Borítókép: maslapossag.hu
A világ, amelybe belecsöppensz
„Az emberi lény az oka minden rossznak e világban. Saját magunk vírusai vagyunk.”
A történet egy halálos vírussal indít, amely közvetlenül az állatokat támadja, így közvetve az embereket is. Mivel a gyors lefolyású, gyilkos betegségre nincs gyógyír, így az emberek hamar cselekszenek: haszonállattól a házikedvencig, elefánttól az ebig és a kiscicáig minden állatot kiirtanak és eltörölnek a föld színéről. A könyv sztorija tökéletesen illeszkedne a Black Mirror egy epizódjába.
A történet fő konfliktusa, hogy a társadalom nem hajlandó alkalmazkodni a húsmentes életmódhoz. Az emberek fellázadnak, a kormányok pedig drasztikus döntéssel próbálják csillapítani a kialakult lázongásokat: engedélyezik az emberi hús felhasználását, tenyésztését, szaporítását, vágását és feldolgozását.
„… a hús az hús, mindegy, honnan származik.”
Ez sült ki
A történet főszereplője Marcos Tejo, egy gyermekét eltemetett férfi, aki az életből már teljesen kiábrándult, a „húsiparban” pedig egy viszonylag befolyásos karakter. Egy tipikus hivatalnok, a húsfeldolgozó vállalat igazgatójának jobbkeze.
„Mert a gyűlölet erőt ad ahhoz, hogy tovább folytassuk, fenntartja a törékeny egyensúlyt, összeszövi a szálakat, hogy az üresség ne tudjon mindent betölteni. Ő is szeretne utálni valakit a fia halála miatt. De mégis kit lehetne okolni egy bölcsőhalál miatt? Igyekezett Istenre kenni, de nem hisz Istenben. Igyekezett az egész emberiséget utálni, amiért ilyen törékeny és röpke életű az ember, de ezt sem tudta fenntartani, mert ha mindenkit utálunk, az nagyjából olyan, mintha senkit sem utálnánk.”
Az írónő már a könyv elején sem kímél minket, Tejo szemszögéből mutatja be az „egyedek” – merthogy a fogyasztásra szánt személyeket tilos embernek szólítani; helyes megnevezésük: hús, termék – feldolgozását. Olvasóként végighaladunk az összes állomáson, az elkábítástól egészen a kizsigerelésig. A könyv ezen része gyomorforgató, elolvasását tehát kizárólag erős idegzetűeknek ajánljuk!
Bár Tejo lelke a vállalatot illeti meg, maga is kritikusan tekint a kialakult helyzetre. Egy nap azonban ajándékba kap egy fogyasztásra tenyésztett nőstényt. A férfi eleinte nem igazán tudja, hogy mihez kezdjen ezzel a morbid ajándékkal, de mivel szabadon nem engedheti, rabszolgát pedig nem csinálhat belőle, inkább bezárja a melléképületbe.
„A rabszolgatartás tilos. Emlékszik egy család esetére, akiket feljelentettek és bíróság elé állítottak, mert tíz nőstény dolgozott náluk egy titkos műhelyben. Meg voltak billogozva. Egy tenyészetben vették őket, majd betanították a munkára. A Városi Vágóhídon dolgozták fel őket. A nőstények és a család is különleges hússá változtak. A sajtó hetekig cikkezett a dologról. Még most is emlékszik, hogy ismétlődött folyton a közvéleményt sokkoló mondat: »A rabszolgatartás barbár dolog«.”
Tekintve, hogy az egyed tenyészetben lett kinevelve, nehéz őt leszoktatni primitív szokásairól. Emellett kommunikációs korlátok is fellépnek a két szereplő között, ugyanis a fogyasztásra szántaknak még gyermekkorban eltávolítják a hangszálaikat, hogy ne okozzanak kellemetlenséget és rossz közérzetet a húsfeldolgozók alkalmazottainak körében.
A civilizációs különbségek ellenére a férfi mégis közelebb kerül a nőstényhez. Idővel beleszeret, a történet pedig ezen a ponton kezd igazán izgalmassá válni.
