Borítókép: Grafika – Lövei Laura, a megjelenített képeket készítették – Rodler Lili, Marosfai Ádám és Czimber Márk
A kötelező körök
Természetesen a sok vallástörténelmi műkincs megtekintése után elérkeztünk azokhoz a turisztikai látványosságokhoz, amelyek a művészeti értékük miatt kerültek fel a kultúrprogramok listájára. Nevezetesen a Trevi-kút, a Spanyol lépcső és a Pantheon, ami azért kicsit mégis a vallástörténelemhez sorolható.
Nagy szerencsénk volt az időjárással, gyalog megtehettük a távokat a nevezetességek között.
Mind a három látványosság, annak ellenére, hogy a január-február nem a leglátogatottabb időszak, nagyon zsúfolt volt. Ez a szépségéből viszont nekem semmit nem vett el.
A Piazza di Spagna-n található Spanyol lépcső nem az egyetlen látványosság, ami ott fogad.
A tér egyébként a 17. századtól spanyol felségterületnek számított, mivel itt volt a Szentszék spanyol nagykövetének rezidenciája. Innen ered a neve is.
A monumentális lépcsősor aljánál egy Bernini által tervezett szökőkút foglal helyet. A kút különlegessége a kialakításában rejlik. Mivel az ott átfolyó vezetékben a víznyomás meglehetősen alacsony, a mester nem tudott a látványos vízsugarak előtörésére apellálni az építkezéskor. Köztes megoldásként Bernini egy félig a sekély víz alá merülő, kiöregedett bárkát alkotott.
A lépcsősor Európa leghosszabb és legszélesebb kültéri lépcsősoraként van számontartva. Pontosan 138 lépcsőfokból áll, ám felfelé haladva megeshet, hogy elszámolhatjuk magunkat és valamilyen furcsa módon kevesebb lesz a végeredmény.
A lépcső tetején ugyancsak egy barokk stílusú templom magasodik, illetve előtte egy egyiptomi obeliszk foglal helyet.
Bernini leharcolt hajójához képest A Trevi-kút egy igazi jelenés. Nem véletlenül Róma egyik legikonikusabb látványossága.
Keletkezésének története hasonlóan lenyűgöző, mint a Szent Péter-bazilikáé. Időszámításunk előtt 19-ben Marcus Agrippa, Augustus császár tábornoka megépítette az Aqua Virgo nevű vízvezetéket, amely ma is ellátja a kutat vízzel. Akkoriban még csak a kerület vízellátása miatt volt jelentősége. Azonban a Római Birodalom bukása után a vezeték teljesen tönkrement. A 15. században II. Miklós pápa rendelte el a csövek rendbehozatalát, hogy újra legyen folyóvize a kerületnek.
A szökőkút kialakítása a 18. században kezdődött, ahol a pápa által kiírt pályázatot Nicola Salvi nyerte el 1730-ban az ambiciózus tervével. A barokk kút fő témája a víz létfontossága a város életében. A hatalmas diadalívszerű homlokzat alatt a fő fülkében a tengeristen áll két tengeri ló és két Triton által húzott szekéren.
A remekmű nagysága és komplexitása lassította a kivitelezés idejét, így a szökőkút befejezését Salvi már nem érte meg, Giuseppe Pannini felügyelte a végső munkálatokat. 1762-es befejezése óta rengetegszer renoválták, hogy ne veszítsen régi fényéből.
A barokk stílusú szökőkút a világ egyik legszebbjeként van számontartva.
A Pantheon kellemes változatosságot jelentett a korábbi barokk túldíszítettséghez képest. Marcus Vipsanius Agrippa emeltette időszámításunk előtt 27-ben az ókori római istenek tiszteletére. Az épület belsejében található hét beugróban a főistenek szobrai találhatóak meg ma is. Rengetegszer érte tűzvész és egyéb természeti katasztrófa, ezért sok renováláson és átépítésen esett át. Jelenlegi alakját Hadriánusz császár ideje alatt érte el 126-ban.
Később 609-ben keresztény templommá szentelték, de misét nem tartottak benne rendszerességgel, csak különleges ünnepekkor.
