Borítókép: facebook.com
Bár a társadalmi egyenlőtlenség, az éles vagyoni különbségekből fakadó visszásságok évtizedek óta a mozgókép kedvelt témái közé tartoznak, mégis mintha ez a problémakör sajátos reneszánszát élné napjainkban. A közelmúlt filmjei és sorozatai közül számtalan kiemelkedő példa illeszthető ide, mint a nyílt gúnnyal és kritikus attitűddel operáló A szomorúság háromszöge című szatíra vagy az HBO saját gyártású szériája, a tragikus és komikus stílusjegyeket egyaránt hordozó A Fehér Lótusz. Kiváltképp gyakorta felbukkanó témakör ez a dél-koreai produktumokban, elég csak az Oscar-díjas Élősködőkre vagy a nagy népszerűségnek örvendő Squid Game-re gondolni. Aligha véletlen ez. Úgy tűnik a koreai társadalom nagyfokú érzékenységet mutat a globális kapitalizmus, valamint a fogyasztói társadalom működésmechanizmusából fakadó problémák iránt. Ennek egy újabb szemléltető jele a Balhé, mely bár amerikai produkció, ugyanakkor az alkotógárda nagy részét koreai személyek képezik, így legalább annyira tekinthető koreai sorozatnak, mint amerikainak.
A Balhé cselekménye egy egészen apró malőrből eszkalálódik totális hadszíntérré. Két autósofőr, Amy (Ali Wong) és Danny (Steven Yeun) egy rosszkor elkövetett tolatási kísérlet, egy erre adott mogorva reakció és egy intenzív autós üldözés formájában elkövetett ellenreakció következtében válnak egymás nemezisévé. A főszereplők könnyedén túltehetnék magukat az eseten, élhetnék tovább az életüket, ehelyett azonban tovább mélyítik a konfliktust. Innentől kezdve annak lehetünk szemtanúi, ahogy a két karakter – miközben saját élete problémáit igyekszik eszközölni – minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy megnehezítse a másik fél dolgát. De vajon honnan ez a hatalmas és misztikus gyűlölet, kik ők valójában felöltött maszkjaik mögött, illetve hogyan lehetnek egyszerre haragosai és megszállottjai egymásnak?
A társadalmi egyenlőtlenség témája a két szereplő élethelyzetének ellentétével válik fókuszponttá. Míg Danny önjelölt vállalkozóként igyekszik bármilyen munkát elvállalva pénzhez jutni, és ezzel megteremteni önmaga és családja számára a biztos egzisztenciát, addig Amy sikeres karriert tudhat magáénak egy jövedelmező növénybolt vezetőjeként. A társadalmi szembenállás ellenére lélektani helyzetük aligha lehetne hasonlóbb. Amellett, hogy rengeteg zaklatottságot, szorongást, illetve dühöt halmoznak fel napról napra munkájuk és magánéletük problémái okán, mindketten krízis-élményként érzékelik élethelyzetüket. Míg Danny már a legelső epizód során öngyilkossági kísérletet hajt végre a sikertelenség miatt, addig Amy önmagával viaskodik és arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon megéri-e a nagy siker, ha képtelen élvezni az életét? Ennek ismeretében már nem olyan meglepő a másik fél iránti gyűlölet, hiszen nem csupán frusztrációjuk levezetéséhez találnak módot bosszúhadjáratukkal, hanem a saját hibáik miatt érzett önharag számára is elhárító mechanizmusra lelnek.
A sorozat legnagyobb erénye az, hogy az anyagi különbségek kényes témájáról nem didaktikusan, leegyszerűsítve értekezik, hanem komplex jelenségként kezelve, feltárva annak mélységeit. Az elmúlt idők antikapitalista, társadalomelméleti írásműveinek remek illusztrációjaként szolgál a sorozat megannyi aspektusa. Az Amy és Danny közötti ellentétből például könnyedén kiolvasható Mark Fisher Kapitalista realizmus című művének azon megállapítása, hogy napjainkban „az antagonizmus többé nem kívül, az osztályok közti érdekharcban, hanem belül, a dolgozó pszichéjében zajlik.” Ennek értelmében a Balhé a polarizált, karrierista társadalomképről közvetetten, az egyének szintje felől tudósít.
Szintén jól azonosíthatóak Byung-Chul Han teoretikai munkásságának tézisei. Ilyen például az önkizsákmányolás ördögi köre, melyből a főszereplők képtelenek szabadulni. Han ennek közegeként ír a pozitivitás társadalmáról, arról a helyről, ahol „a szabadságot nem elnyomják, hanem kizsákmányolják.” A pozitivitás társadalma azzal mérgezi résztvevőit, hogy nem teremti meg a negativitás megélésének lehetőségét, helyette a fájdalom, a csalódottság és a feszélyezettség elnyomására bíztat. Ennek okán a sorozat legbizarrabb és legmegrendítőbb vonása, hogy a főszereplők számára a gyűlölet elmélyítése, a harag folytonos korbácsolása az intimitás tapasztalatának egyetlen stratégiájává válik. A kölcsönös megvetés ellenére képtelenek elszakadni, hiszen boldogságuk és elégedettségük legfőbb forrását jelentik egymásnak. Anélkül, hogy spoilereznék, a sorozat végkifejlete egyszerre példázata annak, hogy miképpen képezhető meg a burkoltan erőszak-orientált társadalmi normatívákkal való szembenállás, valamint annak, hogy hogyan nyerheti vissza önmagát az intimitás az agresszivitástól.
Ez már önmagában elegendő egy rendkívül erős alkotáshoz, azonban a Balhé nem elégszik meg ennyivel, hiszen a jelenkor számtalan egyéb problémáját is vizsgálata tárgyává teszi. A sorozatban górcső alá kerül az etnikum, a vallás és a beilleszkedés témája, megjelenik a gender és a párkapcsolati szerephelyzetek kérdésköre, szó esik a pornóipar visszásságairól, valamint a kortárs képző- és gasztroművészet szélhámosságáról. Mindez csak néhány a sok közül, mivel a Balhé közel kimeríthetetlen forrása a komplex és kritikus diskurzusoknak. Annak ellenére, hogy igencsak nehéz témákat boncolgat, a sorozat tele van humorral és iróniával. Újabb példája annak, hogy a korszellemhez remekül illeszthető a dramedy műfaja, mely súlyossága ellenére nem fogyaszthatatlan, komikus vonásai ellenére pedig nem komolyanvehetetlen.
A Balhé tűpontos látlelet a jelenünkről. Feszes tempójú, elgondolkodtató és szórakoztató, ezen felül pedig minden összetevője a lehető legmagasabb minőségben van kivitelezve. Kihagyhatatlan alkotása az évnek, megtekintése után pedig érdemes elmerengeni az utolsó epizód címével utalt Jung idézeten: „az ember nem azáltal világosodik meg, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget.”
