Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Mire számíthatunk idén a Serie A-ban? – Hallgató Tippjáték

Augusztus elején megkezdődnek az európai topbajnokságok és a Hallgatónál úgy döntöttünk, tippjátékot indítunk. Az öt legmagasabb színvonalat képviselő ligát tíz szempont alapján járjuk körbe, amelyekre öten adtuk le tippjeinket. A sorban a negyedik a Serie A, amely talán a legszenvedélyesebb bajnokságnak számít az öt legjobb liga közül.

A bajnok

Májusban 11 év után nyert bajnoki címet az AC Milan csapata, ez pedig akkor az utolsó fordulóban dőlt el a Rossoneri magabiztos győzelmével. Ennek ellenére közülünk csak Áron tippelte azt, hogy címet véd a milánói gárda. A tavalyi csapatból páran távoztak a nyáron, például Franck Kessié, aki kulcsembernek számított a klubnál, illetve olyan kiegészítő emberek, mint Alessio Romagnoli és Samu Castillejo. Viszont megérkezett a nyáron Charles De Ketelaere, akiért 32 millió eurót fizetett ki a klub és hosszú távon pótolhatja majd Giroud-t és Ibrahimovićot, illetve még ingyen érkezett Divock Origi is. Úgyhogy kicsit megújult formában kezdi majd a szezont Stefano Pioli együttese, de mindenféleképpen a bajnoki cím egyik fő esélyesének számítanak.

Az előző szezonban a negyedik helyen végzett és nem mutatott annyira magabiztos játékot a Juventus, mégis tőlünk két szavazatot is kapott a klub, hogy idén megnyerhetik a “Scudettót”. A nyáron leigazolták a városi rivális csapattól Bremer-t, aki nagyon ígéretesnek tűnik és majd pótolhatja a nemrégiben távozó Giorgio Chiellini-t és Matthijs De Ligt-et. Valamint érkezett a klubhoz még Filip Kostić, Andrea Cambiaso, Paul Pogba és Ángel Di María, úgyhogy mindenféleképpen erősödött a keret. Már csak az a kérdés, szintet tud-e lépni a mutatott játékban Massimiliano Allegri csapata. Két szavazatot kapott még tőlünk az Inter, akikhez visszatért kölcsönben Romelu Lukaku, ez pedig mindenféleképpen biztató jelnek tűnik az elkövetkezendő szezonra.

A legjobb játékos

Két szavazatot kapott Paulo Dybala, akihez a nyár egyik legmegdöbbentőbb Serie A transzfere köthető, mégpedig, hogy az argentin válogatott játékos ingyen a Juventusból az AS Romába igazolt. Pár hónapja még úgy tűnt, hogy Dybala-t az Inter vagy a Milan fogja leigazolni, mivel a már akkor is szóba hozott Romának elvileg nem volt elég pénzügyi kerete állni az argentin fizetését. Végül ez a transzfer mégis sikerült, ezzel együtt pedig érdemes elmondani, hogy az AS Romának rég volt ilyesfajta sztár igazolása ezen a poszton.

Tőlünk pedig ketten is azt gondolják, hogy José Mourinho kezei alatt Dybala kiteljesedik és MVP címet nyer. Kristóf azonban az argentin támadó csapattársát, Nicolò Zaniolo-t jósolja erre címre. Az olasz támadó az előző szezonokban is meghatározó játékosa volt a “Farkasoknak”, és elképzelhető, hogy szintet fog lépni a következő szezonra, főleg Dybala hatására. Levi az Inter kulcsjátékosára, Marcelo Brozović-ra tette voksát. A horvát középpályás az előző szezonban megmutatta, hogy mekkora szükség van rá: nem nagyon működött az Inter játéka, mikor ő hiányzott (amellett, hogy amikor meg játszott, az egyik legkiemelkedőbb játékosa volt a ligának). Áron pedig a Juventushoz frissen érkező Paul Pogbára szavazott, aki talán hiányposztra érkezett a torinóiakhoz, úgyhogy nála is megvan a lehetőség a szintlépésre.

A gólkirály

Három szavazatot kapott tőlünk a Juventus csatára, Dušan Vlahović, aki az előző szezonban 24 gólt szerzett, csak Ciro Immobile előzte meg a góllövőlistán 27 találattal. Előre elárulom, hogy Immobile nem kapott tőlünk egy szavazatot sem, talán mert az olasz csatárnak hullámzó szezonjai vannak gólok tekintetében. Vlahović azonban még csak 24 éves, de egyelőre magabiztosan szállítja a gólokat, mivel rengetegszer lő kapura. Kristóf Lukakut jósolja a következő év gólkirályának, aki tavaly a Chelsea-ben nem termelt sok gólt,  nem is játszott jól, viszont a két Interes évében 23 és 24 találatot szerzett. Balázs pedig Paulo Dybala-ra tette a voksát, aki a gólokat tekintve legtermékenyebb szezonjában is “csak” 16 gólig jutott a bajnokságban, de Balázs azt gondolja hogy idén ez változni fog.

