Emlékszik arra, mi alapján döntött úgy, hogy DJ szeretne lenni? Gondolok itt konkrét előadóra, dalra, aki / ami inspirálta, vagy egy olyan pontra az életében, amikor ez egyértelművé vált.
Számomra a diszkózás nagyon régen elkezdődött már, és folyamatosan épült. Nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer elhatároztam, és másnap DJ lettem, hanem már az általános iskolában az apukám szalagos magnójáról játszottam a dalokat a többieknek. Aztán az egyetemen teljesedett ez ki; ott éreztem meg az ízét, hogy kiállok, és örömet szerzek egyszerre több száz, vagy több ezer embernek.
Borzasztó nagy dolog, hogy ezt a zene szárnyain teszem, és hogy folyton azokat a dalokat kerestem, amelyek minél több emberhez el tudnak jutni, és örömet okoznak nekik. Ez volt az inspiráció, de otthonról mindig azt kaptam: “Fiam, legyen egy rendes állásod, legyen diplomád!”. Megszereztem a diplomát, lett egy rendes állásom. Először elkezdtem dolgozni az egyetemen; tanítottam – fizika szakon végeztem a Kossuth Egyetemen, Debrecenben.
Nagyon szerettem a fizikát, semmi bajom nem volt vele, csak volt színjátszó köröm, egyetemi válogatott voltam fociban, kosárlabdában; ez elvitt engem egy kicsit a tudományoktól, a fizikától. De óraadóként a Fizika Tanszéken, meg angolul tanítottam, aztán elvállaltam a Debreceni Egyetemen a Kulturális Iroda vezetését – akkor kezdtem el azt érezni, hogy a rádiózás az én irányom.
A Debreceni Egyetemen megcsináltam az egyetemi rádiót, onnan indult ez az egész: az egyetemi rádió csinált egyetemi bulikat, ott játszottam DJ-ként a többieknek, és hát nagy élmény volt – arról nem beszélve, hogy a lányok is szebben mosolyognak arra, aki a színpadon áll. Ha tetszik, ha nem, ez része az életnek, de nekem a zene, és az emberek szeretete is benne van.
Régóta dolgozik már a Retro Rádiónál. Tudna mesélni röviden az eddig ott töltött évekről, pozitív tapasztalatokról? Illetve ha egyetlen ilyen jó élményt / emléket ki tudna emelni, mi lenne az?
A Retro Rádióban dolgozni nagyon jó, mert Magyarországon egyedi a helyzet: a fiatalok is nagyon szeretik a retró zenét. Ha kicsit berúgnak, akkor előkerül a YouTube, meg a többi megosztó oldal, és hallgatják a retró zenéket. „Anyám ezt hallgatta, milyen jó ez”, és szerintem sokan rájöttek közben, hogy tényleg jó ez, jó dallamok, jó értékek vannak benne, lehet rá bulizni. Értelmesek a szövegek, nemcsak vekengés a világ végéről, hanem valami pozitív, nincsenek benne csúnya szavak – sok minden van, amitől szerethető ez a retró zene.
Én egy másik rádióban dolgoztam, és egy barátom, McFly hívott a Retro Rádióhoz, amikor az elindult, és hát nagyon izgalmas dolog volt, mert akkor még csak az ’50-es, ’60-as, ’70-es, ’80-as évek zenéi voltak – se ’90-es, se 2000-es.
Ahogy teltek az évek, mentünk egyre előre – mert ugye másfelé nem tudunk haladni, csak előre -: először bejöttek a ’90-es, aztán a 2000-es évek. A Retro Rádió hallgatottsága pár százezerről kettő millióra nőtt, és ma már 2 051 000 hallgatója van egy héten – mind olyanok, akik azt vallották, hogy legalább 20 percig hallgatták az adott héten.
Ez nagyon nagy dolog, és nagyon megtisztelő nekünk. Érdekes módon majdnem 20% a 20 év alattiak aránya. Azt gondolná az ember, hogy a Retro Rádiót a hatvanasok hallgatják, mert a célcsoport a 40-60-asok közé esik, de nem így van. Nyilván ők is sokan vannak, de van egy egészen komoly fiatal réteg, akik hallgatnak bennünket.
