Borítókép: Grafika – Lövei Laura, a megjelenített képeket készítették – Rodler Lili, Marosfai Ádám és Czimber Márk
Van az a híres szállóige, hogy „Rómát sem egy nap alatt építették”, hát bizony öt nap is kevésnek bizonyult, hogy mindent magunkba szívhassunk, amit a város kínált. Panaszra viszont semmi ok, mivel az utazást egy beható kutatás előzte meg, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki a látogatásból. A listára került kötelező elemek, mint a Vatikán, Colosseum, Pantheon és Angyalvár mellett természetesen helyet kaptak a városnézős túra programpontok. A látvány, ami a város minden szegletében fogadott, lenyűgöző volt. A különböző építészeti stílusok és művészeti korstílusok keveredése pedig hab a tortán.
Még mielőtt bárkit elriasztana a gondolat, hogy ennyi múzeumot megjárni biztos egy vagyon lehetett, fontos kiemelnem, hogy a legtöbb kiállításra 4 eurónál többet nem fizettünk. Ez csak a Vatikáni Múzeumok és Sixtus-kápolna párosnál volt kivétel, mivel ott 13 eurót kértek el tőlünk fejenként, de diákként még így is sokkal jobban jártunk, mivel a belépő eredetileg 24 euró.
Ezért mindenképpen javaslom minden diáknak 18 és 25 éves kor között, hogy a lehető legtöbb múzeumot látogassátok meg külföldön. Minden országban, amely EU tagállam, ingyen vagy nagy kedvezménnyel tudjátok a tárlatokat bejárni.
A gladiátor teátrum, vagyis a Colosseum
Róma egyik legikonikusabb építménye a Flavius amfiteátrum, amely a képeken is monumentális, de élőben még lélegzetelállítóbb.
A tudat, hogy az épület teljes valójában Kr. u. 80 óta áll ellen a környezeti hatásoknak, elképesztő. Természetesen az idő megtépázta, átélt tűzvészt, csatákat, de ennek ellenére érezni lehet rajta azt az atmoszférát, amelyet csak az ilyen építmények képesek árasztani.
Nagyság, nyers erő és kidolgozottság jellemzi a Colosseumot.
Ahogy túljutunk a kapukon elénk tárul a küzdőtér alagútrendszereinek látványa, és feltekinthetünk egészen a lelátónak addig a pontjáig, ahol a nők, a rabszolgák, és a szegények ülhettek. A császár és a nemesség rendszerint az alsó szinteken foglalt helyet, feltűnően elkülönítve a néptől, hogy jól láthassák a műsort.
A terek kihasználása mesteri, de a legcsodálatosabb az, ahogy az építészek képesek voltak kialakítani a játékteret.
A Colosseum közepében látható alagútrendszer a nézők számára láthatatlan volt. Ennek segítségével tudták a gladiátorokat eljuttatni az egyik pontról a másikra és ebben a földalatti rendszerben voltak a zárkáik is. Illetve a csapóajtók ide vezettek, amikor a halott állatokat vagy embereket el kellett tüntetni.
Ugyanitt tartották azokat az állatokat is, amelyeket a „venationes” játékokra, azaz ember és állat párharcára hozattak rettentő mennyiségben Afrikából.
Az amfiteátrumot viszont nem csak gladiátorharcokra használták. Feljegyzésekből kiderül, hogy nyilvános kivégzéseket is tartottak a területén. Az elítélteket gyakran a vadállatokkal etették meg. Illetve olyan alkalmakra is volt példa, hogy az alsóbb szinteket elárasztották vízzel, hogy nagy hajós csatákat tudjanak rekreálni. Hogy ez létrejöhessen megálmodtak egy, még ma is korszerűnek számító szivattyúrendszert, amely be- és kivezeti a hatalmas vízmennyiséget.
Ennek a műsornak sajnos az szabott gátat, amikor kiépítették a korábban említett alagútrendszereket.
Szent Péter-bazilika és az Angyalvár
Ha Róma, akkor Vatikán. A kereszténység egyik legnagyobb mérföldköveként a Szent Péter-bazilika magasodik a Szent Péter tér közepén, mint a város legmagasabb épülete. Ennek nagy jelentősége van, mivel külön Pápai utasítás volt arra, hogy nem lehet magasabb épület a városban, mint a bazilika, jelképezve Isten és a vallás nagyságát.
