Borítókép: Váradi Zsófia
„Tinder, Tinder, mondd meg nékem… Hát velem van a baj?”
– merül fel bennünk a költői kérdés minden egyes vállalhatatlanul kínos randi után. Azonban mégis túlságosan könnyen feledkezünk meg erről az agyzsibbasztó érzésről, és már folytatjuk is legszórakoztatóbb, egyben legtoxikusabb telefonos játékunkat: a jobbra-balra húzogatást. Persze tudjuk, és fejben mindig el is mantrázzuk, hogy a párkeresés ezen formájával nem éppen a sors által kijelölt oldalbordánkkal fog minket összefújni az okostelefon, mégis elkezdünk arról fantáziálni, hogy ez most talán más. Lehet, hogy életünk szerelme valóban az alváselemző és a Neptun ikonja közti applikáció egyik bugyrában vár minket. Végtére is, ha Herkules átúszta a Sztüx folyót Megaráért, akkor mi is végig tudunk ülni néhány pocsék randit a Nagy Ő-ért, nem? Nesze neked, Pech és Pánik!
A lényeg tehát: jobb más kárán tanulni – vagy éppenséggel kárörvendeni, nevetni, meghökkenni és együttérezni. Mi bizony még mindig nem akarunk tanulni egymás hibáiból: továbbra is boldogítjuk magunkat, és persze kedves olvasóinkat rémes és abszurd Tinder randijainkkal.
A randi guru hacker
Ez egy kb. két hónapos situationship elég kellemetlen befejezésének a története.
A fiú az e-mail fiókom feltörésével belépett a Facebook profilomba, és nézegette, kivel mit üzengetek. A dolog pikantériája, hogy én ezt azután realizáltam, hogy dobott engem, ugyanis sokat panaszkodott arra, hogy az exe többször is feltörte a fiókjait. Kiderült, hogy végig magáról beszélt!
Természetesen – ahogy az ilyenkor lenni szokott – drága ex-„nempasim” elkezdett mindenfélét ígérgetni meg hazudozni, amiket én valamiért szó nélkül be is kajáltam. Végül se szó, se beszéd, eltűnt. Később Instagramon láttam, hogy összejött újra a „pszichopata” exével, én meg ott maradtam egy feltört Facebook fiókkal, amihez az alapból használt e-mail címemet azóta sem tudom használni.
Bérmentes pszichológus
Egy sztori arról, hogyan voltam annyira naiv, hogy két találkozó alkalmával is ingyen pszichológussá váltam.
Nagyjából egy hete beszélgethettünk a sráccal, amikor megkérdezte, hogy lenne-e kedvem találkozni vele. Ismer egy nagyon jó cukrászdát, ahová szívesen elvinne. Persze igent mondtam, és meg is beszéltük a következő hét vasárnapját időpontnak.
Közeledve a naphoz megkérdezte, hogy akkor hol vegyen fel kocsival, de én nem igazán szeretek ismeretlen mellé kocsiba ülni, szóval visszakérdeztem, hogy mi lenne, ha csak ott találkoznák – bárhol is legyen az az ott –, merthogy ekkor még nem tudtam, melyik cukrészdába szeretne menni. Erre azt a választ kaptam, hogy az eléggé nehézkes lenne, mert nem Budapesten van a cukrászda. Végül beadtam a derekam, és megbeszéltük, hogy melyik metrómegállónál vegyen fel.
Az elején minden teljesen rendben működött, nagyon figyelmes volt és jót beszélgettünk a cukrászdában. Ezután felajánlotta, hogy ha már úgysem ismerem ezt a környéket, akkor kocsikázzunk egyet, aminek a végállomása végül egy elhagyatott reptér lett. Nagyon szép időnk volt, aminek következtében életem egyik legszebb naplementéjét láthattam aznap.
Egészen eddig a pontig én úgy voltam vele, hogy éppen életem legjobb első randiján vagyok. Később azonban a beszélgetés átcsapott részéről egy elég személyes témába, ugyanis elkezdett mesélni az exéről, aki megcsalta őt, és arról, hogy mennyire nem bízik meg az emberekben, mert mindenki hátba támadja. Én szépen végighallgattam, próbáltam lelkesítő(bb) válaszokat adni, de nemigen hagyott szóhoz jutni, aztán a végén lezárta annyival, hogy: „Veled olyan jó beszélgetni”!
Végül nagyon vegyes érzésekkel mentem haza, de úgy voltam vele, hogy oké, semmi gond… ő úgy érezte, jobb, ha ezt tudom már az elején. Aztán nem sokra rá megbeszéltünk egy újabb találkozót, ez alkalommal korcsolyázni mentünk. A randi megint jól indult, viszont amikor a korcsolyázás után beültünk a kocsiba és elindultunk (én azt hittem haza), azt mondta, mi lenne, ha kimennénk megint a reptérre. És ott kezdetét vette a második therapy session, ahol már nemcsak az utolsó exéről tudtam meg még több (kéretlen) információt, de az előtte lévő két exéről is. Egy ponton aztán leállítottam azzal, hogy a lakótársam kizárta magát a lakásból, szóval haza kell mennem. Nos, ezután nem beszéltünk többet.
Létezik még Happy End!
Én igazából elég sokáig Tindereztem, sok csalódás meg próbálkozás után viszont hirtelen, amikor már tényleg csak poénból meg unaloműzésből jártam fel az appra, matcheltem egy Antony nevű fiúval. Gondolkodtam sokáig, hogy behúzzam-e, de végül megtettem, és milyen jól tettem!
Érdekes témákat dobott fel nekem, amikre szívesen írtam vissza. Ezek a kérdések végre nem fulladtak ki a „szia, mizu”-nál. Ez tavaly januárban történt. Ekkortájt pont Berlinbe mentem a barátnőimmel, és az utazás alatt igazából egyik este sem aludtam, mert minden nap hajnalig beszélgettünk.
Amikor hazaértünk, elmentünk találkozni, mert úgy éreztem, vele tényleg érdemes, és zseniálisan sikerült a randi is! Egyből egymásra hangolódtunk, jót beszélgettünk és külsőre is nagyon tetszett. Végül úgy alakult, hogy augusztusban együtt költöztünk fel Budapestre, azóta is együtt lakunk és minden szuper! Néha magam is nehezen hiszem el, hogy mindez a Tinderről indult.