Rengeteg TikTok-dal retró, a Rasputintól elkezdve a Macarenáig számtalan olyan dal van, amire különböző hülyeségeket kitaláltak a TikTok-on, meg hozzá is adtak hülyeségeket, és ettől elterjedt a fiatalok között. Ennek a legszebb példája a Reptér, ami most már egy teljes népességnek szóló dal, és én emlékszem rá, a ’80-as években az egyetemen, mi is egy kicsit viccből énekeltük, kiabáltuk, hogy „Reptér” – és hát lett ebből egy olyan országos sláger, hogy Gyuri bácsiék már az összes fesztivál nagyszínpadán ott vannak.
A Retro Rádióban két műsorom van: a Fergeteg party, pénteken és szombaton este 8-tól éjfélig, és a Sztársáv, ahol beszélgetek emberekkel. Utóbbiban vendégem volt már Madonna, Michael Jackson, Michael Jordan, Bud Spencer, Rod Stewart, tehát világsztárok, és persze magyar sztárok is: Presser Gábor, Fenyő Miklós, Demjén Rózsi. Ezek a hírességek egyébként hívnak is engem, itt kötődik össze a Fergeteg party-val a rádió; a Hungária előtt én zenéltem a Népstandionban, ott több mint 50 000 ember volt, ami egy óriási tömeg. Nagyon megtisztelő, hogy ott lehettem.
Annak idején a Modern Talking előtt is zenéltem a Kapcsolat-koncerten, ott állítólag 60 000-en voltak. Azt viszont biztosan tudom, hogy az első Hungária koncerten, a ’95-ösön 100 000 ember volt: állítólag ez volt minden idők legnagyobb látogatottságú magyar koncertje. Utóbbi állításban már nem vagyok száz százalékig biztos. De 100 000 ember elé kiállni: emlékszem, hogy bizony egy zabszemet nem lehetett volna ott leejteni.
A Retro Rádió érdekes módon a teljes népességnek szól. Egy 60 évesnek a gyerekkora zenéit jelenti, egy fiatalnak pedig a szülei, vagy a nagyszülei zenéjét. Ennek egyébként sok magyarázata van; ez egy szociológiai kérdés – egyrészt a ’80-as, és a ’90-es évek jó időszak volt a magyar történelemben. Ez volt a vidám barakk: a ’80-as években már nagyon sok szabadságunk volt. Háromévente lehetett nyugatra utazni, már lehetett igazi farmert, Coca-Colát vásárolni.
Ezt vicces ma elmondani, de az, hogy akkor valaki igazi Coca-Colát ivott, csodaszámba ment. A ’80-as években kezdtek ezek a mindennapokká, a valósággá válni. Már lehetett nyugati autót venni – igaz, nagyon sok pénzért, de lehetett – a pesti utcákon már sok nyugati autó ment, nagyon sok ember divatosan öltözött: sok mindenben mi voltunk az egész keleti blokkban a legmenőbbek és a legjobbak.
Ugyan az állam eladósodott ebben, mert végig Kádárék szponzorolták ezt a nem valódi gazdasági alapokon nyugvó jólétet, de élni benne nagyon jó volt, és büszkék voltunk rá, hogy nálunk mindent lehet kapni, hogy nálunk van szabadság, bejöttek a zenék. Mi zenében is sokkal előrébb jártunk, mint a lengyelek vagy a bolgárok, csehszlovákok, jugoszlávok, románok. Nálunk minden egy picit előrébb volt, frissebb volt – és ezért volt jó a ’80-as évek.
Ezek a zenék leképezik az akkoriban jelenlévő jólétet. Ami egyik évtizedben sem volt valós, mert a ’80-as években az egészet az állam szponzorálta, a ’90-es években meg eladósodtak az emberek és az egész ország, de jó volt benne élni. És a szülők azóta megmutatták a gyerekeknek a Szállj el kismadár, a Hogyan tudnék élni nélküled?, az Álomhajó, az Éjjel soha nem érhet véget című számokat. A szülőkön keresztül megy generációról generációra.
A szülők átadták a gyerekeiknek ezt a jó érzést, és emiatt a házibulikon előveszik, és mutogatják egymásnak – ebben a mai online világban pár pillanat alatt minden el tud terjedni. Itt most éppen mellettünk a Sarà perché ti amo szól, ami valamikor a ’80-as évek legelején készült – ezt most elővették, és ismét népszerű lett.
Következő kérdésem a Fergeteg partykkal kapcsolatos. Honnan jött az alapötlet, illetve miért éppen a 60-70-80-as évek zenéi kapnak kiemelt szerepet?
