Borítókép: primevideo.com
Szirmokba zárt szavak – a könyv
Holly Ringland The Lost Flowers of Alice Hart című regénye 2018-ban jelent meg angol nyelven, és egy év múlva máris bestseller lett. Harminc országban adták ki, magyar nyelven pedig 2019-ben lett elérhető Diósi Zsófia fordításában.
A Szirmokba zárt szavak egy szépirodalmi mű, azon belül pedig fejlődésregény. Főszereplője a kilencéves Alice Hart, aki az ausztrál tengerparton él, messze mindentől, a várandós édesanyjával és bántalmazó édesapjával. Apja haragjától anyja békés kis virágos kertje és azok titkos történetei óvják. Ám egy véletlen baleset következtében Alice mindenét elveszíti, s addig sosem látott nagyanyjához kerül, messze a tengertől egy virágfarmra, Thornfieldre. Thornfield nemcsak az őshonos ausztrál vadvirágoknak nyújt otthont és menedéket, hanem segítségre szoruló, bántalmazott nőknek is. Alice itt tanulja meg a virágok titkos nyelvét, amivel aztán másokkal kommunikál – az elszenvedett traumák miatt ugyanis nem beszél.
A kis Alice lassan felcseperedik: megismerkedik Thornfield és családja történetével, s miközben gyönyörű fiatal nővé válik, a szerelem és a hangja is újra megtalálja.
Később azonban olyan súlyos titkokra és árulásra derül fény, amikkel az immár felnőtt Alice nem bír egy házban megmaradni, és furgonjába pattanva elindul Ausztrália belseje felé. Agnes Bluffban köt ki, ahol megpihen egy kis időre, míg kitalálja, hogy mihez fog kezdeni – és amíg el nem fogy a pénze. A városban az állatorvosként dolgozó Moss lesz segítségére: rajta keresztül talál munkát, ami miatt még beljebb kell haladnia Ausztrália közepe felé. Egy ősi történettel rendelkező, kráter menti nemzeti parkban lesz parkőr, ahol feladata a növények védelmezése, különösen a sivatagi borsóé. Munkája során ismerkedik meg Luluval, aki a továbbiakban mindig Alice segítésére igyekszik, illetve Dylannel, akivel viharos párkapcsolatba bonyolódik.
Nemcsak azért remek könyv a Szirkomkba zárt szavak, mert szépirodalmilag gyönyörködtet és a történet a legapróbb részletekig kidolgozott, hanem mert olyan pszichológiai és lelki állapotokra is felhívja a figyelmet, amik nagyon gyakoriak az emberek – itt főleg a nők – életében. De ahogy Alice történetén keresztül is olvashattuk, nem lehetetlen a tragédiák túlélése és feldolgozása, csak idő kell hozzá – kinek több, kinek kevesebb.
Szirmokba zárt szavak – a sorozat
A sorozat első része 2023. augusztus negyedikén jelent meg az Amazon Prime Video szolgáltatón belül.
Rendezője a többszörös díjazott ausztrál Glendyn Ivin volt, a technikai csapat vezetéséért pedig Sam Chiplin felelt, remek munkát végezve. A képi világ szép, átadja a könyv hangulatát a színekkel és a fényekkel.
Az írók és forgatókönyvírók között megtaláljuk Sarah Lambertet, Kristy Fishert, Kim Wilsont és természetesen Holly Ringlandet, az eredeti mű szerzőjét is.
A sorozat legnagyobb húzóneve a két Golden Globe-díjas Sigourney Weaver, aki June Hartot, a nagymamát alakította. Színészi játéka természetesen ezúttal sem tért el a tőle megszokott színvonaltól, könnyedén hozta a karaktert.
A kilencéves Alice Hartot Alyla Browne szereplésében láthattuk. Fiatal kora ellenére sokkal jobban színészkedett, mint némelyik felnőtt kollégája a szakmában: a pánikrohamokat és a sírós jeleneteket is nagyon meggyőzően adta elő. Korábban is szerepelt már pár filmben és sorozatban, és a jövőben is fog még; ígéretes karrier elé néz.