Mielőtt bejártuk volna az épületet, látogatást tettünk a Vatikáni múzeumokban is, így kellőképpen elfáradtak a lábaink aznapra. Szerencsések voltunk, mivel nem a januári időszakban a leglátogatottabb Róma, így 10-15 perces várakozás után be is jutottunk a Bazilikába, ahol elénk tárult a pompa egy magasabb foka.
Az épület a reneszánsz és barokk stílusok tökéletes keveréke. Monumentális és amint a hatalmas kapukon belép a látogató érezhető, hogy az építőmesterek nem fukarkodtak a fényűzéssel. Aranyozott stukkók, freskók, szobrok, mozaikok és természetesen a barokk stílusú baldachin, amely közvetlenül a főoltár felett foglal helyet.
Nagyon valószínű, hogy ha a 4. században látogattuk volna meg a bazilikát, akkor aligha hasonlított volna a jelenlegi önmagára. Ez azért van, mivel a ma is látható épület nem az eredeti Szent Péter-bazilika, amit Konstantin császár építtetett 349 körül.
A 15. századra olyannyira megromlott az épület állapota, hogy felesleges lett volna tovább renoválni az egyes hibákat. A zarándokok száma is egyre nőtt, így az újjáépítés mellett döntöttek és a tervek elkészítését Donato Bramante mesterre bízta az akkori pápa.
Bramante terve a régi templom teljes lebontását foglalta magába, ezért a nép sokáig a romboló mester névvel illette.
Sajnos a kivitelezés rengeteg pénzt igényelt, így az eredeti terveit nem tudta teljességében megvalósítani. A bazilika alig volt félig készen, mikor sajnos ő is és a pápa is elhalálozott.
Bramante terveit szinte minden építész átalakította picit, aki valaha dolgozott a templomon. Köztük volt Raffaello is, ám a legnagyobb hatással Michelangelo volt a munkálatokra. Ő visszatért az eredeti tervekhez, de a kupolát újratervezte, hogy masszívabb legyen és jobban illeszkedjen az épület többi részéhez esztétikailag.
A végső formáját a bazilika a 17. században érte el Carlo Maderno és Gian Lorenzo Bernini keze alatt. Utóbbi nevéhez fűződik a már említett fényűző bronz baldachin is.
Kis csapatunkkal továbbhaladva a zárás előtti utolsó beengedésre értünk át az Angyalvárhoz. A Tevere mellett sétálva kivilágítva magasodott fölénk a kör alakú épület, amely sokkal inkább tűnik egy hatalmas bástyának, mint várnak.
Az Angyalvár eredetileg mauzóleumnak készült, amit Hadriánusz császár emeltetett magának és a családjának Kr. u. 130 körül. Csak Kr. u. 590-ben kapta meg az Angyalvár nevet és akkor már nem mint családi kripta tartották számon, hanem börtönként is üzemelt.
Erős falai és alagútrendszerei miatt erődként is bevetették, többek között ide menekítették ki a pápákat, ha Rómát ostrom alá vették. Ám nyugodt időkben előszeretettel használták nyári lakként is.
Az Angyalvár szépsége a falain belül rejlik, ahol tavasszal és nyáron szőlőlugasok és kisebb eldugott virágos kertek ontják az édes illatokat. Emellett a pápai lakosztály díszítettsége meglepő diszharmóniát gerjeszt az épület marcona külleméhez képest. A művészek ebben az esetben sem spóroltak a freskókkal és az egyéb díszítő elemekkel.
Ars longa, vita brevis vagyis a művészet örök, az élet rövid. Ahogy említettem is öt nap kevés ahhoz, hogy mindent felfedezhessünk rómával kapcsolatban, de mindent megtettünk az ügy érdekében.
A következő részben látogatást teszünk a Vatikáni Múzeumok termeiben, és fontos művészeti és vallástörténeti remekműveket veszünk számba, majd elmerülünk a templomok sűrűségében.