A Fergeteg party már az egyetemen megalakult Debrecenben, onnan indult. Pont az volt a lényege, hogy én nem akartam semmiféle irányzathoz tartozni – nem akartam elektronikus zene lenni, nem akartam retró zene lenni. A Fergeteg party egy hangulatot tükröz, mert játszom a zenéket, és a nézőközönség tulajdonképpen maga alakítja, hogy merre megyek. Én nagyon figyelem, hogy mit csinálnak, és ők reagálnak arra, amilyen zenéket én játszok, és ennek megfelelően viselkednek ők is. Hol hangosabban, hol halkabban, hol külföldit, hol magyart, hol összekapaszkodnak, hol ugrálnak – szóval mindenféle dolog történik közben, egy teljes testnevelésóra is lezajlik egyébként egy ilyen Fergeteg party-n.
De ami a lényeges, hogy én megpróbálok a lelkekhez szólni. Azért lettem DJ, mert tényleg szeretem az embereket. Nekem nem egy megjátszás ez, nem egy pénzkereseti forrás, hanem én tényleg ezt szeretem. És ha tízen vannak előttem, akkor az a tíz nekem a family, és annak a tíz embernek kell megcsinálni a legnagyobb bulit. Nyilván van, hogy játszom a Budapest Parkban, a Plázson, a Népstadionban – ezek mind megvoltak idén.
De van, amikor csak egy városnapra megyek, egy falunapra, ahol sokkal kevesebben vannak, de ők is azért jöttek el, hogy Fergeteg party-ra jöjjenek, és én köteles vagyok őket maximálisan szolgálni. Én nem szégyellem ezt a szót használni, hogy szolgálni – ettől valahogy együvé olvadunk; mindig azt szoktam mondani, hogy közönségből közösséget kell alkotni: ez a DJ szerepe..
Nagyon sok helyen megfordult már fellépőként – még akkor is, ha csak az idei nyarat nézzük. Van-e olyan esemény, helyszín, amit ezek közül ki tudna emelni valamilyen szempontból, illetve mik voltak eddig a tapasztalatok általánosságban?
Magyarországon nem nagyon van olyan fesztivál, ahol ne léptem volna fel ilyen vagy amolyan formában. Igaz ez a Szigetre, a bajai halászlé-főzőre, a FEZEN-re, az EFOTT-ra – az összes nagy fesztiválra. De azért az az igazság, hogy igazán jól akkor vagyunk, ha nagyon sokan vagyunk. És ezek a Park, a Plázs – ez biztosítja azt a tömeget, és azt a hangulatot, ami eljuttat közösen a közönséggel együtt oda, hogy egy nagy tombolásba megyünk át. Én azt gondolom, hogy a korosztályok között nem kell, és nem is szabad különbséget tenni.
Nagyon figyelem, hogy kikből áll a közönség, oda játszom, ahova kell, de én azt látom, hogy a nagyon jó retró slágerekre mozdulnak a fiatalok, és a nagyon jó fiatalos zenékre – lásd például Halott Pénz vagy Azahriah – megmozdulnak az idősebbek is.
A ’80-as években megvoltak bizonyos falak: egy rocker a ’80-as években a világért sem vegyült volna egy popperrel. Poppernek nevezték azokat, akik popzenét hallgattak. A rockerek meg az Edda, Bikini, Beatrice – ezek a klasszikus rockerek. És nem volt átjárás, semennyi se; vagy rocker voltál, vagy popper, és utálni kellett egymást, össze is verekedtek időnként az emberek.
Most már ez egészen másképp van: sem korosztályban, sem zenei stílusban nincsenek falak. Nagyon sok közös dal készül, rengeteg DJ dolgoz fel rockzenét, popzenét, rock’n’roll-t, bármit, és visszafelé is igaz: nagyon sok 40-es, 50-es eljár a Halott Pénz, Wellhello, vagy a ValMar koncertjeire, mert megérintette őket ez a zene.
Már egyáltalán nem számít cikinek, ha egy szülő ott van egy bulin, és nem számít cikinek az sem, ha egy gyerek elmegy Korda Gyuri bulijára. A Gyuri bácsi előtt vagy után
én nagyon sokat játszom, és az első sorokban galambősz nagymama, középkorú anyuka, apuka, és gyerek. De ez igaz Demjén Rózsira, a Neotonra, az Eddára – minden zenekarra igaz, hogy eltűntek a határok, és az emberek összefolynak.
És végül: ki tudna emelni néhány olyan momentumot, elért sikert, legkedvesebb pillanatot vagy élményt, amire a legbüszkébb, ami a legemlékezetesebb maradt? Ha igen, mik lennének azok?
