„Nemhogy sátram, egy váltáspólóm sem volt” – Interjú Jancsó Gáborral és Szajkó Andrással

Szerkesztőségünknek az EFOTT-on volt szerencséje elcsípni a Blahalouisiana zenekar egyharmadát: Jancsó Gábor, basszusgitáros-dalszerzőt és Szajkó András, gitáros-dalszövegírót. A srácokkal a fesztiválélményeikről, koncertezésről, és a tavasszal megjelent ötödik nagylemezükről beszélgettünk.
Három nap múlva startol a Sziget – idén is látványos, nemzetközi lineuppal

A héten rendezik meg hazánk egyetlen nemzetközileg is számon tartott fesztiválját, a Szigetet. Ahelyett, hogy hosszasan boncolgatnánk, melyik koncerte miért érdemes ellátogatnod, inkább pár gyakorlati információt, praktikát osztunk meg most Veled, hogy könnyedén eligazodj a terepen: ha az első szigetelésed, azért, ha a sokadik, amazért.
Helló Strand! – Ahol a cirkusznak folytatódnia kell

A Hallgató Magazin ellátogat a STRAND fesztiválra is, hogy egy hatalmas bulival zárja a nyarat.
Ezért kár volt, Disney – Star Wars: Az akolitus évadkibeszélő

Június 4-én mutatkozott be Az akolitus (The Acolyte) sorozat egy duplarészes premierrel. A sorozat további epizódjai – kiváltképp a harmadik – olyan mértékű negatív kritikát kaptak, ami még az új trilógia mozijait is meghaladta. A nézőket és a kritikusokat jelentősen megosztotta ez a sorozat; egyesek az elmúlt évek egyik legsikeresebb sorozatának tartják, míg mások a Star Wars univerzum koporsójának utolsó szögbeverését látják benne. Mindkettő biztosan nem lehet igaz. Spoilereket tartalmazó évadkibeszélő következik!
Itt a 27. FEZEN Fesztivál!

Július 27-e és augusztus 3-a között immár 27. alkalommal nyitja meg kapuit a székesfehérvári FEZEN Fesztivál a közönség előtt. A korábbiakhoz hasonlóan ismét számos népszerű és ismert előadó fellépésére látogathatunk el. A helyszín ismét a First Field, a vele szemben lévő terület, valamint a FEZEN Klub lesz.
És hogy kik az idei év külföldi és magyar headlinerei? Az alábbiakban napi bontásban gyűjtöttem össze.
Izlandi élettörténetek – Jón Kalman Stefánsson: Ásta könyvajánló

Az izlandi kortárs irodalom szinte összemosódott Jón Kalman Stefánsson nevével. Bár versíróként indult, regényeivel robbant be igazán a köztudatba és ért el nemzetközi sikereket. Nem hiába örvend ilyen nagy népszerűségnek: cikkemben az Ásta című regényén keresztül szeretném bemutatni, hogy miért is érdemes tőle olvasni.
Aki értett a természet nyelvén – Fekete István állatregényei

Vuk, Hú, Kele, Vahur, Lutra, Csí… ha ezeket az állatneveket megemlítem, bizonyára sokaknak eszébe jut, ki is alkotta meg őket. Fekete István a huszadik századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója. Műveiben olyan érzékletesen, aprólékosan és szeretettel mutatja be a természetet, az állat- és növényvilágot és az élet körforgását, mint senki más a hazai írói palettán. Most állatregényeiről lesz szó, melyekben az előbb említett jellemzők halmozottan előfordulnak.
Mindent a Semmiről – Elefánt: Semmi albumkritika

Ha ki kéne emelnem az újgenerációs magyar alternatív zenei szcénából egy zenekart, akkor az számomra az Elefánt lenne. 2013-as debütlemezük után további három albumuk jelent meg, ám a szokásos kétéventi megjelenési ciklus megtört a 2019-es El című albumuk után. Így egy hosszabb, öt éves szünetet követően 2024 tavaszán a zenekar újra előállt tizenegy új dallal, egy album kereteibe szorítva. Ténylegesen a semmire vártunk ennyi év után vagy mindent megkaptunk, amit szerettünk volna az Elefánt új albumától?
Örkény István: Tóték – Vélemény az Örkény Színház-féle feldolgozásról

Örkényt a legnépszerűbb magyar szerzők között tudhatjuk számon. Egyik leghíresebb műve a Tóték című kisregény, ami egy groteszk történet egy őrnagyról és az egyik katonájának a családjáról. A történetet feldolgozta az Örkény Színház is, méghozzá csodálatosan.
Mi következhet még ebből? – Star Wars: Az akolitus premier kibeszélő

A Disney-féle Star Wars panteonban nagy áttörésnek számított a Mandalóri sorozat, melynek sikere után sorra jelentek meg az élőszereplős SW sorozatok, egyebek mellett az egy évad után kudarcba fulladt Obi-Wan Kenobi, a felemásra sikerült Ahsoka, illetve említendő még a Mandalóri spinoff-jaként elindult Boba Fett könyve, továbbá az Andor. Ez a sorozatforma ezúttal egy teljesen új korszakba kalauzolja el a kíváncsi nézőket, sajnos egy nem túl érdekesnek ígérkező történettel.