A felnőtt Alice-t Alycia Debnam Carey alakította – őt többek között A visszatérőkben (The 100) láthattuk, mint Lexa. A színészi játékára nincs panaszom, legfeljebb csak azért nem tetszett néhol, mert a könyvbeli karaktertől eléggé eltért a sorozatbeli.
Ha csak magát a minisorozatot nézzük és nem akarjuk összehasonlítani a könyvvel – vagy nem is tudjuk, mert nem olvastuk –, akkor igazából egy egész élvezhető alkotással van dolgunk. Néhány dolog meg fog bennünk maradni a történetből, de nem biztos, hogy az az újranézős fajta lesz. Az IMDb oldalán 7,8/10-es értékelést kapott kb. tízezer felhasználótól, ami valljuk be, nem rossz.
De mi van akkor, ha olvastuk a könyvet és ezáltal képtelenek vagyunk nem összehasonlítani egymással a két alkotást? Lássuk a következő bekezdésben!
Összehasonlítás
A cikk megírása közben vegyes érzelmek kavarogtak bennem a sorozattal kapcsolatban: mivel a könyv nagy kedvencem, elég elfogultan álltam az adaptációhoz, de miután megnéztem, nemcsak azért sírtam, mert megható volt a vége – főleg a könyvben olvasottak tudatában –, hanem azért is, mert szerintem annyira elrontották a sorozatot.
A regény és a minisorozat összehasonlítása közben igyekeztem folyamatosan arra gondolni, hogy nem lehet ugyanolyan részletes és alapos egy filmes adaptáció, mint annak eredeti, papírra vetett változata, mégis rengeteg mindent hiányoltam a sorozatból. A cselekményeket és a történetet túlzottan leegyszerűsítették és felgyorsították, az eredeti történések helyett újakat találtak ki az írók, amiknek a sztori szempontjából semmi jelentősége, a karakterek indokolatlan módon agresszívak (olyanokat káromkodnak, hogy néha csak pislogtam magam elé) és sokkal ellenségesebbek egymással, mint a kötetben, illetve összekuszálták az időrendet is, a fontos motívumok pedig nem érthetőek azoknak, akik nem olvasták a könyvet.
A regény lineárisan halad előre az időben, több szempontból bemutatva a cselekményt, így érthetővé és tisztává válik számunkra, hogy kiben épp mi zajlik le érzelmileg. Ezzel szemben a sorozat sokszor érthetetlen, hirtelen történnek egymás után a dolgok, amivel alapvetően nem lenne gond, ha nem hagynának ki konkrétan mindent, ami fontos.
Például amikor a könyvben Alice 18 éves lesz és a gyermekkori barátjával, Oggival randevúzni kezd, rengeteg mindenről beszélgetnek: tervezgetik, hogy majd hova fognak utazni, hol fognak élni, és mikor és hogyan fognak együtt megszökni. Oggi meg is ajándékozza szülinapján a lányt egy használt autóval, amit spórolt kis pénzén vett, ezt viszont a nagyanyja, June nem díjazza, mert ő is egy kocsit vett Alice-nek, de újat és szebbet, mint a fiú. Alice természetesen a barátjától kapott járműnek jobban örül; annak a bizonyos sárga terepjárónak. Azonban June-t annyira bosszantja unokája és Oggi kapcsolata, hogy ez az autós kis incidens lesz az utolsó csepp a pohárban: kitoloncoltatja a fiút és családját az országból. Így Oggi nem jelenik meg aznap éjszaka, amikorra a nagy szökést tervezték Alice-szel, a lány pedig teljesen összetör, hogy sehol nem leli szerelmét. Természetesen akkor nem tudja meg, hogy mi történt, csak évek múlva. Akkor viszont fogja magát és otthagyja Thornfieldet az “áruló” nagyanyjával együtt. Így köt ki Agnes Bluffban, ahol a sárga terepjárót, amin az Alice Hart – Virágnyelvész felirat áll, lefújja türkiz színű festékkel és pillangós matricákat ragaszt rá, hogy teljesen eltakarja, honnan jött és ki ő.
