Alsóbb osztályokból az élvonalig

Sok más különbőző osztályok között ingázó klubhoz hasonlóan a Salernitanát is többször újra kellett alapítani az anyagi nehézségek miatt. Legutóbb 2011-ben volt rá példa, amikor Claudio Lotito és a sógora, Marco Mezzaroma átvették az irányítást. Az újonnan megalapított Salerno Calcio az olasz rendszer aljáról, a Serie D-ből kezdte meg az építkezést. Innentől, ha nem is villámgyors, de határozott felemelkedés következett, mivel 2012-ben már a harmadosztályban, 2015-ben pedig a másodosztályban szerepelt az időközben US Salernitana 1919 névre visszakeresztelt klub. 

A szurkolók ugyanakkor nem voltak maradéktalanul elégedettek, mivel Lotitonak az olasz első osztályban szereplő Lazio csapatában voltak érdekeltségei. A fanok ezt látva úgy gondolták, hogy a tulajdonosnak nem áll érdekében feljuttatni az élvonalba a Salernitanát. Ebben nyilván nem tévedtek nagyot és nem is nagyon voltak arra utaló jelek, hogy a Salernitana belátható időn belül a Serie A-ban fog játszani. A csapat 2016 és 2020 között 10. helynél nem végzett előrébb a másodosztályban. Tavaly viszont a Fabrizio Castori vezette gárda általános meglepetésre második helyen zárt a Serie B-ben, melynek köszönhetően 22 év után feljutott az olasz élvonalba. 

A Salernitana tulajdonosa, Lotito
Claudio Lotito, a csapat társtulajdonosa miatt (aki a Lazio elnöke és többségi tulajdonosa is), szó volt arról, hogy a Salernitana nem indulhat a Serie A 2021/22-es szezonjában, mivel egy tulajdonosnak nem lehet érdekeltsége két első osztályú klubban is, kép: thelaziali.com

A tulajdonos jelentette a problémát

A Salernitana csapata végül sikeresen indulhatott a Serie A 2021/22-es kiírásában, de tavaly decemberben megint felülöttötték fejüket a tulajdonosi problémák. Ugye klubnak az a Claudio Lotito a tulajdonosa (illetve decemberben már egy hozzá tartozó érdekcsoport), aki a szintén Serie A-ban szereplő Laziót is irányítja. Ezt a szabályok az esetleges visszaélések elkerülése érdekében szigorúan tiltják, ezért a Salernitana feljutását követően az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) arra kérte Lotitót, szabaduljon meg az egyik klubtól.

Az üzletember ezt egészen decemberig nem tette meg, mindössze annyi történt, hogy a Salernitana átkerült egy „blind trust”-nak nevezett befektetési alapba, amiben Lotito-nak hivatalosan nincs döntéshozatali jogköre. Ezt a koncepciót a FIGC elsőre elutasította, mivel Lotito egy olyan cégre akarta átruházni a klub üzemeltetését, aminek papíron a fia és a sógora a tulajdonosai, a második verziót viszont (igaz, csak ideiglenes megoldásként), de elfogadta a szövetség.

Lotito december 31-ig kapott haladékot, hogy végső megoldást (egy új tulajdonost) találjon az összeférhetetlenségi problémára. Amennyiben a helyzet nem változik, a FIGC a Salernitana kizárása mellett dönthetett volna, ráadásul a szabályok értelmében úgy lett volna kezelve a helyzetet, mintha a klub csődjéről lenne szó, és egészen a Serie D-ig száműzhették volna a salernóiakat. Végül a megmentő ajánlat december 31-én érkezett, a szerződést pedig hétfőn véglegesítették a felek. Bár a közlemény nem tárta fel az új tulajdonos kilétét, az olasz sajtó értesülése szerint a 43 éves Daniele Iervolino, a Pegasus online egyetem alapítója vette meg az egyesületet.

“Lehet hogy nem zárják ki a klubot, de attól még nem fog bent maradni”

2022. januárjában hallatszódhatott ez a kijelentés sok olasz foci-kedvelő szájából, mivel a Salernitana 30 meccs után is az utolsó helyen állt 16 ponttal (18 kör után még csak nyolc pontja volt a csapatnak). Az élvonalban újonc együttesnél februárban menesztették Stefano Colantuono vezetőedzőt és két segítőjét a gárda gyenge szereplése miatt. Az új mester Davide Nicola lett, aki korábban az Udinesét, a Genoát és a Torinót is irányította, illetve 2017-ben a Crotone benntartásával már bemutatott egy nagy bravúrt az olasz első osztályban.

Első mérkőzésén a Salernitana edzőjeként döntetlent játszott az AC Milan ellen, viszont elkövetkezendő meccsek eredményei nem tűntek elegendőnek a bentmaradáshoz. Döntetlent játszottak a Bolognával és a Sassuolo-val, illetve csúnyán kikaptak az Inter, a Juventus és a Torino ellen. Az AS Roma elleni elképesztő látogatottságú, de salernói szempontból csalódást keltő mérkőzés után, a Salernitana teljesítménye és az eredmények is javultak, így elkezdődött a klub “nagy tavaszi menekülése”.

A Salernitana csatára, Bonazzoli
A Salernitana ragyogó tavaszi teljesítményében nagy szerepe volt a csapat csatárának, Federico Bonazzoli-nak is, aki 10 találatával a gárda gólkirálya lett, illetve nagy szerepet töltött be a salernóiak mutatott játékában, kép: inter-news.it

“Die Hard”, avagy a Salernitana utolsó 8 mérkőzése az idei szezonban

Idegenben győzedelmeskedtek a Sampdoria és az Udinese ellen, majd egy bravúros mérkőzésen “legyűrték” a Fiorentina csapatát is. Az elkövetkezendő négy mérkőzéséből háromszor ikszelt a gárda (az Atalanta, Cagliari és az Empoli ellen), és egy igaz kiesési rangadón nyert a Venezia ellen. Így az utolsó fordulót kétpontos előnyben várta a Salernitana, a szintén a kiesés ellen menekülő Cagliarival szemben. Az utolsó fordulóban azonban egy hazai salernói meccsen kikaptak az Udinese ellen 0-4-ra, szerencséjükre viszont mégis indulhatnak jövőre a Serie A-ban, mivel a Cagliari csak döntetlent játszott a Venezia-val, így nem tudta megelőzni a Salernitana csapatát. 

A csapat tavaszi “főnixszerű” feltámadásában nagy szerepe volt Davide Nicola-nak, aki a Crotone után ismét egy esélytelennek vélt klubot tartott bent az olasz első osztályban. A Football Italia szerint Nicola elszántsága és magabiztossága, amit végül az egész csapatra is “átragasztott”, kellett ahhoz hogy ilyen bravúros eredményt érjen el ez a Salernitana. Így a csapat jövőre is indulni fog a Serie A-ban, és már most lehet arról hallani hogy megerősítenék keretüket, hogy jövőre is hasonló sikereket érjenek el.

Az olasz elsőosztályban bent maradt Salernitana csapta
Az idei bravúros bennmaradás ellenére, a Salernitana 31 megszerzett pontjával a Serie A történetének legalacsonyabb  pontszámú bennmaradó csapata lett, kép: forbes.com