Az épület egyik legizgalmasabb eleme a tetejében található oculus. Augustus császár a születésnapján, az őszi napéjegyenlőségnél, déli 12 után nem sokkal, a Pantheonban mutatkozott a népe számára. Ebben az időpontban pontosan úgy sütött be a nyíláson a nap fénye, hogy az beragyogja a császár alakját.
Amiért bele lehet még Rómába szeretni
Mivel rengeteg olyan dolog van az örök városban, amit feltétlen látni kell, ezért nem árt a rendszerezettség, mégis a legjobb élmények akkor születnek, ha csak csatangolunk.
A Piazza Navona felé tartva elkanyarodtunk egy hívogatóan sejtelmes és szűk kis utcácskába. A két oldalán antikváriusokat, pici galériákat, hangulatos kávézókat találtunk ahogy végigsétáltunk rajta. A rengeteg turista ide nem ért el, így megtapasztalhattunk egy falatnyi igazi Itáliát. Itt találtuk a legjobb szuveníreket és egy zseniális hentesüzletet, ami igazi régi vágású boltnak számított Rómában.
Aztán persze eljutottunk a Piazza Navona-ra, ahova első soron a Quattro Fiumi, azaz a Négy folyó szökőkútja vonzott.
Bernini tervezte néhány tanítványával X. Ince pápa kérésére, hogy díszes alapot nyújtson az ott elhelyezkedő obeliszknek. A kút a világ négy nagy folyóját a Dunát, a Gangeszt, a Nílust és a Rio de la Plata-t ábrázolja emberi alakban. Az őket körülvevő barokk stílusú képi világ a kontinensekre jellemző állatokkal és szimbólumokkal van ékesítve.
Az óriási tér régóta kedvelt helye a helyieknek és a turistáknak egyaránt. Kávézók és prominens éttermek veszik körül, ahol az emberek élvezhetik a napfényt és kellemesen elbeszélgethetnek egy espresso mellett.
Kicsit tovább haladva egy újabb szűk kis utcácskába botlottunk, ahol ráleltünk Róma legjobb tiramisujára és porchetta szendvicsezőjére – pont egymás mellett. Egy kicsit megpihenve magunkba szívhattuk a hely miliőjét a hamisítatlan olasz gasztroélménnyel együtt. Az emberek körülöttünk nem rohantak semerre és így mi se éreztük, hogy nagyon hajtana minket a tatár. Akár a római építészet, mi is azt éreztük, hogy az a hely és az a pillanat időtlen.
A visszaindulásunk előtti utolsó megálló a Piazza del Popolo volt, másnéven a népek tere. Ironikus és költői egyben, mivel ez a hely számított az ókori Rómára nyíló kapunak, és a „Minden út Rómába vezet” mondás ihletőjének. Minket ez az út vezetett ki a városból.
Egészen idáig kevés utcazenésszel találkoztunk, de amikor a Bernini által tervezett Porta del Popolon át beléptünk a hatalmas kör alakú térre, hirtelen hárommal is kereszteződtek az útjaink. Rengetegen pihentek meg a tér közepén magasodó obeliszk lábánál és hallgatták onnan a műsort.
A Piazza del Popolo az évszázadok során, mint szinte minden Rómában, rengeteg változáson esett át. Ám itt ez nemcsak építési szempontból értendő, hanem használati szempontból is. 1826-ig ezt a helyet használták a nyilvános kivégzések helyszínéül.
A teret számos templom szegélyezi, köztük az egyik leghíresebb a Santa Maria del Popolo, amely az olasz reneszánsz építészet egyik legékesebb példája. Kápolnáin számos művész keze hagyott nyomot, többek között Caravaggio, Bernini, Pinturicchio, Andrea Bregno és Raffaello.
Ez utóbbi műve egészen különleges a Chigi kápolna kupoláját díszítő mozaik miatt.
Fájdalmas búcsút kellett vennünk a várostól, bár igazán tartalmasan töltöttük el az időnket. A tudás és az élmények, amikkel gazdagodtunk felbecsülhetetlenek és további felfedezésre buzdítanak. Annyi biztos, hogy ide feltétlen vissza kell térni, hiszen sok mindent láttunk, de még mindig akad felfedeznivaló.
A visszatértünket pedig mind bebiztosítottuk az érméinkkel a Trevi-ben.