Mindebből a sorozatban annyit látunk, hogy Alice egy fiúval összebújik azon a bizonyos folyóparton, majd kiborul, mert sehol senki, aztán sokkal később derül ki, hogy hova is tűnt Oggi, majd néhány – egyébként nagyon szép – autókázós snitt után jön a kocsi átalakítós rész. De nem derül ki az a jelentős háttérsztori, ami a könyvben gyönyörűen végig van vezetve.
Arról nem is beszélve, hogy a regényben a pillangók fontos jelentéssel bírnak, például kiskorában Alice pillangó vagy író szeretett volna lenni, ha felnő, az egyik parkőr pedig, Ruby az új munkahelyén Pinta-Pinta-nak, vagyis Pillangónak kezdi el becézni a lányt, pont a kocsija miatt. Illetve a pillangók egyébként is magukkal hordozzák a változás jelentését.
Ugyancsak fontos jelenet a könyvben, amikor Alice kilencévesen látja, ahogy a terhes édesanyja meztelenre vetkőzve a tengerbe sétál – épp vihar előtt – és hagyja, hogy a hullámok a hátukra kapják őt. A kislány kétségbeesetten kiáltozik az anyukája után, aki ezt meghallva kiúszik a partra. Fájdalmasan szépen van leírva, ahogy Alice végignézi a nő zúzódásokkal, foltokkal teli testét és rájön, hogy a bántalmazó édesapja adott pillanatnyi jókedve nem tartott sokáig, és bár Alice-t nem bántotta a szülinapján, de az anyukáját igen.
A sorozatban ebből csak annyit látunk, hogy Alice véletlenszerűen visszaemlékezik arra, ahogy az édesanyja a vízbe gyalogol, ő pedig kiáltozik utána, mert félti. Semmi részletesség, csak ennyi. Bár a jelenet gyönyörűszép, a képi világ valami eszméletlen, de ez sajnos nem tudott kárpótolni a felszínességért.
Sokszor olyan érzésem volt a sorozat nézése közben, hogy egy-egy jelenetet csak azért építettek bele a könyvből a forgatókönyvbe, mert jelentőségteljes, viszont a képernyőn már nem volt eléggé kifejtve ahhoz, hogy meg is tudjuk érteni, miért is olyan fontos – vagy legalábbis nem egészében –, amíg nem olvastuk a művet, azt pedig mindenképp érdemes.
Szintén nem tetszett a sorozatban, ahogy Sally (Asher Keddie) és June kapcsolatát ábrázolták. Bár a könyvben sem kifejezetten barátságosak egymással, inkább mondható semlegesnek, mint ellenségesnek. A képernyőn viszont keresztbe tesznek egymásnak, titkolóznak, hazudnak és a saját érdekeiket nézik a kis Alice-é helyett. Még a June halála előtti utolsó pillanatokban sem őszinték egymással, amikor a kislány által halottnak hitt öccséről kiderül, hogy igenis él – méghozzá koraszülöttsége ellenére nagyon is egészségesen. June ugyanis nem akarta magához venni újszülött korában a kis Charlie-t, így az édesanya, Agnes végrendelete szerint Sally-hez került és ő örökbe fogadta; ezt viszont soha nem mondta el Alice-nek.
Rengeteg fordulattal rendelkezik a regény, borzasztó izgalmas és csak úgy olvastatja magát. Kár, hogy a sorozatban ebből alig látható valami. Lehet, ha alaposabban megírják a forgatókönyvet és hosszabbra tervezik, még az is visszahozta volna a költségek árát.
Én mindenképp azt javaslom, hogy aki teheti, olvassa el a könyvet, mert sokkal mélyebb benyomást tesz az emberre, mint a sorozat, de mindenképp azelőtt, hogy megnézné az adaptációt, így minden sokkal érthetőbb lesz majd.
