Borítókép: Váralja Akusztik
Hogyan jött az igény, hogy létrehozzátok a Váralja a Akusztik fesztivált?
Hárman csináljuk a fesztivált, abból ketten boldogkőváraljaiak vagyunk. Nagyon szeretjük a falut, van egy lokalitás-szellemiségünk, sokra tartjuk a település értékeit. Emellett van némi rutinunk a zeneiparban mint előadók, zenefogyasztók, illetve rendezvényszervezők, egyikünk zenei menedzserként dolgozik. Így adta az ötlet magát, hogy amellett, hogy Budapesten tevékenykedünk, a megszerzett tapasztalatokat kamatoztassuk a végeken – Boldogkőváralján, a szülőfalunkban, aminek nagyon jók a képességei és adottságai.
Mit tartasz a fesztiválszervezés legnehezebb feladatának?
A munkaelosztás a legfontosabb, és talán a legnehezebb is. Azt gondolom, hogy személyenként mindenkinek vannak olyan képességei, amiket nagyon jól tud kamatoztatni, persze hiányosságai is. De hogyha a hiányosságai kompenzálására vannak egyéb partnerei a csapatban, akkor semmi nem okoz gondot. Nyilván a helyszínen rengetegen segítenek építkezésben, lebontásban, mindenféle technikai részletben, de ez egy mini fesztivál, lényegében három emberként csináljuk a szervezői, előzetes munkálatokat. Én nem tudnám csinálni azt a rengeteg telefonálást, e-mailezést, ügyintézést, amit a barátom abszolút jól lebonyolít. Olyan grafikai, vizuális skilljeim sincsenek, mint a harmadik tagnak, aki ezzel foglalkozik. Én vagyok elsősorban az, aki a fesztiválnak az úgynevezett ideológiájával, tartalmával foglalkozom, az elméletet és a koncepciót megalapozva. Így, hogy van egy jó csapat, aminek minden tagjának megvannak a maga speciális képességei, nincs probléma. De hogyha ez a csapat nem állna fönn, akkor valószínűleg csupa kényelmetlenséggel szembesülnénk.
Melyik a legélvezetesebb pontja a fesztiválszervezésnek?
Nyilván a fesztivál maga, amikor mindenféle előzetes elképzelés, fantázia, meg vízió megvalósul. Hozzzáteszem, nekünk az előkészület is egy gyönyörű kreatív folyamat. Ott van a helyszín. Ez egy tisztás, mindenféle erdei részlettel, amiket kidíszítünk, dekorálunk, különböző útvonalakat hozunk létre. A színpadok felépítése sem hagyományos. A tisztásról egy benyúló völgyszerű mélyedés végén alakítottuk ki a Szabad Színpadot, nagyon különlegesre sikerült. Számos pozitív visszajelzést kaptunk, szerettek rajta játszani. Jobbról-balról is, különböző függőágyakból, kuckókból lehet figyelni a koncertet. Nem az van, hogy beállsz egy emelvény elé és próbálsz a koncerthez méltón mozogni, hanem lehet feküdni, vagy bármilyen tetszőleges mozgásformában jelen lenni a koncerten és a természetben, ugyanis ez a színpad teljesen a fák alatt helyezkedik el. A másik nagyobb színpadunk is elég különleges, ez a kiépített táncházszerű csűr a legfontosabb adottsága a Téka Tábor helyszínének, ahol a rendezvényt tartjuk.
Most is említetted, hogy ez egy mini fesztivál. Mit tartasz az előnyeinek és a hátrányainak egy nagyobb fesztiválhoz képest?
Előnynek mindenképpen azt, hogy személyes. A bizalmi alap – ami nagyon fontos egy fesztiválon -, jobban ki tud alakulni, ha kevesebben vagyunk. Én mindig a kis fesztiváloknak voltam a szerelmese, a vidéki fesztiváloknak, amiknek a díszlete a természet. Nekem ezek a legotthonosabb rendezvények, nyilván ilyet akartam csinálni én is.
Egy kis fesztiválnak szerintem még az is fontos része, hogy hierarchikusan nincsenek nagy különbségek, nálunk ez kifejezetten cél. A popzenének az illúzióit, technikai elemeit kibontjuk az előadók alól, erre nagyon sok gesztus van. Sokkal intimebb az előadó és közönség közötti kapcsolat ebben a természetközeli kontextusban. A Szabad Színpadon van egy olyan programunk, amely során egy hangtechnikussal és egy gitárral, illetve mikrofonnal várják a közönségből azokat az embereket, akik szívesen elénekelnének egy dalt. Itt is az látszódik, hogy nem akarunk különbséget tenni a zenész és a közönség között.