A legtöbb clean sheet

A 2021/22-es szezonban Mike Maignan kapujába 32 meccs közül 17-szer nem találtak be, tőlünk hárman is azt gondolják, hogy ez idén is így alakul és a francia kapus lesz ebben a mutatóban az első. Az előző szezonban egyébként a második a clean sheet listán az Inter hálóőre, Samir Handanović volt 37 meccsen 15 kapott gól nélküli mérkőzéssel. Idén nyáron érkezett azonban a milánói egyesülethez André Onana, akire tőlünk ketten is szavaztak. A fiatal, tehetséges kapus az Ajaxtól érkezett ingyen, hosszútávon majd Handanović helyére, a következő szezonban azonban az kérdés lesz, hogy mennyi szerepet fog kapni a bajnokságban.

Top 4

A Serie A-ban a legjobb négy csapat kerül be a Bajnokok Ligájába, az előző szériában az AC Milan, az Inter, a Napoli és a Juventus csapatai kerültek az első négy helyre. Mind az ötünk tippjeiben szerepelt a Milan, az Inter és a Juventus, mindhárom klub nagynak és viszonylag gazdagnak számít Olaszországban, úgyhogy ez a helyezés nekik szinte kötelező (más kérdés, hogy a Milan jó pár évben nem szerepelt a BL-ben). Négyen a nyáron részben újjáalakult és megerősített AS Romára szavaztak, amely öt év után vívhatja ki újra a BL-szereplést. Áron viszont bízik abban, hogy a Napoli jövőre is ott lesz a top 4-ben, a dél-olasz csapatot segítheti ezen cél elérésben az a pár fiatal és tehetséges játékos, akiket nyáron igazoltak.

Érdekes, hogy az Atalanta-ra egyikünk sem szavazott, pedig a bergamói csapat a tavalyi évet kivéve az elmúlt időszak folyamatos Bajnokok Ligája  szereplője volt (2020-ban még a negyeddöntőig is eljutottak). Viszont az előző szezont is elnézve, kezd úgy tűnni, hogy a Gasperini-féle Atalantának az igazán sikeres évei elmúltak, kép: football-italia.net

Kiesőjelöltek

A Serie A-ban a tizennyolcadik, tizenkilencedik és huszadik helyezett csapatok esnek ki, tavaly így búcsúzott a Cagliari, Genoa és a Venezia (ebből csak a Venezia volt frissen feljutó, így két “újonc” csapat bennmaradt). Az egyik ilyen “újonc” csapat a Salernitana, amelynek tavaly nagyon érdekes szezonja volt, de az utolsó fordulók nagy hajrájával sikerült kiharcolni a bennmaradást. Mégis Balázs, Kristóf és Áron is úgy gondolta közülünk, hogy idén ez a bravúr már nem fog sikerülni Davide Nicola együttesének. A másik tavaly feljutó, de mégis bennmaradó csapat az Empoli volt, a toszkán csapat két szavazatot kapott tőlünk mint kieső várományos, az esélyeiket pedig az sem segíti, hogy a nyáron fontosabb játékosok is távoztak a csapattól.

Négy voksot kapott az előző szezonban feljutó Cremonese is, akik 26 év után kerültek fel újra az olasz első osztályba. Illetve az előbb említett csapatokon kívül még három-három szavazatot kapott az újonnan feljutó Monza és az egy ideje már első osztályú Spezia együttese. Érdekesség, hogy a szintén újonc Leccére egy szavazat sem érkezett. Már csak azért is jó lenne, ha bent maradna a klub, mert így nőne a dél-olasz csapatok száma a Serie A-ban.

 A legjobb új játékos

Azt elárulom előre, hogy négyen az ötből Juventus játékosokra tettük le a voksunkat. A zebráknak sosem volt probléma, ha zsebükbe kellett nyúlni egy játékos miatt, idén nyáron sem volt ez másképp, mondjuk most inkább kevesebb pénzért, de okosan igazoltak. Balázs és Benedek is Ángel Di María-ra tette le voksát, a tapasztalt argentin szélső ingyen érkezett a PSG-től. Áron Paul Pogbára, aki szintén ingyen érkezett, Levi pedig Bremer-re szavazott, aki 40 millió euróért igazolt át a városi rivális egyesülethez. Kristóf a Milan új fiatal szerzeményére, Charles De Ketelaere-re szavazott, úgy gondolja, hogy majd ő lesz a Serie A “legjobb újonca”.