A társadalomnak az alábbi szabályokat kell betartania a „termékekkel” szemben:
- Tilos a terméket rabszolgasorba állítani
- Tilos a terméket embernek nevezni
- Tilos a terméket emberként kezelni
- Tilos a termékkel fajtalankodni
Ha valaki megszegi a szabályok valamelyikét, az könnyedén a Városi Vágóhídon találhatja magát. Mivel a főszereplő Tejo állandó nemi aktust folytat újdonsült szerelmével, ruháztatja, embereknek szánt ételhez juttatja és megismerteti a modern technika vívmányaival, ő maga is bűnözővé válik. A lebukás veszélye állandó, elmenekülni sajnos lehetetlen. A gyengéd érzelmek következtében viszont Tejo teljesen leszokik a kannibál életmódról, agymosott nővére előtt pedig nyíltan kritizálja a fogyasztó társadalom barbárságát.
A legalizált kannibalizmus következményei
Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a szóban forgó groteszk disztópia a mai kapitalista társadalmat kritizálja. Górcső alá kerül a túlfogyasztás, a katasztrófaturizmus és a döntéshozók befolyása a társadalomra.
Agustina Bazterrica világa nagyon elborzasztó, a könyv sorai könnyed émelygést okozhatnak az olvasóban. Az írónő – bár csak érintőlegesen, de – felhívja a figyelmet arra, hogy milyen lehetséges következményei lennének a legalizált kannibalizmusnak. Amit a könyv elsősorban kifejt, az a feketepiacon történő húskereskedelem, illetve a temetkezések átalakulása.
„Tudom, hogy amikor meghalok, valaki majd eladja a húsomat a feketepiacon, az egyik távoli és borzalmas rokonom. Ezért dohányzom és iszom, hogy keserű legyen a húsom, és senki se lelje élvezetét a halálomban.”
Főszereplőnk, Tejo részben azért egy érzelmileg teljesen megtört ember, mert a feleségével együtt végig kellett néznie a kisbabája elhamvasztását. Ugyanis a feketepiac állandó aktivitása miatt az elhunyt egy szerettének igazolnia kell a holttest hamvasztásának sikerességét. Hagyományos elföldelésre már nincs mód és kereslet, mert az elhantolt testeket kiássák és eladják, fogyasztási céllal. Tejot ezután a felesége is elhagyta, aki mentálisan összeroppanva visszamenekült a szülői házba, így a férfi nem tudott kivel osztozni a gyászban.
Mi sült félre?
Bár a könyv egy izgalmas alapötletből dolgozik, a történetből hiányoznak az árnyalatok. Egy kifestőkönyv önmagában is értékelhető, de sokkal szebb, ha azt kitöltik és a lapok megtelnek színekkel.
Agustina karakterei mindössze porhüvelyként szolgálnak a történetben. Nincs bennük élet vagy önálló gondolat és hiányoznak a fűszeres beszélgetések, így az események teltével nem tudunk izgulni senkiért sem. Nincsenek valódi konfliktusok és megoldások. És bár az írónő tartogatott számunkra egy csattanót, a könyv vége elkapkodott, a katarzisnak szánt jelenet pedig annyira rövid és összecsapott lett, hogy a rá helyezett hangsúly az oldalak lapozgatásával elpárolgott az éterbe. Arról nem is beszélve, hogy Tejo korábbi életét ismerve az említett csavar teljesen kiszámítható.
Ez a könyv összességében olyan, mint egy fesztiválon vásárolt gyros. Drága, cserébe jól néz ki róla a kép a menülapon. Azonban mikor beleharapsz, rá kell jönnöd, hogy a hús félig nyers maradt, a további töltelék zöldséget pedig csúnyán kispórolták. Röviden: ez a könyv egy töltelék nélküli fesztivál gyros.
„Nem értem, miért találjuk vonzónak egy személy mosolyát. Amikor szélesen elmosolyodunk, kimutatjuk a csontvázunkat.”