A popzenének az a része, hogy van egy kiemelt sztárunk, akiért rajongunk és aki megközelíthetetlen – ez inkább elidegenít minket a zenétől. Hogyha ezeket a sztárokat lehozzuk egy szintre, a „mi szintünkre” úgymond, vagy mi lépünk fel hozzájuk, vagy találkozunk félúton, akkor visszatalálhatunk a zenei gyökereinkhez. Lehet, hogy elkezdünk megint énekelni, a zenével jobban együtt mozogni, és nem pedig csak bálványozni olyan produkciókat, amelyek arra hivatottak, hogy elhitessék, ez valami megismételhetetlen varázslat.
Egy mini fesztiválon könnyebben hozzájut az ember azokhoz a lokális gasztro és zenei kínálatokhoz, amik a nagy fesztiválokra nem kerülnek be a nagy számok törvénye alapján. Ott általában maximalizáltan gondolkodnak a kínálatnak minden szegmenséről. Egy nagyobb fesztiválon az ember elmegy a legnevesebb előadó koncertjére, és nincs ideje azokra az egyébként nagyon értékes mini projekteknek a megfigyelésére, megtapasztalására, ami nálunk a főműsoridő.
Szerinted mitől lesz igazán emlékezetes egy fesztivál?
Az emberektől, ebben biztos vagyok. A művészet, a környezet, a kontextus mind arra szolgál, hogy otthon érezd magad, és hogy az emberekkel, akik a környezetben vannak, legyen egy lelki együttállásotok. Személyesen, amikor én hazamegyek egy fesztiválról, mindig a közösségi élmény extázisát érzem még napokig, és csak azután a művészeti értéket. Voltam már hatalmas produkciókon úgy, hogy imádtam magát a művészetet, de nem volt az a nagy közösségi összeborulás, mindenkinek privát élménye volt a rendezvényről. Számomra inkább az az elsőrangú, hogy a művészeten keresztül meglásd a környezetedben lévő embereket.
Ti milyen szempontok alapján állítjátok össze a fellépők listáját?
Van az akusztikus ökológia mint tudományág, ami azt feltételezi, hogy minden helynek van egy hangélménye. Innen jött a fesztivál szlogenje is: „a természet akusztikája”. Azokat az előadókat keressük, akikről azt gondoljuk, hogy harmonizálnak ezzel a környezettel, ezzel a helyszínnel, ezzel az eredeti hangélménnyel. Kik azok az előadók, akik szerintünk rá tudnak kapcsolódni a Váralja-élményre. A lokalitás szellemisége abszolút bennünk van. Nem a zenekaroknak kerestünk helyet, hanem a helyhez kerestünk zenekarokat. Feltörekvő előadókkal próbálunk együttműködni, szerencsére nagyon sok ilyet ismerünk. Nyilván ehhez Budapesten kell lenni, mert Budapestnek van egy olyan zenei kultúrája, ami kidolgoz magából ilyen előadókat.
Fontos nekünk, hogy az előadók sajátjuknak érezzék a fesztivált. Nem arról van szó, hogy leteszünk egy összeget, és akkor gyertek, játszátok el a bejáratott line-up-ot, hanem felvázoljuk, miről szól a fesztivál, milyen kultúrmissziója van, ők ehhez tudnak-e kapcsolódni. És ha igen, akkor úgy jöjjenek el, hogy ez nem egy a sok közül, hanem itt már magához az akusztikus hangszereléshez, a helyhez és sok minden máshoz alkalmazkodni kell, ami szerintem nagyon hálás, bármilyen előadót nézünk. Ez a kísérleti jelleg sok mindent kihoz az előadókból.
Azzal, hogy lebontjuk a stílusbeli meghatározottságokat és technikai elemeket, egy közös nevezőre kerül az összes fellépő. Tehát bármilyen szubkultúrából hozhatnánk előadókat, a feltevés szerint ez kiadna egy olyan közös alapot, ami a Váralja Akusztik maga, és ami könnyen befogadható.
Minden napra van egyébként egy-egy kiemelt szereplőnk, akiket szerintem már széles körben ismernek. Ez pénteki napon Agócs Marci, az Aurevoir-féle világ, de lehet, hogy sokaknak inkább Co Lee az, aki nagy durranást jelent aznap. Szombaton Odett, aki abszolút popzenei kultúra, vasárnap meg a Bohemian Betyars lesz. Tehát igyekeztünk mindegyik naphoz csatolni egy-egy headlinert.
Már kitértél rá, hogy számotokra nagyon fontos a természetközeliség. Egy kicsit bővebben kifejtenéd, hogy ez a fesztivál kapcsán mit jelent pontosan?
Egyszerűen szeretünk a természetben lenni. Vidéki gyerekek vagyunk, mi, akik szervezzük. De a városi életmód is ezt erősíti, a betondzsungel élményét időszakosan muszáj kompenzálni. Az embernek természetes igénye, hogy időt töltsön el a zöldben. Igazából erről van szó, nem szőnék bele semmilyen ökológiai missziót, hogy nagyon zöldek vagyunk, mert nem gondolom, hogy ehhez még nagyon hozzá tudnánk tenni.
