Borítókép: szofisztikaltmacska.hu
„Attól a pillanattól fogva, hogy elménkben gyökeret ver az első emlék, megszűnünk időrendben érezni, gondolkodni, s ezután ugyanannyira élünk abban, ami már elmúlt, mint ami most van.”
Számomra az Ásta volt az első könyv, amelyet elolvastam az írótól – nagyon meghatározó élményként maradt meg, szinte azonnal az egyik kedvenc olvasmányommá vált.
Nehéz összefoglalni, hogy pontosan miről is szól a regény, mivel annyi történetet és sorsot megismerünk általa. Az biztos, hogy a középpontban a címadó Ásta áll, hozzá kapcsolódik minden szereplő. Az ő életét az elejétől szinte a végéig nyomon kísérhetjük, az események azonban nem lineárisan követik egymást, ezért néha kicsit nehéz értelmezni, hogy éppen hol járunk az időben. A regény eleje az 1950-es években játszódik, Izlandon. A történet három szálon fut: először a mindentudó elbeszélővel találkozunk, aki elmeséli Ásta élettörténetét, de közben a megírás folyamatába is betekintést nyerhetünk. Ezzel párhuzamosan Ásta haldokló apja, Sigvaldi szemszögét is látjuk, aki halála előtt számot vet az életével, és annak eseményeivel. Az ő visszaemlékezéseiből ismerjük meg lánya gyermekkorát. A harmadik nézőpontban a már idős Ásta leveleit olvashatjuk, amelyeket eltűnt szeretőjének ír.
Ásta élete nehézségektől hemzseg, sorsa sokszor kilátástalannak tűnik. Édesanyja hamar elhagyja őket, édesapja pedig egyedül nem tudja ellátni, ezért egy idősebb nő gondjaira bízza őt, nővére pedig egy másik családhoz kerül. Tizenöt évesen a Nyugati-fjordokba küldik a nyárra, mert problémás kamasznak tartják. Ez a pár hónap örökre megváltoztatja, és egész élete során végigkíséri. Amikor pedig visszatér Reykjavíkba, már semmi sem olyan, mint azelőtt.
Utazás Stefánsson-módra
Stefánsson könyvei (és főleg az Ásta) olyanok, mint egy hosszú utazás. Az elején még nem látjuk a célt, és miközben olvassuk sokszor nem értjük, hogy az események, az emberek hogyan fognak kapcsolódni egymáshoz. Olyan, mint a mellettünk elsuhanó táj utazás közben: felvillanó képkockák. A végére azonban minden összeáll és a helyére kerül; de ha nem, az sem baj, mert nem is feltétlenül a cselekmény a legfontosabb a regényben, inkább a gondolatok, érzések amelyeket a szereplők megfogalmaznak, közvetítenek.
Nagyon sokat tanulhatunk ebből a könyvből, hiszen annyi mély témát világít meg, és helyez más perspektívába. Hogy pár példát említsek: szó van benne szerelemről, szenvedélyről, barátságról, családi kapcsolatokról, megcsalásról, halálról, nyomorról és alkoholizmusról. Nagyon különböző embereket és életfelfogásokat ismerhetünk meg általa. Nem utolsósorban a regény tele van olyan mondatokkal, amelyek nagyon sokáig velem maradtak, miután olvastam őket, ezért legszívesebben az egész könyvet idézném.
Élet Izlandon
Eddig Stefánsson összes könyve Izlandon játszódott. Nem véletlenül, hiszen a szerző maga is izlandi, ezért mindent tud erről a csodálatos, ám sokszor zord és nehéz életkörülményeket tartogató országról. A természet jó és rossz oldala is megjelenik a regényben – néha a sarki fényben és lenyűgöző tájakban gyönyörködnek a szereplők, azonban amikor Ástát a Nyugati-fjordokba küldik, látjuk, hogy vidéken mennyire nehéz az élet, mennyire ki vannak szolgáltatva a természetnek az emberek: „Mikor be kell hordani a szénát, akkor be kell hordani a szénát. Boldogság, bánat, egyenesség, árulás, a nyugati kultúra filozófiai rendszere, a matematika legújabb felfedezései – söpörjük csak mindezt félre. A széna az széna, a tél pedig hosszú. Izland története mindenekelőtt – de legutolsósorban is – fáradhatatlan küzdelem annak érdekében, hogy a széna még eső előtt be legyen hordva.”
Ha még a kemény tél nem lenne elég, az egymástól távol eső tanyákon élő embereknek a magánnyal és egyhangúsággal is szembe kell nézniük. Sokszor teljesen el vannak vágva a külvilágtól, csak egymásra számíthatnak. Ilyenkor nem fér bele a széthúzás vagy a veszekedés; össze kell fogniuk, hogy túléljenek.
Amit a könyv ad
Szeretek Stefánssontól olvasni, mert szinte garantált, hogy találkozom nála olyan gondolatokkal, amelyek számomra újak, és valami pluszt tudnak adni. Az Ástát a három különböző cselekményszál miatt néha nehéz olvasni, mivel előfordul, hogy az egyik nagyon felkelti az érdeklődésemet, és olvasnám tovább, de nem lehet, mert már átváltottunk a másikra.
Ennek ellenére megéri kivárni és időt adni a könyvnek. Olyan szereplőkkel találkozhatunk, akik bár sokat hibáznak, éppen ezért nagyon szerethetőek, és akár könnyen magunkra is ismerhetünk bennük. Nem érzem túlzásnak azt mondani, hogy Jón Kalman Stefánsson regényei megváltoztatnak – másképpen tekintek az életre, miután elolvastam egy-egy művét.