Szerencsére a pályámon nagyon sokfelé eljutottam. Közvetítettem NBA-mérkőzéseket Amerikából, Michael Jordannel készítettem riportot, találkoztam Kobe Bryant-el, Magic Johnson-nal, de Denzel Washingtonnal is volt módom riportot csinálni; Gloria Gaynor-ral, és nagyon sok mindenkivel.
Ez nekem egy nagyon nagy dolog volt; ha leültünk ezekkel az emberekkel, ugyanúgy kezeltek engem, mint egytársukat. Érdekes módon minél nagyobb sztár valaki, annál inkább rendes, annál nyitottabb, annál emberibb volt. Itthon is gyakorlatilag a teljes magyar élvonallal csináltam már interjút: Fenyővel, Presser-rel, Demjénnel, Révész Sándorral, és a fiatalabbak közül is gyakorlatilag mindenkivel.
Nekem emlékezetes például Terence Hill, aki Bud Spencer társa a filmekben; ő egész végig velem maradt, vagy kért, hogy menjek vele. Itt volt egy filmbemutatója Budapesten, én tolmácsoltam neki, meg be is hívtam a rádióba. Annyira megkedvelt, hogy azt mondta, szeretné, ha mennék vele ide meg oda, mert így biztonságban érzi magát; ez nekem nagyon nagy dolog volt.
Rod Stewart meghívott magához: beszélgettünk, és azt mondta, szeretné, ha elmennék hozzá. Ezek nagyon nagy dolgok.
Ott voltam George Michael születésnapján Párizsban. Rengeteg nyilvános vagy nem nyilvános eseményen. Amikor Michael Jackson idejött forgatni a History című klipet, mi mentünk ki elé a repülőtérre.
Sok világsztárral és magyar sztárral volt módom találkozni, csináltunk dalt a Scooter jubileumi lemezére, ami egy pár évvel ezelőtt jött ki – a 10-es track mi vagyunk Bárány Attilával. De van közös dalunk Fenyő Miklóssal, Zoltán Erikával, a Splash együttessel – nagyon-nagyon sok mindenkivel. Ezek az élmények miatt vagyok nagyon-nagyon boldog, hogy ezt a pályát választottam.
Diplomáim meglettek, több is. Nyelvvizsgáim is vannak: egy középfokú orosz, meg egy felsőfokú angol. Tanítok egyébként a mai napig, több egyetemen és főiskolán is, címzetes egyetemi docensként, andragógiát, közösség-, meg rendezvényszervezést; a TV2 Akadémián is. Nagyon szeretem, azt hiszem, belevág abba a filozófiába, amit én a színpadon képviselek mint DJ.
Nekem ezek az apró sikerek jelzik azt, hogy jól választottam, és most már a szüleim is elfogadják – mert ők ugye egyetemi tanárok mindketten. Mindenki kitűnő a családban, az összes unokatesóm, testvérem elvégezte színjelesre az orvosi egyetemet, utána a közgázt is ugyanilyen eredménnyel. Én azért négyes tanuló voltam, de közben fociztam, kosaraztam, gimnáziumban is, egyetemen is válogatott voltam, és nem bánom egy percig se.
Játszottam Justin Timberlake-kel egy csapatban Amerikában egy újságírói mérkőzésen. Játszottam itthon szinte mindenkivel – Nyilasi Tibivel, Törőcsik Andrással, Détári Lajossal, tehát a foci koronázatlan királyaival.
Eljutottam nagyon sok helyre, játszottam a Népstadionban, tudtam ott focizni, fel is léptem – ez a legnagyobb csárda Magyarországon.
Úgyhogy én azt gondolom összességében, hogy jó dolog, hálás lehetek, hogy ezt csinálhatom. Mindig azt szoktam mondani, hogy rengeteg munkával még többet kell dolgoznom, és rengeteg alázattal még többet kell tenni azért, hogy ez ne álljon meg. Mert ha az ember elengedi egy kicsit, akkor azonnal lemegy az üstököse, és onnan följönni már nagyon nehéz.
Nagyon sokat dolgozom, rengeteg mixet, remixet készítek – a rádióban a mixeimet nagyon szeretik az emberek, úgyhogy én alapvetően nagyon boldog vagyok. Van feleségem, kislányom, és ők is nagyon szeretik a zenét, el is jönnek időnként buliba, úgyhogy minden rendben.
Nagyon köszönöm DJ Dominique-nak, hogy időt szánt rám, és megválaszolta kérdéseimet. További eredményes munkát kívánunk neki!