Inkább arról van szó, hogy értelmet adjunk a vidéki helyszíneknek, olyan helyszíneknek, ahol nem összpontosul túl sok minden. Boldogkőváralja sem túl érdekes, ha felületesek vagyunk. Viszont ezzel, hogy csinálunk egy fesztivált ezen a helyszínen, az ember talán elmélyül egy kicsikét jobban a természetben, megtanul észrevenni olyan nüanszokat, amelyek aztán odakötik a helyszínhez. Létrehozunk egy érzelmi viszonyulást a helyhez, a természethez a programjainkkal. Ez a legfontosabb, ebből indul ki aztán mindenféle ökológiai mozgalom. Az ember észreveszi, hogy minden helynek van szelleme, és arra rá tud kapcsolódni, rá tud hangolódni, és jól tudja magát érezni olyan természetes közegben, ahol éppen nincsen McDonald’s, nincsenek turisták meg villongó helyszínek. Ha az embernek van képessége arra, hogy észrevegye, mégis mit rejt a vidék, a természet, egy-egy Isten háta mögötti falucska, nagyon sokat nyer vele.
Mivel tűnik ki a Váralja Akusztik a többi fesztivál közül?
Három dolog. A stílusfüggetlenség, az akusztikus zenei koncepció, ami az ars poeticája a fesztiválnak. Minden műfaj visszabontása kísérő hangszerre és az ének dallamára, ami már univerzális és egyetemes, mindenki számára befogadható zenei élményt nyújt. Ha a technikai eszközöket redukáljuk, akkor a dal tartalma kerül fókuszba, lecsupaszítva, mindentől mentesen. Szokták mondani, hogy akkor derül ki, hogy jó-e egy dal, hogyha egy szál gitárral is jól működik. Minket pontosan ez érdekel az összes előadónál.
Fontos az, hogy otthon vagyunk a könnyűzenei feltörekvői szférában. Élőzenei szférában, még hozzátenném. Azt hiszem a Bánkitó szlogenje, hogy gyere el hozzánk, és meghallgathatod a holnap hangjait. Azt nem tudom, hogy a nálunk játszó zenekarokból mi lesz később, de most nagyon jók. És nagyon alaposan ismerünk minden előadót, aki eljön hozzánk. Úgyhogy van egy minőségi garancia, amit mi állunk mint szervezők, mint akik ugyancsak zenéltek, zenélnek, és ugyancsak benne voltak, benne vannak ebben a közegben. Sok fesztiválon nem mernek a feltörekvőkre építeni, mert nem ismerik őket, nincs meg az a garancialitás, amit mondjuk egy jó branddel lehet a piacon biztosítani. A Váralja Akusztik esetében mi álljuk a minőséggaranciát, nem a lejátszási mutatók – azáltal, hogy ismerjük az előadókat, kapcsolatban vagyunk velük és nagyon szeretjük őket.
És a harmadik a természet akusztikája. Én például voltam olyan fesztiválokon, ahol azt éreztem, hogy benne vagyunk a természetben teljesen, de a zene meg a művészet egyáltalán nem tükrözi azt. Sőt, majdnem, hogy teljesen ellentmond neki. A környezettel kapcsolatban egy nagyon harmonikus viszonyt képzel el a fesztivál művészeti szinten is, illetve a tevékenységek és programok szintjén.
Mi az a három dolog, amivel mindenképp gazdagabb lesz az, aki ellátogat Boldogkőváraljára augusztus végén?
Három élményfaktora van szerintem az egésznek. A művészeti élmény: megismerhet olyan előadókat, akikkel egyébként valószínűleg még nem találkozott előtte. A közösségi élmény: egy nagyon intim, bizalmas, befogadó közeg, aki rá van hangolódva a helyszínre. Illetve a tájélmény. A helyszínre irányítja a reflektorfényt igazából minden, hogy vegyük észre, milyen különleges, egyedülállóan szép helyen vagyunk. Hogyha valamelyik délután vagy napközben picikét összeszedi magát az ember, és elmegy a Tokaji borvidékre, megnézi a Zemplénnek egyéb kővárait, Regécet, Füzért illetve a Kéktúra útvonalára esetleg rácsatlakozik, felfedez a környéken számtalan más csodálatos falut, akkor egy fantasztikus tájélménnyel gazdagodik.
Ha szívesen részt vennél a fesztiválon vagy csak további információkra lennél kíváncsi, látogass el a Váralja Akusztik weboldalára, keresd fel a Facebook-eseményt, illetve mindenképp kövesd be őket Facebookon és Instagramon!