Meglepetéscsapat

A legtöbb szavazat (szám szerint három) az AS Roma csapatára érkezett, valószínűleg a sok remek érkező játékos miatt. Paulo Dybala-ról már volt szó, aki ingyen tette át székhelyét a fővárosba, de rajta kívül is voltak még érdekes transzferek a klubnál nyáron. A Lille-től érkezett a klubhoz 7 millió euróért Zeki Çelik. Egy jobbhátvéd mindenféleképpen kellett a keretbe, és a török válogatott játékos tökéletes választásnak tűnik. A középpályára érkezett Nemanja Matić (ingyen), Georginio Wijnaldum pedig kölcsönben fog a farkasoknál játszani, illetve érkezett egy jó cserekapus Mile Svilar személyében. Fontos távozónak mondható Mhitarján, aki az Interbe igazolt nemrégiben. Összegezvén megvan a potenciál a Romában, hogy a következő szezon meglepetéscsapata legyen.

Áron viszont másképp gondolta a dolgot és szerinte a Fiorentina fog meglepetést okozni számunkra az elkövetkezendő szériát tekintve. A firenzei klubtól már az előző szezonban is bravúrnak számított az, hogy Dušan Vlahović nélkül is kiharcolták az európai kupaszereplést (az Atalantát megelőzve). A potenciál bennük is megvan mindenesetre, főleg hogy ígéretes játékosokkal bővült és mélyült a keretük. Kristóf szerint a Sassuolo lesz a meglepetéscsapat a következő szezonban, a zöld-feketék az előző szezonokban is tisztességesen helytálltak és meg tudták lepni a nagy csapatokat is, de valahogy mégsem sikerült a középmezőnynél feljebb jutni. A következő szezonban az hátráltathatja őket a komolyabb célok elérésében, hogy két kulcsjátékosuk is távozott a nyáron Jérémie Boga és Gianluca Scamacca személyében, illetve megfelelő minőségű pótlás sem érkezett még.

Valóban ígéretesnek tűnik az AS Roma kerete, és tényleg óriási potenciál van bennük, hogy szintet lépjenek, illetve hogy meglepjenek minket a szereplésükkel. Az a nagy kérdés, hogy José Mourinho hogyan fogja menedzselni ezt a csapatot, hiszen nem idegen a portugál mestertől a különböző balhék és problémák kreálása, kép: jefebet.com

A legjobb edző

Balázs és Kristóf a Juventus mesterére, Massimiliano Allegrire tették le voksukat, az olasz edző már négy Serie A legjobb edző címet nyert, úgyhogy szerintük épp itt az ideje az ötödiket is megszereznie. Benedek és Áron azt gondolta, hogy José Mourinho fogja megnyerni ezt a díjat, ahhoz viszont az kell, hogy a Roma kupát nyerjen vagy benne legyen a top 4-ben. Levi pedig az Inter edzőjére, Simone Inzaghi-ra szavazott. Érdemes egyébként elmondani, hogy általában a legjobb edző díját a bajnok csapat mesterének szokták odaadni (de vannak kivételek: például Gasperini). Érdekesség, hogy a tavalyi bajnok edző és a legjobb edző díját elnyerő Stefano Pioli-ra nem adtunk egy szavazatot sem.

Plusz egy bátor tipp

Kristóf szerint a Napoli nem fog odaérni a Bajnokok Ligája szereplést érő helyek egyikére sem, az előző szezonban sikerült odaérni a harmadik helyre a dél-olasz csapatnak, viszont előtte két évig ez nem sikerült. Áron merész tippje az, hogy a Milan csatára, Zlatan Ibrahimović 10 gól felett fog teljesíteni a bajnokságban. Azért is számít ez bátornak, mert az előző szezonban sok szerep nem jutott neki a bajnok csapatban, mivel sérült is volt, de a következő szezonra ez hatványozottan igaz, hiszen érkezett egy potenciális versenytárs a pozíciójára De Ketelaere személyében, illetve a visszavonulás is felmerült a svéd sztárral kapcsolatban.

Benedek bátor tippje az, hogy az Inter legalább 10 pontot fog verni a másodikra. Levi pedig azt mondja, hogy Paul Pogba 10-nél kevesebb meccsen fog pályára lépni a bajnokságban a Juventus színeiben, mégpedig azért, mert nem műtteti meg a lábát a Vb miatt – szerinte ezért le fog sérülni és nem fog sokszor pályára lépni a Serie A-ban.

Tippjeink összegezve, hogy a szezon végén egyszerűbb legyen elővenni minket