Test és mozgás – amikor a képek életre kelnek

Soproni Szerkesztőség
A soproni Festőteremben nyílt meg Hainer István fotóművész kiállítása, amelyre mi is belátogattunk.

A folyamatos mozgás története

A hatalmas térben, 35 kiállított képen különféle mozgásformák jelennek meg:  a balett, a labdarúgás és az úszás. Ugyan különböző sportok, de mégis van bennük közös, mégpedig  az emberi teljesítmény és a mozgáskultúra. 

Alapvető az embernek ez a három mozgásforma. A labdajáték, a színházi világ leginkább a balettre alapozva, illetve a víz, ami folyamatos mozgásban van jelenti számomra a Test és Mozgás.“ – mondta Hainer István a témákat illetően.

(Kép: (Balról) Hainer István köszönti a látogatókat. (Jobbról) Majd Demcsák Ottó, Harangozó Gyula-díjas táncművész is beszédet mondott. – Készítette: Nagy Vanessza)

Az elmúlt 10 évben készült művek mindegyike egy-egy gondolatot, hangulatot örökít meg. Hainer István elmondása szerint együtt alkotnak komplex hatást, egységet. Ezért egyet sem tudna külön kiemelkedőnek nevezni.

Egyedülálló installáció

Valójában nem egy megszokott kiállítást láthatunk. A fényképeket nagyméretű, könnyed anyagra nyomtatták, amelyeket a plafonról lógattak a térbe, ezzel “mozgásba helyezve” azokat. A látogató a képek között nézelődve érzékelheti a lágy mozgolódást az ablakokon befújó szellőnek köszönhetően, miközben a hangaláfestés adja meg a teljes hangulatot. A folytonos mozgás és külső ingerek hatására pedig a fotók, mint fizikai tárgyak megszűnnek létezni, és térbeli élménnyé alakulnak.

“…Az ember feszegeti a határait, jobban bele tud mélyedni. Jobban át tudja érezni a másikét, ha így próbálja megmutatni a képeit.” – mesélte István.

Az installáció tehát egy egészen egyedi koncepció mentén valósult meg, így egy rendkívüli és egyedülálló tárlatot tekinthetünk meg. 

(Képek: Test és mozgás – Készítette: Nagy Vanessza)

Az egyedi és varászlatos tárlat egészen május 3-ig látogatható a soproni Festőteremben, 10 és 18 óra között mindennap, hétfői kivétellel.